Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosának az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint a kormány döntött a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) további fejlesztéséről. Az MMKM lebontott épületében mintegy 4500 négyzetméter kiállítótér volt; a történeti épület rekonstrukciójára vonatkozó, az elmúlt két évben készült tervek – a múzeum térszint alatti bővítésével számolva – ezt duplájára növelték volna. A kibővített kiállítótér az eddigieknél jóval átfogóbb, sokkal több közlekedési eszközt bemutató közlekedési kiállítás megvalósítására lett volna alkalmas, de a Közlekedési Múzeum gyűjteményének (vasúti járművek, autóbuszok, villamosok, stb.) teljes körű bemutatását ez sem tette volna lehetővé – emlékeztet a kommüniké.

Baán hangsúlyozta: a kormány döntése ezért történelmi mérföldkő a csaknem 120 éves intézmény történetében, ugyanis a Közlekedési Múzeum számára egy olyan új, fő kiállítóhelyet hoznak létre, amelyben lehetséges a közlekedési eszközök, illetve azok történetének teljes spektrumú bemutatása, az eddigi városligeti helyszínnél sokkal nagyobb területen. A kormány ismét állást foglalt az MMKM városligeti történeti épületének eredeti tervek alapján történő rekonstrukciója mellett is; itt a magyar innováció történetét, a világhírű magyar műszaki találmányokat és feltalálókat bemutató interaktív kiállítás jön létre. Ezzel összhangban a városligeti épület újjáépítésére vonatkozó eddigi tervek módosulnak: a koncepció felülvizsgálata nyomán nem lesz szükség térszint alatti kiállítási terek létrehozására. Az új Közlekedési Múzeum helyszínéről a kormány néhány hónapon belül végleges döntést hoz – tájékoztatott a miniszteri biztos.

Folytatódik a Liget Budapest fejlesztése

A közlemény szerint az ősszel induló parkrekonstrukciós munkálatok keretében – a kormány legutóbbi döntésének megfelelően – a Vakok kertjét több mint 10 ezer négyzetméteren teljes egészében felújítják és akadálymentessé teszik. A Vakok kertjében álló, leromlott állapotú faház helyett új épület várja majd a látogatókat, immár teljesen akadálymentesen.

Idén elbontják a Hermina úti, volt állatorvosi rendelő elhagyatott épületeit és a körülötte lévő burkolatot is feltörik, ezzel több mint ezer négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza a parknak. Mindezek helyén teljes körűen helyreállítják a parkrészt, így egy nyugodtabb, csendesebb pihenő zóna, a Hermina-kert jön létre padokkal, ivókúttal, fákkal és cserjékkel.

A Szépművészeti Múzeum felújításával párhuzamosan az épület körüli zöldfelület is teljesen megújul: az itteni, idős fák szakszerű ápolását követően a Dózsa György út felől egy kisebb fasort alakítanak ki, de az egynyári virágágy is megújul.

A volt Petőfi Csarnok mellett található sportpályák a Vakok kertje szomszédságában lelnek új otthonra, ezek kivitelezése is elindul még az idén. A környékbeli iskolák kérésére itt egy új, 200 méter hosszú, 4 sávos atlétikai futópályát is kialakítanak, és a futópálya által határolt területen belül két multifunkciós sportpálya is helyet kap.

Tervezik a Városligeti Színházat

A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán újjáépíteni kívánt Városligeti Színház épületének tervezési folyamata zajlik, ennek lezárulta a közeljövőben várható. Tekintve azonban, hogy a Városliget ezen részének kialakítását alapvetően befolyásolja a Városliget közlekedésszervezési struktúrája, ezért annak véglegesítéséig e területen az építési munkálatok, így a színház kivitelezése sem kezdődhetnek el.

A Liget Budapest projekt többi eleme ütemterv szerint folytatódik. Idén befejeződik a Szépművészeti Múzeum épületének felújítása, míg a Dózsa György úti mélygarázs és a Néprajzi Múzeum új épületének engedélyezési folyamatai még ez év közepén lezárulnak, ezt követően megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok.

Hamarosan befejeződik a Petőfi Csarnok bontása is, melynek helyén elindulhat az Új Nemzeti Galéria kivitelezésének előkészítése a Pritzker-díjas SANAA tervei alapján. Folytatódik az egykori Hungexpo irodaházak helyére kerülő Magyar Zene Háza kivitelezőjének kiválasztása, a Fudzsimoto Szú japán építész által tervezett épület a tervek szerint 2019-re készül el. Mindezek mellett már folynak a Liget Budapest projekthez kapcsolódó infrastruktúra-építési és -fejlesztési munkálatok is, elsőként az Ajtósi Dürer soron és a Dózsa György úton. Szintén 2017-ben indul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója, jövőre pedig befejeződnek az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ már zajló kivitelezési munkálatai a Szabolcs utcában – számolt be Baán László.

(MTI)