A Normafa Park történelmi sportterület megvalósításához szükséges intézkedésekről, többmilliárd forintos fejlesztésekről döntött a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.

A kormányhatározat a Normafa Park megvalósításához és működéséhez, a közösségi közlekedés fejlesztéséhez, az Eötvös út új nyomvonalának kialakításához és az ehhez kapcsolódó parkoló kialakításához szükséges, állami, illetve önkormányzati vagyonba nem tartozó ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos intézkedéseket tartalmazza. Rögzíti többek között, hogy a XII. kerületi egykori Fácán Vendéglő épületének felújítására azonnali átcsoportosítással 950 millió, majd jövőre további 950 millió forintot kell biztosítani.

Emellett a XII. kerületi Eötvös út új nyomvonalának és az ehhez kapcsolódó parkolónak a kialakítására 2017-ben 980 millió, a XII. kerületi Hild-villa felújítására és a hozzá kapcsolódó telek környezetrendezésére a 2017-ben 1 milliárd 660 millió forintot, a 2018-ban 550 millió forintot fordítanak. A határozat rendelkezik a XII. kerületi egykori lóvasút-végállomás épületének műemléki felújításáról és funkcióbővítő hasznosítását célzó beruházásáról is, amelyre jövőre legfeljebb 622,3 millió forint forrást fordítanak.

(MTI)