Ahogyan arról mi is beszámoltunk, tavaly augusztusban kezdte előkészíteni a Magyar Művészeti Akadémia a Hősök terén álló Műcsarnok felújítását. Rövidesen el is kezdődhetnek a munkálatok, amelynek első ütemében a homlokzatot restaurálják. Ennek részeként mások mellett a kőoszlopok, a pilaszterek, a lépcsők, a támfal, a padló és a timpanon restaurálása valósul meg. Ezekre a munkálatokra május 25-én adta meg az örökségvédelmi engedélyt a fővárosi kormányhivatal.

Az engedély értelmében a lábazat felső síkjától a zárópárkány felső síkjáig terjed ki a restaurálás (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Műcsarnok terveit Schickedanz Albert készítette el az Országos Képzőművészeti Társulat felkérésére. Az építése 1894 októbere után vette kezdetét és az elkészült, 2300 négyzetméter alapterületű épületet a millenniumi ünnepségek keretében 1896. május 4-én adták át Ferenc József király jelenlétében.

Forrás: etdr.gov.hu

Nyitókép: Hamarosan elkezdődik a Műcsarnok homlokzatának felújítása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)