A Blaha Lujza tér felújításának részeként ezekben a napokban előkészítik a további fatelepítést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. Megérkeztek a gyökércellák, amelyek segítik a faveremrácsba kerülő fák gyökérzetének növekedését, egyúttal megfelelő alépítményként szolgáljanak a térburkolatnak. Az így ültetett fák gyorsabban nőnek, a jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik – írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

November közepén már elültették a fák egy részét (fotó: bkk.hu)

A faültetést a téli időjárásnak megfelelően tervezik, ezt a burkolatok építése és a térbútorok kihelyezése követi. Tartósan fagypont alatti hőmérsékletben nem lehet burkolatot építeni, és növényt telepíteni sem. A szabad ég alatt végzett munkákat akkor lehet folytatni, ha az időjárás-előrejelzés már az éjszakákra is enyhülést mutat, hiszen hiába van nappal jó idő, ha az éjszaka fagy, kárba vész az addigi munka – írja a vállalat.

A térre összesen 80 darab fa kerül, ennek egy részét már novemberben elültették, ahogyan mi is írtunk róla. A térre a Tabánból már átültettek két tölgyfát, a hatvanas évek óta működő Gomba-szökőkutat a felújítását követően, novemberben helyezték vissza. A Nemzeti Színház emlékművét restaurálják. Épül három nagyobb, ülőhelynek is használható növénykazetta, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjáték.

A Nemzeti Színház emlékművét novemberben szállították el a restaurátorműhelybe (fotó: bkk.hu)

Egyedi kerékpártámaszokat  helyeznek el, korszerűsítik a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújítják a csapadékcsatornát és a közvilágítást. Emellett az aluljáró szigetelését megújítják, a Rákóczi út – Nagykörút csomópont pályaszerkezetét újjáépítik, a kereszteződésben három új gyalogátkelőt létesítenek. Az átépítés után új burkolati jeleket festenek fel, továbbá új KRESZ-táblákat helyeznek ki.

Forrás: bkk.hu

Nyitókép: A növénytelepítés előkészítésével folytatódik a Blaha Lujza tér felújítása (fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)