Az 1867-es kiegyezés után a magyar főváros szédületes ütemben fejlődött, a Pest, Buda és Óbuda 1873. évi egyesítése után létrejött Budapest népessége néhány évtized alatt megkétszereződött. A lakosságot sokáig még a belvárosban is nyílt árusítású piacok látták el, ám ezeken a rendezetlen, nagy területű helyeken szinte lehetetlen volt érvényesíteni a köztisztasági, higiéniai szempontokat, és a vevők sem mindig voltak biztonságban. A közgyűlés hosszas előkészületek után 1891-ben írt ki tervpályázatot vásárcsarnokok építésére a Belváros egymástól viszonylag távol eső pontjain, a Fővám térnél, a Rákóczi téren, a Klauzál téren, a Hunyadi téren és a Hold utcában.

A legjelentősebb beruházás a Központi Vásárcsarnok volt, amelynek helyét a Fővámház épülete mögötti Sóház-telken jelölték ki. A nemzetközi pályázatra kilenc munka érkezett, a zsűri Pecz Samu műegyetemi tanár terveit fogadta el, az építkezésbe 1894. június 25-én fogtak bele.

(Fotó: Fortepan)

Vörös-sárga téglák

Az épület alapterülete 8363 négyzetméter, amelyet kovácsoltvas szerkezet fed. A 60 méter főhomlokzatú csarnok bazilikás belső terű főhajója 28 méter magas, 150 méter hosszú. A falakat különböző árnyalatú vörös és sárga téglaburkolattal fedték, a tetőt mázas kerámiacserepekkel, a homlokzatot Zsolnay-pirogránittal borították. Az árusítóhelyek berendezéseit és a vasszerkezeteket a Waagner és a Schlick gyár készítette, a porcelán- és majolikaburkolatok a pécsi Zsolnay gyárból kerültek ki. A költségek 1 millió 900 ezer forintra rúgtak, csaknem annyiba, mint a másik négy csarnoké összesen.

A csarnok belső terét két oldalra osztották, az egyiken a kiskereskedők, a másikon a nagykereskedők kaptak helyet. Eredetileg 120 méter hosszú alagút vezetett a dunai rakparthoz, kikötőhíd is épült, a vonatok a nyugati oldalon futhattak be. Pecz ügyes tervezésének köszönhetően a pillérek kiegyenlítik az utcák lejtését, ezért nincs közöttük két egyforma magasságú. A karcsú áthidaló pillérek, a tetőn és oldalt elhelyezett tágas ablakfelületek hatalmas tér hatását keltik. A három szint közül ma az alagsorban és a földszinten többnyire élelmiszereket árulnak, az emeleten, a körkörös árkádsoron vendéglátóhelyek, ajándéküzletek találhatók. Az alagsori hűtőrekeszekben és a dróthálóval körülzárt raktárakban tárolták az élelmiszereket, itt helyezték el a gépészeti berendezéseket is: a három gőzkazánt, a világítást biztosító gépeket, innen indultak a teherliftek, a szellőzést a külső járdába nyúló aknákon keresztül biztosították.

Az eredetileg a millenniumi ünnepségekre tervezett átadás csúszott, mert 1896 nyarán a tetőszerkezet leégett, a helyreállítás után viszont az épület biztonságosabb lett. Az öt vásárcsarnokot – a Központi mellett a II. sz. Rákóczi térit, a III. sz. István (1907-től Klauzál) térit, a IV. sz. Hunyadi térit és az V. sz. Hold utcait egyszerre, 1897. február 15-én este ünnepélyesen nyitották meg és másnaptól várták a vásárlókat. Az avató ünnepségen a megnyitó beszédet báró Bánffy Dezső miniszterelnök mondta.

Szigorú rend

Az első igazgató, Ziegler Nándor számos, akkoriban szokatlanul szigorúnak számító szabályt vezetett be. Tilos volt többek között a hangos ajánlgatás, a kiabálás, a fütyörészés, a káromkodás, az erőszakos kínálás, az újságpapírba csomagolás, a hulladék eltakarításáért a bérlő felelt. A termelők és a fogyasztók tájékoztatásáról a heti két alkalommal megjelenő Hivatalos Vásárcsarnok Értesítő gondoskodott.

A Központi Vásárcsarnok Budapest központi élelmiszercsarnoka és nagybani piaca volt. Az épület a második világháborúban súlyosan megsérült, a helyreállításnál a pincében tárolt kerámiákat használták fel, de az igényességnél akkor fontosabb volt a gyorsaság. Az 1960-as években zárt standok, bódék épültek, így a csarnok elveszítette régi hangulatát, a szerkezeti helyreállítás sem sikerült tökéletesre. Az 1977-ben műemlékké nyilvánított épület idővel életveszélyessé vált, és 1991-ben be kellett zárni.

Az 1994-ben befejeződött renoválás során visszaállították az eredeti burkolóelemeket, amelyeket ezúttal is a Zsolnay manufaktúra készített. A teljes alapterület 24 ezer négyzetméterre bővült, a Sóház utca felé térszint alatti új alagutat építettek a Duna alsó rakpartjára, amelyen a hulladékokat szállítják el. Felújították a gépészeti rendszereket és a két homlokzati órát is, amely Kodály dallamát játssza: „Én elmentem a vásárba...”

A vásárcsarnok rekonstrukciója 1999-ben elnyerte az ingatlanszakma Oscar-díjának tartott FIABCI Kiválóság Díjat (Prix d'Excellence). 2013-ban a CNN Travel csatorna Európa legszebb piacának választotta, 2014-ben a The Guardian Európa tíz leghíresebb piaca közé sorolta. A megújult Központi Vásárcsarnok ma nemcsak fontos kereskedelmi központ, hanem Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága is, amelyet az útikönyvek Budapest TOP 10 látnivalója közé sorolnak. A 120 évvel ezelőtti megnyitó óta számos híresség kereste fel, járt itt – többek között – I. Ferenc József, II. Vilmos német császár, Siegmund Freud, a pszichoanalízis atyja és Margaret Thatcher brit miniszterelnök is.

 

(Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga)