felújítás

pöttyös utcai metró.jpg Felújítják a Pöttyös utcai metróállomás környezetét A munkálatok során új gyalogosútvonalakat alakítanak ki, fákat, cserjéket ültetnek, és az egész terület új burkolatot kap. A felújítás várhatóan novemberre fejeződik be.
Ezért halasztották el a Margit híd felújítását A Margit híd felújításának az 1970-es években kétszer kezdtek neki. Először 50 évvel ezelőtt, amikor az volt a cél, hogy a munkálatok a híd felépítésének 100. évfordulójára befejeződjenek. De akkor csak az előkészítésig jutottak el, mert különböző okokból csúszott a beruházás.
Átadták a felújított Márton Áron Szakkollégiumot Óbudán Befejeződött az ELTE Márton Áron Szakkollégium óbudai épületeinek felújítása. Az építkezés közel négy évig tartott, és 13 milliárd forintba került. A kollégiumi szobák és a közösségi terek mellett korszerűsítették a színháztermet, a tornatermet és a kiszolgálóépületeket is. A Kunigunda útján mostantól 996 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás lakhatás.
Átadták a felújított budai mentőállomást Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre: átadták a felújított budai mentőállomást a XII. kerületi Alkotás úton, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
Elárverezik a Lánchíd kandelábereit Elektronikus árverésen értékesíti a Lánchíd tizennégy kandeláberét Budapest Főváros Önkormányzata. Az árverési hirdetményt a Fővárosi Vagyonkezelő honlapján tették közzé, a legdrágább kandeláber 1,1 millió forint plusz áfa induló áron szerepel az árverési tételek között.
Amikor átadták a Lánchidat a forgalomnak: ilyen volt a város jelképe az 50 évvel ezelőtti felújításkor A Lánchíd 50 évvel ezelőtt is jelentős felújításon esett át: tizenkét vállalat ötszáz embere dolgozott rajta. Kijavították az útpálya hibáit, kicserélték a megkopott láncokat, szegecseket, hat réteg gránitszürke festékkel vonták be az acélfelületet. A kőből, gránitból készült elemeket helyreállították, lámpákat, sőt címert is cseréltek, újraaranyozták az oroszlánok talapzatának betűit. A híd féléves munka után, 1973. június 15-re készült el, és másnap megnyitották a forgalom előtt.
Klasszicista örökségünk: előkészítik a pesti Vármegyeháza felújítását A XIX. század eleje óta szolgálja Pest vármegye igazgatását a Városház utca 7. szám alatti épület, amely most megújulhat. A Vármegyeházát több részletben építették, a ma is látható klasszicista palota 1841-re készült el. Pest Vármegye Önkormányzata most az épület felújítását készíti elő az építészeti és műszaki felmérésével, dokumentálásával.
Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat Ötven évvel ezelőtt is lezárták a Lánchidat, amely az 1949-es újjáépítése után ismételten felújításra szorult. A munkálatokat Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójára időzítették. A régi festést 73 ezer négyzetméternyi felületről kellett leszedni, de ekkor cserélték le az 1949-es címert is az 1973-ban aktuális változatra.
Aranyszínű lett a metrómegálló a Ferenciek terén Hamarosan megnyílik a metróállomás a Ferenciek terén, ahol az utasok a korábban megszokottól teljesen eltérő látvánnyal fognak találkozni. Az aluljárószinten megmaradt a hagyományos narancssárga szín, de a mozgólépcsővel az utastérbe érkezőket aranyszínű állomás fogadja majd. A színek és grafikai motívumok a térnek nevet adó ferences rendre utalnak.
Átadták a felújított Blaha Lujza teret – Több mint öt és fél éve jelentették be, mára megvalósult December 10-én vehették birtokba a közlekedők a felújított Blaha Lujza teret. A nemzet csalogányáról elnevezett tér átalakításáról 2017-ben döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely 2018 márciusában a szükséges forrásokat is elkülönítette. A tényleges munkálatok azonban csak 2021 júniusában kezdődtek meg. A most átadott tér sok mindenben más lett, mint azt öt évvel ezelőtt elképzelték.
Így terhelték a Lánchidat November 12-én, szombaton 24 darab 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását. Az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő.
Megújult a Szent József-plébániatemplom belső tere Befejeződött a VIII. kerületi, Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom felújítása. A homlokzat felújítása után idén elkészült a templom belső terének rekonstrukciója is.
Megújul a Semmelweis Egyetem Ferenc téri épülete Az Egészséges Budapest Program keretében kibővítik és felújítják a Semmelweis Egyetem Ferenc téren lévő épületét. A beruházás során egy lifttel is gazdagodik a ferencvárosi, historizáló stílusú oktatási épület.
Nemsokára elkezdődhet a Műcsarnok felújítása Hamarosan megújul a Hősök tere egyik éke, a Schickedanz Albert tervezte Műcsarnok. A millenniumi kiállításra, 1896-ra elkészült épület felújításának első ütemeként a homlokzatot restaurálják, amelyre nemrég kapták meg az örökségvédelmi engedélyt.
Már szerkezetkészek a Lánchíd kiszélesített aluljárói Zajlik a Lánchíd felújítása: már szerkezetkészek a hídfőkben lévő aluljárók, amelyeket a munkák során kiszélesítettek, így a jövőben mind a pesti, mind a budai oldalon kényelmesen elférnek majd egymás mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. Ezzel párhuzamosan folyik híd a függesztőorsóinak vizsgálata is.
Még az idén megújul a Somogyi Béla utca A tervek szerint még az idén elkezdik és be is fejezik a józsefvárosi Somogyi Béla utca felújítását. A beruházás keretében gyalogosbaráttá tennék az utcát, illetve növelnék a zöld területek nagyságát. Az utca Blaha Lujza téri torkolatát lezárják a gépjárműforgalom előtt.
Megújult az óbudai Szent Vér-kápolna Felújították a több mint kétszáz éves kiscelli Szent Vér-kápolnát. Többek között új tetőszerkezetet, tornyot, korszerű világítást is kapott az épület, továbbá új oltárképpel és kegyszobrokkal is gazdagodott a kápolna, amelynek kapuján a most kialakított nyílásokon keresztül akkor is be lehet nézni, ha éppen zárva lenne.
Felújítják a belvárosi Károlyi-palotát – Így készül a Petőfi-évfordulóra az irodalmi múzeum Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megújul a róla elnevezett irodalmi múzeum otthona, az V. kerületi Károlyi-palota. A nagy múltú, klasszicista stílusú épületben jelentős belső átalakításokat terveznek, de a leglátványosabb változások kívül lesznek: összenyitják a palotaudvart a Károlyi-kerttel, és egy ösvényt is kiépítenek, amely a Múzeum körutat fogja összekötni az Egyetem térrel. Aki a felújítás után belép a Károlyi utcai főkapun, azonnal érzékeli a változást: itt kávézó és vonzó terek várják majd a látogatókat.
A török kor tanúja – Még mindig várat magára a Király fürdő felújítása Jó ideje várja felújítását a török kor egyik legemblematikusabb fennmaradt budapesti épülete, a jelenleg is zárva tartó Király fürdő. A felújítási munkálatokat még nem kezdték meg, noha 2017-ben kiírták az ötletpályázatot, és ki is választották a legjobb tervezetet, de a tényleges átalakítási munka bizonytalan ideig várat magára. Az épület legutoljára az 50-es években kapott teljes körű felújítást. Azóta voltak ugyan kisebb-nagyobb helyreállítási munkák, de mára igencsak rossz állapotban találjuk a fürdőt, amelynek története egészen a török hódoltság idejéig nyúlik vissza.
35 éve teljesen felújították a Lánchidat, de a Kádár-címert nem cserélték le A Lánchidat a most zajló rekonstrukció előtt legutóbb 1986–1988-ban újították föl, az átkelőt 1987 március elsején zárták le az autók elől. A felújítás az akkor már rendkívül rossz állapotban lévő híd szinte minden részét érintette: a rozsdás láncokat éppúgy, mint a kapuzatok kőfelületeit, díszeit és az útpálya szerkezetét. Bár a kandelábereken ekkor már a koronás-babérkoszorús magyar címer díszlett, a pilonokon lévő Kádár-címerek cseréjére azonban, bár felmerült az ötlet, még éveket kellett várni.
Folytatódik a Sóház felújítása a Fővám téren Folytatódik az Ulrich Keresztély tervezte, 1886-ban elkészült IX. kerületi Sóház felújítása. A Corvinus Egyetem használatában lévő épület déli szárnyának helyreállítása már tavaly elkezdődött, idén az északi szárnyában végeznek nagyobb munkálatokat. Az Ybl Miklós tervezte Fővámház mögött elhelyezkedő épületben helyreállítják a főkapukat, a homlokzatot, a tantermeket, a zsibongót, a gépészetet és az elektromos rendszert.
Modernizálták az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának budapesti épületét Felújították az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának 518 férőhelyes épületét a III. kerület Kunigunda útján. Az intézmény 2016-ban került az ELTE vagyonkezelésébe, és még abban az évben döntött a kormány a 15 milliárd forintos felújításról. Ennek első eleme a most átadott kollégium modernizálása. Az elmúlt években az ELTE összes kollégiumában voltak fejlesztések és korszerűsítések.
Megújul az Állatorvosi Egyetem neoreneszánsz épületegyüttese Megújul az Állatorvosi Egyetem Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikákkal és Róth Miksa ólomüvegeivel díszített épületegyüttese. Az 1881-ben elkészült Rottenbiller utcai épületeket, amelyek ma Európa egyik legrégebbi állatorvosképző egyetemének adnak otthont, a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően állítják helyre. Ennek részeként restaurálják a vöröstégla falazatokat, a tetőszerkezeteket, a nyílászárókat, a burkolatokat, de az épületek gépészeti, villamossági rendszerei is megújulnak.
Megújulhat a Markusovszky tér Ferencvárosban Pihenőpadokkal, új játszótérrel, kutyafuttatóval újulhat meg a IX. kerületi Markusovszky tér, amely alá 120 férőhelyes mélygarázs épülhet, de ötven fát is elültetnek a területen, ahol a zöld felületet is növelik. A 9000 négyzetméteres tér fejlesztéséről átfogó koncepcióterv készült, mutatjuk a látványterveket.
Márciusban nyit újra a felújított Operaház Öt évadnyi szünet után, immár teljesen megújulva március 12-én újra megnyitja kapuit a Magyar Állami Operaház az Andrássy úton. A nagyszabású helyreállítás és korszerűsítés során restaurálták az Ybl Miklós tervezte neoreneszánsz palota homlokzatát, korszerűsítették a színpadtechnikát, javították az akusztikát, átalakították a zenekari árkot, továbbá az Operaház közműhálózatát is cserélték. A ház ünnepi hangversennyel nyit, Plácido Domingo, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely és Kocsár Balázs főigazgató vezényletével.
Folytatódik a Blaha Lujza tér felújítása A fatelepítés előkészítésével folytatódik a VIII. kerületi Blaha Lujza tér felújítása. A gyökércellák a napokban megérkeztek, a fákat a téli időjárásnak megfelelően ültetik majd el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. A fásítást a burkolatépítés és a térbútorok kihelyezése követi majd a téren.
Megújulva várja az utasokat a Budavári Sikló Megújult a Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta összekötő Budavári Sikló. A világörökség részeként jegyzett vasút Margit és Gellért nevű kocsija új faborítást kapott, az ablakokat, ajtókat kicserélték rajtuk. A nagyjavítás során felújították a biztonsági berendezéseket, és helyreállították a sínpályákat is. A sikló mindennap reggel 8 és este 22 óra között várja az utasokat.
Látványosan halad a Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás-villa felújítása, már szerkezetkész az új épületrész A XIV. kerületi Hermina úton álló, 1905 és 1907 között épült szecessziós villa – ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) székháza – teljes körű rekonstrukciója 2021 tavaszán kezdődött. A munkálatok része a tetőzet rendbetétele, a 2700 négyzetméternyi vakolat felújítása restaurátori felügyelet mellett, de a hall kékes fényű eozinmázas csempékkel díszített egyedülálló kandallója és lépcsője, a homlokzat műkő elemei is visszanyerik régi pompájukat. A villa mellett lebontott, 1970-es évekbeli toldaléképület helyén emelt új épületrész már elérte a szerkezetkész állapotot.
Átadták a felújított Bakáts teret Elkészült Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítása. A tér fejlesztését még 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat, 2018-ra pedig a tervek is megszülettek és a kivitelezést is előkészítették az önkormányzat megbízásából a szakemberek. A XIX. században kialakult térre növényeket, padokat, sakk- és malomasztalokat, ivókutakat telepítettek.
Felújították Ady Endre egykori otthonát a Belvárosban Január 18-án megnyílik a felújított Ady Emlékmúzeum az V. kerület Veres Pálné utca 4-6. szám alatt. Ady Endre utolsó otthona, amely ma emlékmúzeumként a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja, barátságosabb közönségforgalmi terekkel, megújított kiállítással, új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és programsorozatokkal várja az érdeklődőket.

További cikkeink