Budapest

2016. november 30. 14:03
2017-ben lesz Arany János születésének 200. évfordulója, ezért a jövő évet az országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította. A pestbuda.hu oldalain az év végéig a költő és a város kapcsolatát bemutató sorozattal megyünk elébe az ünneplésnek.
2016. november 29. 22:35
Ujváry Lajos festőművész kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában tekinthető meg.
2016. november 29. 22:11
Két új budapesti híd tervezésére írt ki pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – írja a Tervlap.
2016. november 28. 18:10
A kulturális örökség, elsősorban az épített örökség társadalmi és gazdasági jelentőségét, potenciálját kutatta a Forster Központ.
2016. november 27. 23:15
Az I. világháborúban részt vevő országok vezetőit, uralkodóit mutatja be A háború urai című kiállítás november 29-től a Várkert Bazárban.
2016. november 25. 22:53
A 83 négyzetméteres terem a Hauszmann Alajos-féle palotaegyüttesben a palotát és a Rudolf trónörökös részére tervezett épületet összekötő nyaktagban helyezkedett el. Hamarosan elkezdődhet az újjáépítése.
2016. november 24. 17:35
A Közlekedési Múzeumnál tervezett munkálatok nem jelentenek kockázatot a Városliget Zrt. szerint.
2016. november 24. 17:29
A kormány döntése nyomán vasútvonal kötheti majd össze a Nyugati pályaudvart a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel.
2016. november 24. 17:18
Szombaton nyílik meg a Várkert Bazárban a jótékonysági adventi vásár.
2016. november 22. 17:59
A New York Times a huszonéves világutazóknak ajánlja a magyar fővárost.
2016. november 22. 16:35
A Városháza parkban állítják föl a főváros karácsonyfáját november 23-án.
2016. november 21. 22:51
A Rózsadombon éktelenkedő szállodacsonk újjáépítésére kiírt pályázaton döntés született.
2016. november 21. 22:06
A Monarchia festészetének kiállításával emlékezik meg a Műcsarnok az intézmény 120 éves évfordulójáról.
2016. november 21. 21:59
A Magyar Patrióták Közössége közölte: a Városliget Zrt. szerint lesz Regnum Marianum-emlékhely a Ligetnél.
2016. november 20. 22:31
Várhatóan 2017 júniusában indulhatnak meg a 3-as metróvonal rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. november 20. 22:25
A hegyvidéki önkormányzatot innentől kötelezettségek is terhelik.
2016. november 20. 07:58
Kilencven éve, 1926. november 20-án nyílt meg a Városligetben az ország első műjégpályája.
2016. november 20. 07:54
Nemzetközi lapok szerint számos érv szól amellett, hogy a város akár meg is nyerheti a 2024-es olimpia rendezését.
2016. november 20. 07:50
Multifunkciós közösségi teret alakítottak ki közel 3 hektáros területen.
2016. november 18. 17:02
A Mátyás király út végén, az erdőben áll Budapest első Kossuth Lajos-szobra. Hogyan és miért került pont oda? Utánajártunk a történetnek.
2016. november 17. 17:03
A Nemzeti Sportközpontok nyílt közbeszerzést hirdetett a budapesti Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának tervezésére és kivitelezésére.
2016. november 17. 16:48
Kapás Boglárka, Bucsek Gábor és Imre Géza is Pro Urbe Budapest díjat vehetett át többek között a főváros napján.
2016. november 16. 14:32
Zöld színű és Ferenc József nevét viselte. Legtöbben csak ennyit tudnak róla. Pedig az idén százhúsz éves Szabadság hidat szintén a millennium évében adták át, abban a korban, amelynek építészeti öröksége máig meghatározza városunk arculatát. Tudták, hogy Budapest legrövidebb átkelőjének megépítése a Margit hídnak és a hídvámokból befolyt összegnek köszönhető, és hogy elsőként volt rajta elektromos világítás? Egy átkelő 120 évének története.
2016. november 16. 13:58
A Múzeumkert rekonstrukcióját célzó program keretében elkészült a park részletes fakatasztere és a növényállomány teljes számbavétele.
2016. november 14. 17:44
A Blaha-aluljáró, semmi kétség, fogalom. Budapest reális arca a városi embertömeg minden árnyalatával. Egy valóságos kis univerzum, amely éppen ötvenéves születésnapját ünnepli a napokban.
2016. november 14. 16:53
Új stadiont és sportcsarnokot is kaphat a Vasas.
2016. november 14. 16:47
A november 11-i Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint a Villamos Teherelosztó épülete a Belügyminisztériumhoz kerül, amely felújítja saját célra.
2016. november 14. 11:32
November 25-én konferenciát szerveznek a passzívházakról és az energiahatékony épületekről.
2016. november 14. 00:22
Madárbarát mintakertet és tanösvényt adtak át a Városligetben pénteken a park kert- és tájépítészeti megújítási programjának részeként.
2016. november 14. 00:18
Átadták Budapesten a felújított Deák téri evangélikus Insula Lutherana (lutheránus sziget) Kulturális és Lelkiségi Központot. Az ünnepség keretében megnyitották az átalakított Evangélikus Országos Múzeumot és a benne kialakított, Luther öröksége című új állandó kiállítást.

összesen: 4309 db | 30 db/oldal

első vissza 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 következő utolsó