Az Egészséges Budapest Program részeként átalakul a főváros ellátási lánca, amelynek egyik központi eleme lesz az észak-pesti régiót ellátó Honvédkórház – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Tamás Róbert dandártábornok, az intézmény orvosigazgatója.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint az átszervezés lényege az, hogy a kijelölt centrumkórházak mindegyikében mind a harminchét orvosszakma helyet kapjon. Ahhoz, hogy a Honvédkórházban az ellátási paletta komplett legyen, ki kell alakítani egyebek mellett onkológiai és sugárterápiás részleget, le kell fedni a kardiológia és a szívsebészet teljes repertoárját, az idegsebészetet és a neurointervenciót, azaz a stroke ellátásának egész spektrumát. Ezekhez kell majd csatlakoznia a transzplantációs részlegnek – közölte a tábornok.

Tamás Róbert közölte, az átszervezés alapja a sürgősségi ellátás újragondolása. Jóformán minden ezt szolgálja majd. A koncepció az, hogy amikor beérkezik hozzájuk a beteg, akár légi úton, akár szárazföldön, a centrumon keresztül jusson el a számára megfelelő helyre. A sürgősségi ellátás mellett ezért ott kell lennie a diagnosztikának és rögtön a terápiás diagnosztikának is. Emellett kéznél kell lennie a központi intenzívnek és a műtőnek is. Ezeken kívül pedig sürgősségi sorrendben helyezkedik majd el a sebészet, a traumatológia és az idegsebészet – ismertette az orvosigazgató.

(MTI)