felújítás
Felújítják a Pöttyös utcai metróállomás környezetét
2024. augusztus 6. 16:00
A munkálatok során új gyalogosútvonalakat alakítanak ki, fákat, cserjéket ültetnek, és az egész terület új burkolatot kap. A felújítás várhatóan novemberre fejeződik be.
Ezért halasztották el a Margit híd felújítását
2024. április 9. 14:00
A Margit híd felújításának az 1970-es években kétszer kezdtek neki. Először 50 évvel ezelőtt, amikor az volt a cél, hogy a munkálatok a híd felépítésének 100. évfordulójára befejeződjenek. De akkor csak az előkészítésig jutottak el, mert különböző okokból csúszott a beruházás.
Átadták a felújított Márton Áron Szakkollégiumot Óbudán
2023. november 7. 17:00
Befejeződött az ELTE Márton Áron Szakkollégium óbudai épületeinek felújítása. Az építkezés közel négy évig tartott, és 13 milliárd forintba került. A kollégiumi szobák és a közösségi terek mellett korszerűsítették a színháztermet, a tornatermet és a kiszolgálóépületeket is. A Kunigunda útján mostantól 996 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás lakhatás.
Átadták a felújított budai mentőállomást
2023. október 27. 18:30
Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre: átadták a felújított budai mentőállomást a XII. kerületi Alkotás úton, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
Elárverezik a Lánchíd kandelábereit
2023. július 4. 18:00
Elektronikus árverésen értékesíti a Lánchíd tizennégy kandeláberét Budapest Főváros Önkormányzata. Az árverési hirdetményt a Fővárosi Vagyonkezelő honlapján tették közzé, a legdrágább kandeláber 1,1 millió forint plusz áfa induló áron szerepel az árverési tételek között.
Amikor átadták a Lánchidat a forgalomnak: ilyen volt a város jelképe az 50 évvel ezelőtti felújításkor
2023. június 27. 12:30
A Lánchíd 50 évvel ezelőtt is jelentős felújításon esett át: tizenkét vállalat ötszáz embere dolgozott rajta. Kijavították az útpálya hibáit, kicserélték a megkopott láncokat, szegecseket, hat réteg gránitszürke festékkel vonták be az acélfelületet. A kőből, gránitból készült elemeket helyreállították, lámpákat, sőt címert is cseréltek, újraaranyozták az oroszlánok talapzatának betűit. A híd féléves munka után, 1973. június 15-re készült el, és másnap megnyitották a forgalom előtt.
Klasszicista örökségünk: előkészítik a pesti Vármegyeháza felújítását
2023. június 22. 17:00
A XIX. század eleje óta szolgálja Pest vármegye igazgatását a Városház utca 7. szám alatti épület, amely most megújulhat. A Vármegyeházát több részletben építették, a ma is látható klasszicista palota 1841-re készült el. Pest Vármegye Önkormányzata most az épület felújítását készíti elő az építészeti és műszaki felmérésével, dokumentálásával.
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat
2023. február 16. 13:30
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat, amely az 1949-es újjáépítése után ismételten felújításra szorult. A munkálatokat Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára időzítették. A régi festést 73 ezer négyzetméternyi felületről kellett leszedni, de ekkor cserélték le az 1949-es címert is az 1973-ban aktuális változatra.
Aranyszínű lett a metrómegálló a Ferenciek terén
2023. január 9. 18:00
Hamarosan megnyílik a metróállomás a Ferenciek terén, ahol az utasok a korábban megszokottól teljesen eltérő látvánnyal fognak találkozni. Az aluljárószinten megmaradt a hagyományos narancssárga szín, de a mozgólépcsővel az utastérbe érkezőket aranyszínű állomás fogadja majd. A színek és grafikai motívumok a térnek nevet adó ferences rendre utalnak.
Átadták a felújított Blaha Lujza teret – Több mint öt és fél éve jelentették be, mára megvalósult
2022. december 11. 11:00
December 10-én vehették birtokba a közlekedők a felújított Blaha Lujza teret. A nemzet csalogányáról elnevezett tér átalakításáról 2017-ben döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely 2018 márciusában a szükséges forrásokat is elkülönítette. A tényleges munkálatok azonban csak 2021 júniusában kezdődtek meg. A most átadott tér sok mindenben más lett, mint azt öt évvel ezelőtt elképzelték.
Így terhelték a Lánchidat
2022. november 12. 16:30
November 12-én, szombaton 24 darab 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását. Az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő.
Megújult a Szent József-plébániatemplom belső tere
2022. szeptember 20. 18:00
Befejeződött a VIII. kerületi, Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom felújítása. A homlokzat felújítása után idén elkészült a templom belső terének rekonstrukciója is.
Megújul a Semmelweis Egyetem Ferenc téri épülete
2022. május 31. 17:30
Az Egészséges Budapest Program keretében kibővítik és felújítják a Semmelweis Egyetem Ferenc téren lévő épületét. A beruházás során egy lifttel is gazdagodik a ferencvárosi, historizáló stílusú oktatási épület.
Nemsokára elkezdődhet a Műcsarnok felújítása
2022. május 30. 11:30
Hamarosan megújul a Hősök tere egyik éke, a Schickedanz Albert tervezte Műcsarnok. A millenniumi kiállításra, 1896-ra elkészült épület felújításának első ütemeként a homlokzatot restaurálják, amelyre nemrég kapták meg az örökségvédelmi engedélyt.
Már szerkezetkészek a Lánchíd kiszélesített aluljárói
2022. május 27. 18:00
Zajlik a Lánchíd felújítása: már szerkezetkészek a hídfőkben lévő aluljárók, amelyeket a munkák során kiszélesítettek, így a jövőben mind a pesti, mind a budai oldalon kényelmesen elférnek majd egymás mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. Ezzel párhuzamosan folyik híd a függesztőorsóinak vizsgálata is.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca
2022. április 7. 14:30
A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Megújult az óbudai Szent Vér-kápolna
2022. március 31. 14:00
Felújították a több mint kétszáz éves kiscelli Szent Vér-kápolnát. Többek között új tetőszerkezetet, tornyot, korszerű világítást is kapott az épület, továbbá új oltárképpel és kegyszobrokkal is gazdagodott a kápolna, amelynek kapuján a most kialakított nyílásokon keresztül akkor is be lehet nézni, ha éppen zárva lenne.
Felújítják a belvárosi Károlyi-palotát – Így készül a Petőfi-évfordulóra az irodalmi múzeum
2022. március 22. 14:00
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megújul a róla elnevezett irodalmi múzeum otthona, az V. kerületi Károlyi-palota. A nagy múltú, klasszicista stílusú épületben jelentős belső átalakításokat terveznek, de a leglátványosabb változások kívül lesznek: összenyitják a palotaudvart a Károlyi-kerttel, és egy ösvényt is kiépítenek, amely a Múzeum körutat fogja összekötni az Egyetem térrel. Aki a felújítás után belép a Károlyi utcai főkapun, azonnal érzékeli a változást: itt kávézó és vonzó terek várják majd a látogatókat.
A török kor tanúja – Még mindig várat magára a Király fürdő felújítása
2022. március 5. 9:00
Jó ideje várja felújítását a török kor egyik legemblematikusabb fennmaradt budapesti épülete, a jelenleg is zárva tartó Király fürdő. A felújítási munkálatokat még nem kezdték meg, noha 2017-ben kiírták az ötletpályázatot, és ki is választották a legjobb tervezetet, de a tényleges átalakítási munka bizonytalan ideig várat magára. Az épület legutoljára az 50-es években kapott teljes körű felújítást. Azóta voltak ugyan kisebb-nagyobb helyreállítási munkák, de mára igencsak rossz állapotban találjuk a fürdőt, amelynek története egészen a török hódoltság idejéig nyúlik vissza.
35 éve teljesen felújították a Lánchidat, de a Kádár-címert nem cserélték le
2022. március 4. 9:00
A Lánchidat a most zajló rekonstrukció előtt legutóbb 1986–1988-ban újították föl, az átkelőt 1987 március elsején zárták le az autók elől. A felújítás az akkor már rendkívül rossz állapotban lévő híd szinte minden részét érintette: a rozsdás láncokat éppúgy, mint a kapuzatok kőfelületeit, díszeit és az útpálya szerkezetét. Bár a kandelábereken ekkor már a koronás-babérkoszorús magyar címer díszlett, a pilonokon lévő Kádár-címerek cseréjére azonban, bár felmerült az ötlet, még éveket kellett várni.
Folytatódik a Sóház felújítása a Fővám téren
2022. február 22. 16:30
Folytatódik az Ulrich Keresztély tervezte, 1886-ban elkészült IX. kerületi Sóház felújítása. A Corvinus Egyetem használatában lévő épület déli szárnyának helyreállítása már tavaly elkezdődött, idén az északi szárnyában végeznek nagyobb munkálatokat. Az Ybl Miklós tervezte Fővámház mögött elhelyezkedő épületben helyreállítják a főkapukat, a homlokzatot, a tantermeket, a zsibongót, a gépészetet és az elektromos rendszert.
Modernizálták az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának budapesti épületét
2022. február 19. 13:30
Felújították az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának 518 férőhelyes épületét a III. kerület Kunigunda útján. Az intézmény 2016-ban került az ELTE vagyonkezelésébe, és még abban az évben döntött a kormány a 15 milliárd forintos felújításról. Ennek első eleme a most átadott kollégium modernizálása. Az elmúlt években az ELTE összes kollégiumában voltak fejlesztések és korszerűsítések.
Megújul az Állatorvosi Egyetem neoreneszánsz épületegyüttese
2022. február 18. 14:00
Megújul az Állatorvosi Egyetem Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikákkal és Róth Miksa ólomüvegeivel díszített épületegyüttese. Az 1881-ben elkészült Rottenbiller utcai épületeket, amelyek ma Európa egyik legrégebbi állatorvosképző egyetemének adnak otthont, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően állítják helyre. Ennek részeként restaurálják a vöröstégla falazatokat, a tetőszerkezeteket, a nyílászárókat, a burkolatokat, de az épületek gépészeti, villamossági rendszerei is megújulnak.
Megújulhat a Markusovszky tér Ferencvárosban
2022. február 17. 15:30
Pihenőpadokkal, új játszótérrel, kutyafuttatóval újulhat meg a IX. kerületi Markusovszky tér, amely alá 120 férőhelyes mélygarázs épülhet, de ötven fát is elültetnek a területen, ahol a zöld felületet is növelik. A 9000 négyzetméteres tér fejlesztéséről átfogó koncepcióterv készült, mutatjuk a látványterveket.
Márciusban nyit újra a felújított Operaház
2022. február 16. 13:30
Öt évadnyi szünet után, immár teljesen megújulva március 12-én újra megnyitja kapuit a Magyar Állami Operaház az Andrássy úton. A nagyszabású helyreállítás és korszerűsítés során restaurálták az Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz palota homlokzatát, korszerűsítették a színpadtechnikát, javították az akusztikát, átalakították a zenekari árkot, továbbá az Operaház közműhálózatát is cserélték. A ház ünnepi hangversennyel nyit, Plácido Domingo, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely és Kocsár Balázs főigazgató vezényletével.
Folytatódik a Blaha Lujza tér felújítása
2022. február 9. 16:00
A fatelepítés előkészítésével folytatódik a VIII. kerületi Blaha Lujza tér felújítása. A gyökércellák a napokban megérkeztek, a fákat a téli időjárásnak megfelelően ültetik majd el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. A fásítást a burkolatépítés és a térbútorok kihelyezése követi majd a téren.
Megújulva várja az utasokat a Budavári Sikló
2022. február 9. 9:30
Megújult a Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta összekötő Budavári Sikló. A világörökség részeként jegyzett vasút Margit és Gellért nevű kocsija új faborítást kapott, az ablakokat, ajtókat kicserélték rajtuk. A nagyjavítás során felújították a biztonsági berendezéseket, és helyreállították a sínpályákat is. A sikló mindennap reggel 8 és este 22 óra között várja az utasokat.
Látványosan halad a Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás-villa felújítása, már szerkezetkész az új épületrész
2022. február 4. 19:00
A XIV. kerületi Hermina úton álló, 1905 és 1907 között épült szecessziós villa – ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) székháza – teljes körű rekonstrukciója 2021 tavaszán kezdődött. A munkálatok része a tetőzet rendbetétele, a 2700 négyzetméternyi vakolat felújítása restaurátori felügyelet mellett, de a hall kékes fényű eozinmázas csempékkel díszített egyedülálló kandallója és lépcsője, a homlokzat műkő elemei is visszanyerik régi pompájukat. A villa mellett lebontott, 1970-es évekbeli toldaléképület helyén emelt új épületrész már elérte a szerkezetkész állapotot.
Átadták a felújított Bakáts teret
2022. január 24. 19:00
Elkészült Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítása. A tér fejlesztését még 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat, 2018-ra pedig a tervek is megszülettek és a kivitelezést is előkészítették az önkormányzat megbízásából a szakemberek. A XIX. században kialakult térre növényeket, padokat, sakk- és malomasztalokat, ivókutakat telepítettek.
Felújították Ady Endre egykori otthonát a Belvárosban
2022. január 15. 9:30
Január 18-án megnyílik a felújított Ady Emlékmúzeum az V. kerület Veres Pálné utca 4-6. szám alatt. Ady Endre utolsó otthona, amely ma emlékmúzeumként a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja, barátságosabb közönségforgalmi terekkel, megújított kiállítással, új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és programsorozatokkal várja az érdeklődőket.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.