felújítás

177972_metrofel3.jpg Elkezdődött a műszaki átadás a 3-as metró déli szakaszán Várhatóan október végén, a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárása után az utasok birtokba vehetik a 3-as metrót.
Duna, Tisza, Dráva, Száva: felújítják a belváros legszebb díszkútját Van egy gyönyörű díszkút a belvárosban, amelyet Ybl Miklós tervezett, és Magyarország egykori négy legnagyobb folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát ábrázolja. Eredetileg nem ide készült: a Kálvin téren állították fel 1883-ban, ám a háborús pusztításban súlyosan megrongálódott. Szerencsére 1959-ben újra felállították ezt a szemet gyönyörködtető alkotást, igaz, nem a korábbi helyén, hanem a mai Erzsébet téren, és a szobrokból nem az eredetieket, hanem a másolatukat, amelyeket viszont nem a világégés, hanem a járókelők bántalmaznak néha, így esett, hogy letörött Száva lábfeje. Most azonban az egész alkotás felújításával azt is újrafaragják.
A millenniumi ünnepségek csodája volt, száz év múlva graffitik lepték el Alig 20 hónap alatt épült fel, a kontinensen az első volt, a millenniumra készült, és a király is kipróbálta. Ez a Millenniumi Földalatti Vasút, azaz a kisföldalatti, Budapest legszerethetőbb közlekedési eszköze. A legutóbbi nagyszabású felújítása 25 évvel ezelőtt fejeződött be.
Elindult a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzés A tervek szerint jövő márciusban kezdődhetnek a munkálatok, így a Lánchíd 2023-ra születhet újjá.
Indulhat a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzés A Budapesti Közlekedési Központ döntött a közbeszerzés kiírásáról, a Lánchíd rekonstrukciója 2021 tavaszán indulhat, és a híd 2023-ra születhet újjá.
Átadták a BVSC-Zugló felújított székházát Felújították a BVSC-Zugló Szőnyi úti székházát, az épületben egy tornatermet és egy vívótermet is kialakítottak. A ház új külső burkolatot, nyílászárókat és új tetőszerkezetet kapott.
Felújítják és közösségi épülettel bővítik a pasaréti ferences templomot A pasaréti Páduai Szent Antal ferences templomot a hozzá tartozó rendházzal és a könyvtárral együtt korszerűsítik, valamint új közösségi tereket hoznak létre mellette. A tervek szerint az ősz folyamán a plébánia, 2021 júniusára pedig a rendház és a templom is megújul.
Ez az épület is a millenniumra készült – Kiemelt jelentőségű lett a Műcsarnok rekonstrukciója, kezdődhet a felújítás Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította a Műcsarnok teljes körű rekonstrukcióját és korszerűsítését júniusban a kormány. Még nem tudni, mikor kezdődik az 1896-os millenniumi ünnepségre készült, Ferenc József által felavatott, Schickedanz Albert tervezte műemlék épület felújítása, de a közelgő rekonstrukció alkalmából érdemes megismerkednünk az épület izgalmas múltjával.
Felújítják a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét, látványos állványozás készült a csarnokban A Nyugati pályaudvar egész utascsarnokát állványok borítják. A tetőszerkezetnek 8200 négyzetméteren újul meg, már folyamatban van a bádogszerkezeti elemek bontása is.
Clark Ádámtól Cseh Tamásig – Számtalan titkot őriz a 170 év után újjászülető Citadella A Gellért-hegy tetején trónoló erőd masszív tömbjét mindenki ismeri, aki vala ellátogatott Budapestre, vagy legalább képen látta már. Generációk tartották az elnyomás szimbólumának, többször is le akarták bontani, de máig velünk van. A katonaság kivonulását követően megnyugtató funkciót nem igazán sikerült találni neki: maradt az évtizedes kallódás. Ennek vethet véget a most elkezdődött munka.
Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújított szárnyát Határidő előtt készült el a Budapesti Szent Ferenc Kórház felújításának második üteme, a járványra tekintettel sikerült előrehozni a szárny átadását. A régi épületrész felújításával megduplázódik a kórház kapacitása.
A belváros gyönyörű színfoltja lett a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, jöjjön velünk egy sétára! A zsidó hitközség engedélyével, a belsőépítészeti munkákat tervező Baliga Kornél építőművész kíséretében jártuk be a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelynek rekonstrukcióját nemrég ICOMOS-díjjal ismerték el. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. A zsinagóga egyszerre lesz szakrális és kulturális tér, a középen álló tóraolvasó állványt a rendezvények idejére a földbe fogják süllyeszteni.
Kezdődik a Kelenföldi pályaudvar épületének felújítása – Megmentik a kiemelt közlekedéstörténeti emléket A Közlekedési Múzeum által kidolgozott koncepció szerint megkezdődik a kelenföldi vasútállomás indóházának felújítása. A 130 éves műemlék épületben kulturális központot terveznek, ahol terepasztalokat és vasútmodelleket is kiállítanak. A kelenföldi állomásépület, amely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten, a jövőben családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lesz.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
Pénteken kezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása A hét hónapig tartó munkálatok alatt a Nyugati pályaudvar utascsarnoka zárva tart. A tetőszerkezeten kívül a vágánycsarnok felsővezeték-hálózata és az utastájékoztatási rendszer is megújul.
120 évvel ezelőtti formáját nyeri vissza a gyönyörű díszkút a budai Várban – Már a restaurátor-műhelyben van Senyei Károly szobra A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
Felújították a józsefvárosi plébániatemplomot Befejeződött a VIII. kerületi Szent József-plébániatemplom felújítása, az épület a régi sárga helyett krémszínt kapott, kicserélték a tetőt és restaurálták a homlokzati szobrokat és díszítőelemeket. A külső felújítás után őszre megújul a belső tér is.
Felújítják az Ybl-támfalat a budai Várban A Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
Felújítják a Petőfi hidat és a Boráros teret – Mától várják a budapestiek ötleteit A budapestiek bevonásával újulhat meg a Petőfi híd, valamint a Boráros tér és környezete. Április 22. és május 12. között várják a fővárosiak véleményét a jelenlegi állapotról és ötleteit a rekonstrukcióról, ezek figyelembevételével készítik majd el a felújításra vonatkozó tanulmánytervet.
Megújítják és zöldítik a budavári Szent György teret Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait, és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.
Megszépül Mátyás kútja a budai Várban A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi-udvarában. Stróbl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
A 3-as metró felújítása a veszélyhelyzetben is folytatódik A rendkívüli járványügyi veszélyhelyzet ellenére is folytatódik és a tervezett ütemben halad 3-as metró felújítása. A BKV közlése szerint nyár végén kezdődhetnek el a tesztelési folyamatok.
Nem bontották le, mégsem ismerünk majd rá a Baross utca 40. alatti házra A Palotanegyed egyik legrégebbi, Hild József tervezte házának kálváriája régóta húzódik, az egyszer már leállított építkezés azonban időközben újrakezdődött.
Megújul a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium épülete Megszépül kívül-belül a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium épülete idén. Az átfogó felújítást több ütemben végzik el.
Felújítják a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját A Semmelweis Egyetem Szentkirályi u. 46. szám alatti „A” és „B” épületeinek több szintjét korszerűsítik, új kórtermek, ágysávok lesznek, modernizálják az intézményt.
Felújítják a pasaréti ferences templomot A Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templomot a hozzá tartozó rendházzal és a könyvárral együtt kibővítik, korszerűsítik, valamint új közösségi tereket hoznak létre.
Kezd előbújni az állványzat mögül az Irgalmasrendi Kórház új tömbje a Margit hídnál Bár az épületen még bőven van mit csinálni, a Frankel Leó út felőli részén már szépen látható az új homlokzat. Helyzetkép a helyszínről.
Jövőre fejeződik be az Andrássy úti Operaház felújítása A tervek szerint a felújítást követően, a 2021-22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba. Az Ybl Miklós tervezte Andrássy úti épület a hagyományosabb daraboknak ad majd helyet.
Felújítanak több budapesti vasútállomást – A MÁV 2023-ig szóló programot indított Látványos változáson esett át a közelmúltban több budapesti vasútállomás a MÁV felújítási programjának köszönhetően, így a Keleti pályaudvar, a Déli pályaudvar, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya-alsó. A munkálatok több helyszínen az idén is folytatódnak, de a vasúttársaság szerint már mostanra is érzékelhetően javult az utasok komfortérzete.
A Lánchídon szombattól nem hajthatnak át turistabuszok és teherautók Szombattól nem hajthatnak át a Lánchídon turistabuszok és teherautók. A korlátozás az 5 tonnánál nehezebb járműveket érinti, a tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik. A Lánchíd állapota indokolja, hogy minél hamarabb elkezdődjön a felújítás.

További cikkeink