Befejeződött a III. kerületi Kunigunda útja 35. szám alatt található ELTE Márton Áron Szakkollégium 2020-ban kezdődött felújítása. A 13 milliárdos beruházásnak köszönhetően közel ezer hallgató jutott korszerű, minden igényt kielégítő, a legmagasabb komfortfokozatú élettérhez a tanulmányai idejére – olvasható az ELTE honlapján, az elte.hu-n.

A Márton Áron Szakkollégiumot 1992-ben hozták létre a határon túli magyar diákok tanulmányainak és lakhatásának segítésére,  az intézmény 2016 óta tartozik az ELTE-hez, és azóta is elsősorban a külhoni magyar hallgatók számára biztosít lakhatást és szakmai képzést. Felújításának I. ütemében (2020. január – 2022. február között) 518 férőhelyet alakítottak ki kétágyas, fürdőszobás szobákban és családbarát apartmanokban, teljeskörűen átalakították a konyhát, valamint új bútorokkal és háztartási eszközökkel tették kényelmesebbé a kollégisták életét.

Közösségi tér az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Márton Áron Szakkollégium felújított épületében (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A most záruló II. ütemben 7,8 milliárd forintból a tornaterem, a karbantartó épületek, a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épületrész, valamint a színházterem újultak meg, és további 478 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú, saját fürdőszobás elhelyezés. A kollégium a rekonstrukciót követően immár 996 hallgatónak ad otthont korszerű, minden igényt kielégítő, a legmagasabb komfortfokozatba sorolt épületeiben. 

Az óbudai épületegyüttesben tartott ünnepélyes átadáson november 2-án Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár felhívta a figyelmet: versenyképes, minőségi magyar felsőoktatásra és ehhez kapcsolódó magyar gazdasági erőtérre van szükség. A magyar felsőoktatás ügyét az egész Kárpát-medencében segíteni kell, jelezte a tudáselőny, a tudásfölény fontosságát az államtitkár. Kiemelte: olyan felsőoktatási struktúrát alkalmaznak a kollégiumi fejlesztések terén is, amely egyszerre teszi versenyképessé és emeli fel az egyetemeket.

A III. kerületi Kunigunda útján lévő szakkollégium felújított épülete (Fotó: ELTE)

Mint Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja elmondta, 2015-ös hivatalba lépése óta egyik legfontosabb feladatának tekinti a kollégiumok színvonalának emelését. Az elmúlt években tett erőfeszítések eredményeképpen mára a kollégiumi férőhelyek 75 százaléka a legmagasabb komfortfokozatba tartozik. „A hazai kollégiumokat tekintve az ELTE hallgatói végezhetik a tanulmányaikat a legjobb körülmények között. A most megvalósult létesítmények (oktatótermek, színházterem) támogatni tudják az egyetem jövőbeni oktatási és kulturális céljait is” – tette hozzá a kancellár.

Ha egy egyetem életében a hallgatók szociális ellátását, lakhatását vagy jóllétét segítő beruházás történik, az minden esetben növeli az intézmény színvonalát. A mostani felújítással az ELTE közössége egy európai nívójú kollégiummal gazdagodott – emelte ki beszédében Darázs Lénárd, az ELTE általános rektorhelyettese, köszönetet mondva a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáért is.

Kollégiumi szoba (Fotó: Épkar)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015 óta szinte valamennyi kollégiumában – kormányzati és uniós támogatások, valamint saját egyetemi források felhasználásával – teljes vagy részleges felújításokat, korszerűsítéseket valósított meg. A fejlesztések során a hallgatói és közösségi igények mellett a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokra is ügyeltek, ennek köszönhetően közel 50.000 négyzetméteren több mint 3200 férőhely vált korszerűbbé és élhetőbbé.

A most zárult komplex felújítási programnak köszönhetően az előző években dinamikusan nőtt az ELTE kollégiumi férőhelyeinek száma. Míg 2015 februárjában 3602 hely állt rendelkezésre, addig 2023 őszétől összesen 5110 férőhelyre bővült a kollégiumi szálláshelyek száma a Savaria Egyetemi Központ és a Márton Áron Szakkollégium kollégiumaival együtt. Budapesten jelenleg 3069 férőhely biztosított szociális alapon az ELTE kollégiumaiban.

Forrás: ELTE

Nyitókép: Átadták a felújított ELTE Márton Áron Szakkollégiumot (Fotó: Épkar)