Összesen 80 fát ültetnek a megújuló Blaha Lujza térre, amelynek a karakterét korábban főleg a nagy burkolt felületek adták, ez azonban a felújításnak köszönhetően jelentősen megváltozik – írta közleményében a BKK. A munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, a BKK szerint a teret ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át. 

Múlt héten, a telepítés első ütemében 19 fa ültetését kezdték el a szakemberek, előtte azonban a növénykazettában teljes talajcserét hajtottak végre két méter mélységben, alatta pedig agyag vízmegtartó réteget helyeztek el. Erre azért volt szükség, mert a Blaha Lujza téren a felszín alatt tömör sittréteg van, amely az egykori Nemzeti Színház lebontásakor keletkezett, illetve világháborús törmelékekből áll össze. Ez a tápanyagmentes talaj alkalmatlan a faültetésre, és a vízmegtartó képessége sem elegendő a fák életben maradásához – írta a BKK.

 

A telepítés első ütemében 19 fát ültettek el (Fotó: bkk.hu)

A közlemény szerint az új növények kiválasztása során elsődleges szempont volt a fajok tűrőképessége, valamint az, hogy megfelelő árnyékot nyújtsanak a tér használóinak. Szakértők szerint érdemes inkább fiatal, de többször iskolázott fákat ültetni, hiszen azok hamar utolérik és lehagyják növekedésben túlkoros társaikat.

A fajtahasználat kifejezetten változatos, ezt erősíti a szabálytalan hatású, ligetes telepítés is. Az első ütemben a következő fafajtákat ültetik a Blaha Lujza térre: hat oszlopos berkenye, öt sárga termésű berkenye, három díszgalagonya, egy korai juhar, egy vörös tölgy, egy ezüst hárs, egy egybibés galagonya, valamint egy nagylevelű hárs.

 A Blaha Lujza teret ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A tervező elsősorban virágjával, lombszínével vagy levélformájával díszítő fajtákat válogatott össze. Az érzékenyebb, virágjukkal is díszítő fákat a tér belsejébe, védettebb helyre összpontosította, míg a Nagykörút és a Rákóczi út mentére az ellenállóbbak kerülnek. A növényzet öntözését automata öntözőhálózat biztosítja majd – írták. A meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa lesz a téren, emellett 1000 négyzetméter zöldfelület és vízjátékok fokozzák majd a terület élhetőségét, illetve javítják mikroklímáját.

Forrás: BKK

Nyitókép: Összesen nyolcvankilenc fa, köztük berkenye, juhar, hárs és tölgy lesz a megújuló Blaha Lujza téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)