Nemrég jelent meg az a kormányrendelet, amelyben felkérik a pénzügyminisztert, hogy biztosítsa a kellő összeget (880 139 850 forintot) a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Lángliliom utca 4. szám alatt álló épületének komplex fejlesztésére.

Nemcsak felújítják a már meglévő épületet, hanem ki is bővítik azt (forrás: mnl.gov.hu)

A nemrég engedélyeztetett tervek szerint korszerűsítik a már meglévő, az 1990-es években Tolnay Lajos által tervezett épületet, illetve egy épületegyüttessé bővítik is azt. A beruházás keretében a technikai szempontból a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt föld feletti raktárakban megfelelő módon lehet majd őrizni az iratanyagot, illetve lehetőség nyílik azok kutatására is.

Természetesen gondoltak a Levéltár dolgozóira is, akik számára modern, az igényekhez igazodó irodai környezetet fognak majd kialakítani – derült ki a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjára korábban feltöltött hírből, amelyben látványterveket is közöltek.

A beruházással egy korszerű raktározási és kutatási központ jöhet létre a Magyar Nemzeti Levéltár számára (forrás: mnl.gov.hu)

A beruházás része a Magyar Nemzeti Levéltár komplex fejlesztésének, amelyről még 2020-ban született döntés. Az óbudai épület korszerűsítése és kibővítése mellett a budai Várban, a Bécsi kapu téren álló Országos Levéltár épületét is felújítják, illetve kibővítik Pecz Samu eredeti tervei alapján. Erről korábban mi is beszámoltunk. A tervek alapján a beruházásokat követően a budai Várban álló épületben fogják őrizni az 1867 előtti iratokat, míg az óbudaiban az 1867 utániakat fogják tárolni.

Nyitókép: A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Lángliliom utcai épülete látványterven (fotó: mnl.gov.hu)