A Lánchidat a II. világháború végén felrobbantották a németek, és közel öt évet kellett várni az újjáépítésére, hogy ismét közlekedni lehessen rajta: 1949. november 20-án adták át a forgalomnak. A felújításhoz részben a régi alkatrészeket használták fel, olyanokat is, amelyeket a Duna mélyéről sikerült kikotorni. A láncok 75 százaléka volt újrafelhasznált, a többi részt, a láncok negyedét, a merevítő tartót, a kereszt- és hossztartókat, valamint a korlátokat újból elkészítették.

Az 1949-es átadás után jó ideig nem foglalkoztak a híddal, de az 1960-as évek végére már ismét időszerű volt egy alapos felújítás. Az 1965-ben indult budapesti hídfelújítási program munkálataiban elsőként a Szabadság híd került sorra. A Lánchíd rekonstrukciójának tervezésével a Budapest Főváros Tanácsa VB Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága 1969-ben kezdett foglalkozni, először a szükséges teendőket mérték fel.

A megkopott híd. A pilonokon az 1949-es címer (Fotó: Fortepan/Képszám: 441)

Mit kellett átépíteni, felújítani egy akkor tulajdonképpen 20 éves szerkezeten? Egyrészt a hidat 1947–1949 között meglehetősen rohammunkában építették fel, ezért sok háborús sérülést, főleg a kőrészeken nem javítottak ki, leginkább ott, ahol a sérülés a híd mindennapi használatát nem hátráltatta. Az előkészítés során felmérték ezeket a hibákat, és kikérték az Országos Műemléki Felügyelőség véleményét is, amely kikötötte, nem lehet olyan javítást alkalmazni, amelynek színe eltérne a régitől. Mivel akkoriban a budapesti lakásokat leginkább szénnel és fával fűtötték, minden építményen, így a Lánchídon is vastagon megült a korom, ezért le kellett tisztítani a különböző felületeket, a kapuzatokat és a kőoroszlánokat is.

Mindemellett a fémrészeken addigra már jelentős korróziós problémák jelentkeztek, amelyeket valamiképp kezelni kellett. Nemcsak le kellett szedni a régi festést a 73 ezer négyzetméternyi felületről, hanem a korróziót is el kellett távolítani, majd a hidat újra kellett festeni, ami azért volt nehéz feladat, mert nemcsak a felület volt hatalmas, de az egyes lánclemezek között a távolság 3 centiméternél kisebb volt.

A hídon az 1960-as évek végére sok szegecs kilazult. Ugyan a Lánchídnál az újjáépítés során már alkalmazták a hegesztést, de nagyon sok alkatrészét továbbra is szegecselték. Ez az eljárás azt jelentette, hogy az összeillesztendő fémlemezeket átfúrták, a lukba forró acélrudat dugtak, amelynek mind a két végét lekalapálták, leginkább félgömb formára. Ez már önmagában összefogja a lemezeket, de a hűlő fém zsugorodik, ezért ez a kapcsolat igen szilárddá válik. Persze idővel, a rezgések, mozgások hatására kilazulhatnak ezek a szegecsek, ezért azokat cserélni kell.

A felújítás jelentősnek tűnt, de valójában felületjavításokat és festést tartalmazott (Fotó: Fortepan/Képszám: 138947) 

A lezárt Lánchíd 1973-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 138944)

Azt már korábban eldöntötték, hogy kicserélik az 1949-ben felhelyezett Rákosi-címert az 1973-ban aktuális népköztársaságira, és a díszvilágításon is dolgozni kellett a szakembereknek.

A híd felújítását eredetileg 1971-ben kezdték volna el, de a beruházás csúszott, előbb 1972-re halasztották el, majd 1973-ra, a centenáriumi, a Budapest egyesítésének 100. évfordulójára tervezett beruházások közé sorolták. Az alagutat már januártól nem használhatták a közlekedők, a Lánchídnál a teljes zárás csak 1973. február 15-én történt meg. A forgalmi változásokról a Magyar Hírlap 1973. február 14-i száma ezt írta:

„A Lánchídon holnap, február 15-én megszűnik a közlekedés, mert mint ismeretes, a hidat felújítják. A híd felújításának befejezését július 15-re tervezik. A híd lezárásának időszaka alatt a közúti forgalmat elterelik. Mint arról korábban beszámoltunk, a Duna-korzót megnyitják. Eszerint a Roosevelt tértől a Duna-korzón végig — egyirányú közlekedéssel — lehet majd eljutni az Erzsébethídra, illetve Budára, míg Budáról a hídon át az ugyancsak egyirányú Apáczai Csere János utca érintésével lehet elérni a Roosevelt teret. A fővárosi tanács közlekedési főigazgatóságán elmondták, hogy a várható nagy forgalom folyamatos lebonyolításáért a terelőútvonalak jelentősebb kereszteződéseiben új jelzőlámpákat helyeznek el, amelyek a meglevő lámparendszer egyébként módosított programjához igazodnak.”

73 ezer négyzetméternyi acélfelületet kellett átnézni (Fotó Fortepan/Képszám: 138951)

Módosult a 4-es busz útvonala, amelyet két szakaszra bontottak, a 4A Budáról Pestre és vissza, míg a 4B a pesti oldalon közlekedett, a két járat a Roosevelt (ma Széchenyi) téren találkozott. A Budára közlekedők természetesen nem a Lánchídon, hanem az Erzsébet hídon mentek át. Ezzel párhuzamosan közlekedett, szintén az Erzsébet hídon keresztül a 104-es járat is.

A Lánchíd lezárását öt hónapra tervezték, és ezt a tervet tudták is tartani, a hidat 1973. július 15-én adták át a forgalomnak. Hogy pontosan mit és milyen eredménnyel végeztek el, egy későbbi cikkünkben mutatjuk be.

Nyitókép: A Lánchíd 1972-ben (Fotó Fortepan/Képszám: 128915)