Újabb lépéssel kerültünk közelebb az új Közlekedési Múzeum megépítéséhez, ugyanis megkaptuk az első építési engedélyt a kőbányai új otthonunk kiépítésére – adta hírül Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook oldalán.  Elsőként az ingatlan északkeleti szegletében található négy kisebb épület rekonstrukciója kapott engedélyt, melyeket az Északi Járműjavító korábbi létesítményeiből megmentenek. A központi múzeumi épületet még tervezik.

A kormány szeptember 24-én megjelent határozatában döntött a tervezett Közlekedési Múzeum kapcsán arról, hogy az intézmény számára biztosított kőbányai területen a kármentesítési és bontási munkálatok már jövőre megkezdődhetnek, az erre vonatkozó kivitelezési tender kiírásán már dolgoznak a szakemberek. Ezután hamarosan megindulhat majd a most engedélyt szerzett négy kisebb épület rekonstrukciója is. A nagy, központi múzeumépület tervezése még zajlik, ott az építési engedélyek megszerzése 2022 elejére tervezett – közölte Vitézy Dávid friss Facebook-bejegyzésében.

A múzeum tervezett új struktúrája. Terv: Közlekedési Múzeum/Diller Scofidio + Renfro (Fotó: Vitézy David/Facebook)

Az alábbi épületek felújítási és átépítési engedélyeit szerezte meg a múzeum elsőként:

  • Az 1950-es években épült, ikonikus hidegháborús óvóhely. Az épület műemléki védettség alatt áll, országos szinten egyedülálló módon korabeli berendezése is teljesen fennmaradt. Az itt kialakított kiállításon a bunker berendezését és történetét ismerhetik meg a látogatók, betekintést nyerve a hidegháborús korszak és a nukleáris fenyegetettség világába. Az épületben továbbá a jelenlegi tervezés szerint művészeti installációkat is láthat majd a közönség.
  • A mellette található a XX. század elején épült, vasúti hangulatot idéző földszintes épület, amelyben a múzeum étterme és kávézója lesz. Ez az épület állt a Kertem bárpultja mögött idén a nyári hónapokban, talán így sokan könnyebben azonosítják.
  • A négy épület közül a legészakibb, 1970-es években épült mozdonymérlegház is megmarad, új funkciót kap: a múzeum itt egy kisebb restaurátorműhelyet rendez majd be, ahol terveink szerint egy-egy nagyobb jármű felújításában – önkéntességi programban a múzeumi dolgozókon kívül érdeklődők, közlekedésbarátok is részt vehetnek majd.
  • A negyedik újjászülető épület a Dízelcsarnok mögött közvetlenül a terület egyetlen, a második világháborút túlélt épülete, egy vasúti hangulatú raktár, ebben rendezvény- és kiállítóteret is elhelyeznek. Az épületben az Északi Járműjavító egykori gazdag kulturális életét továbbvivő társadalmi funkciók is megjelenhetnek. (A könnyebb azonosítás kedvéért idén nyáron a Kertem területe és a Múzeum között álló régi épületről van szó.)

A Dízelcsarnok környékének egyetlen, a világháborús bombázásokat túlélt vasúti épületét megmentik, az új múzeum része lesz, most kapott a felújítása építési engedélyt (Fotó: Vitézy Dávid/Facebook)

Az új Közlekedési Múzeum terveinek elkészítésére kiírt nemzetközi tervpályázaton 2019-ben a zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio+Renfro világhírű építészirodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki győztesnek. A beruházást teljes egészében a központi költségvetés finanszírozza.

A megmentendő épületek és az új múzeumkert (Fotó: Vitézy Dávid/Facebook)

Az új Közlekedési Múzeum a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítással, egy barnamezős terület átfogó, vasúti megállóhely fejlesztést is magába foglaló rehabilitációjával, új közösségi tereivel és új minőségi zöldfelületeivel az egész városrész, Kőbánya és Józsefváros elhagyatott ipari, vasúti területeinek megújulásának katalizátora lehet. Egy olyan új, nemzetközi színvonalú, családbarát kulturális negyed kialakítása a cél, amely a környék további fejlődését is elősegíti – írta posztjában Vitézy.

Forrás: Vitézy Dávid/Facebook

Nyitókép: Megszületett az engedély a Közlekedési Múzeum kőbányai új otthonának kiépítésére (Fotó: Vitézy Dávid/Facebook)