A Duna jege: királyválasztás, híd és árvíz

1458. január 24-én kiáltottak ki Mátyást királlyá a budai és a pesti polgárok a Duna jegén – így tartja a legenda. A Duna jegének a király megválasztásában játszott fontos szerepét a király krónikása, Thuróczy János is megerősíti, midőn a következőket írja a választás napjairól:

„A mennybeli Mindenható ezen az éjszakán fenekéig fagyasztotta be a Duna vizét, oly vastag, oly szilárd jég képződött, hogy másnap reggeltől mindenki hajó nélkül járhatott át a Dunán a jég hátán, akár a sík mezőn, semmi víz sem gátolta a járás-kelést.”¹

De miképp állhatott vagy járkálhatott több száz vagy több ezer ember a Duna jegén? Az elmúlt évtizedekben nem láthattuk befagyva a Dunát, ezért ma már nehéz elképzelnünk, hogy egykor a folyó jegén közlekedtek az emberek.

A Duna a XIX. század végéig rendszeresen, bár nem minden évben (100 évből átlagosan 40-ben) befagyott, és január közepétől jó pár hétig biztosította az átkelést, a korcsolyázást vagy az egyéb szórakozásokat.² A kutatások szerint a XIX. században – amikor egy kisebb lehűlési időszak miatt a telek hidegebbek is voltak – Pest és Buda között a jég általában január és február között jó pár hétre beállt, azaz a folyó felületén összefüggő jégréteg keletkezett. (Az adott korszak hidegebb telei alatt gyakrabban állt elő a befagyáshoz szükséges időjárás, azaz legalább 11 napig folyamatosan a 0 fok alatti, sőt a mínusz 5 fok alatti hideg.) Ha a Duna befagyott, nem lehetett bárhogy átkelni a folyón. A XVIII. századtól a hatóságok – elősorban a biztonság érdekében – szigorúan szabályozták az átkelési lehetőségeket. Elsősorban azt figyelték, hogy a jég biztonságos-e, át lehet-e kelni. A jeget még hizlalták is, locsolták, sőt esténként fáklyával kivilágították, homokot, valamint szalmát is szórtak rá, hogy ne csússzon. A jégen való átkelés csak a kijelölt szakaszon volt szabályos, de leginkább biztonságos, hiszen a budai hőforrások helyenként a jeget elvékonyították. Ez a kapcsolat a városok számára nagyon fontos volt, hiszen télen, a jégtáblák megjelenésével a hajóhidat szétszedték, és sokszor hetekig akadozott a kapcsolat a két város között, hiszen a zajló folyón a csónakkal való átkelés is veszélyes volt. Széchenyi István, aki 1820 decemberében sietve utazott Bécsbe, naplójában így ír:

„1820. 12. 29 – Pestre érkeztem, s a Hét Választó Fejedelemnél szálltam meg. Az úton a lábaim megfagytak, mert túl szűk volt a csizmám. A Dunán csak egyenként lehetett átkelni.

1821. 01. 01 – Az ezredtől oly gyorsan, ahogy csak tudtam, Pestre jöttem, hogy itt egy fél napot töltsek, s aztán pihenés nélkül Bécsbe utazzam. Nem hoztam mást magammal, csak egy uniformist és útiruhát. Minden egyebem Bécsben maradt. A Duna megakadályozta, hogy Budára menjek – és így történt, hogy 29-e hajnalától mindmáig itt kellett maradnom.

1821. 01. 05 – Délután végre át a Dunán. Ilyen eset, hogy az átkelőhely lezárva, tíz esztendőben egyszer fordul elő. A tábornoki kar erőltetni akarta a Nádor-huszárok átkelését, »ils y ont été ŕ demie fesse« [már félüleppel benne voltak], nem ment.

Kocsimat egy úgynevezett gabonás uszályra rakták fel kerekestül, s embereimmel együtt 25 forintért áthozták Budára. Negyed óra múlva megindult a zajlás – amit ágyúk dörgése adott hírül!”³

Ekkor, pontosabban január 4-én – a naplója szerint – mondta, hogy egy évi jövedelmét áldozná egy Pestet és Budát összekötő hídra.

Látható, hogy a jeges folyó nemcsak egyes utazókat, hanem akár a hadsereg átkelését is meg tudta akadályozni még a XIX. században is. De már korábban is okozott komolyabb problémákat a jégzajlás, nem kisebb eseményen, mint amikor József nádor és felesége, Alexandra Pavlovna, (az orosz cár leánya) 1800 januárjában bevonult Budára. Az ifjú párt Pest és Buda lakossága óriási lelkesedéssel fogadta, az egész bevonulási ceremónia hatalmas népünnepély volt. A fiatal nádor és még fiatalabb, alig 17 éves felesége február elsején érkezett meg, és köszöntésére Pest színe-java átvonult Budára. Sebestyén Ede a József nádor és Pavlovna Alexandra Pest-Budán című tanulmányában így írja le az eseményt:

„Délután három órakor, amikor a pestiek még nem szándékoztak hazamenni, a Dunán megindult a jégzajlás. Hatalmas jégtáblák úszkáltak a szennyes, fagyos vízben s egymásnak ütődve félelmetes recsegéssel és ropogással zúzódtak darabokra. Gondolni sem lehetett rá, hogy életveszedelem nélkül átmehessen valaki Pestre, s a roppant nagy számú hivatalos személy, a sok katona és a polgárság Budán rekedt. Voltak sokan, akiknek sikerült idejében szálláshoz jutni, de sokkal többen maradtak jó vagy rossz sorsra bízva. A zavar olyan nagy volt, hogy valamit tenni kellett. Jelentést tettek a nádornak, s a fenséges úr mindjárt intézkedett. Bált rögtönöztetett az Országházban, s az úri közönség ott gyülekezett, a népet pedig a vendéglőkben látták el a nádor költségen.”⁴

A jégtől való félelem volt az egyik tényező, amely az állandó híd megépítését megnehezítette, hiszen a sok pillér megfoghatta volna a jeget, és árvizet okozhatott volna, amellett a jég a híd pusztulását is okozhatta volna. De a befagyott Duna nagyobb problémákat is okozott, amely közül a legkomolyabb az 1838-as jeges ár katasztrófája volt.

(Fotó: Fortepan)

Ez év hideg telén olyan vastag volt a jég, hogy a legnehezebb szekerek is biztonsággal járhattak rajta, a folyó 67 napig volt befagyva. A víz a Kopaszi-zátonynál kialakult jégtorlasz miatt megszorult, gyakorlatilag egy jéggát alakult ki, és márciusban elérte az addig mért legmagasabb, 929 centiméteres szintet. A víz március 13-án átszakítva az ideiglenes gátakat elöntötte a két várost. A pusztítás iszonyatos volt. A házak 53,6 százaléka romba dőlt, kb. 15 millió forintra volt tehető a kár értéke. A halálos áldozatok száma 153 fő volt, de lehetett volna sokkal több is, ha olyan önkéntesek, mint Wesselényi Miklós nem mentik a túlélőket.

Az nagy árvíz után indult meg a Lánchíd építése, amely a folyón való átkelést függetlenné tette a folyó jégzajlásától, bár a jég biztosított alternatív átkelési lehetőségeket, ezért arra a Lánchíd Társasággal kötött szerződés is kitért. A 21. pont kimondta:

„A jéghídon – ha a hatóság megengedi – bárki átmehet, de semmiféle parti hidak, pallók, vagy a partról a jégre átjárásul szolgáló bármi néven nevezendő készületek senki által oda ne helyeztethessenek, és e tekintetben, valamint minden, a két városi Duna mentében a hídvám csorbítására czélozható visszaélésre nézve, az illető törvényhatóságok által nyújtandó, fizetés nélküli segély iránt a vállalkozó s illetőleg a részvényes társaság biztosítattatik.”⁵

Az 1838-as árvíz után megindult a Duna szabályozása, ennek eredményeként a Kopaszi-zátonynál leszűkítették (a felére) a folyót, ezzel a jég megállását megnehezítették. A folyószabályozásoknak köszönhetően a Duna azóta nehezebben fagy be, amelyhez a lassú melegedés is hozzájárul. Ennek ellenére a XX. században is voltak olyan telek, amikor a Duna befagyott, vagy megnehezítette a közlekedést. 1946. január 11-én a zajló jég a Margit és a Ferenc József híd roncsaira épített provizóriumot elvitte, és 3 napra elvágta egymástól a két városrészt. (Január 14-én a Horthy Miklós hídnál elkészült a pontonhíd, és 18-án átadták a Kossuth hidat).

A Duna néhány alkalommal a XX. század második felében is befagyott: 1945–46 telén, 1956-ban, utoljára 1963-ban, ekkor volt az utolsó alkalom, hogy a bátrabbak a jégen keltek át.

Felhasznált irodalom:

• Thuróczi János: Magyar Krónika, Magyar Helikon 1957, (http://mek.oszk.hu/10600/10633/10633.htm#73)

• Sebestyén Ede: József Nádor és Pavlovna Alexandra Pest-Budán, in: Tanulmányok Budapest Múltjából 7. (1939)

• ifj. Palugyay Imre: Buda-Pest szabad királyi városok leírása, Landerer és Heckenast, Pest, 1852.

• Rácz Lajos: A pest-budai hajóhíd, az éghajlati változások indikátora és áldozata (1767–1849). (http://www.belvedere-meridionale.hu/lapszamok/archive/2012_2.pdf)

• Széchenyi István: Napló, Gondolat 1978.

• Gáll Imre: A Budapesti Duna hidak, Hídépítő Rt., Bp.

• Ha befagy a Duna… - http://www.ng.hu/Fold/2008/01/Ha_befagy_a_Duna

• Török Enikő: A „budapesti özönvíz” térképe (http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/a_budapesti_ozonviz_terkepe)

1^ http://mek.oszk.hu/10600/10633/10633.htm#73