
építészet

2018. november 19. 11:18
Sok évtizedes hányattatás és több éve tartó felújítás után végre újra eredeti, gyönyörű arcát mutatja a város egyik legkülönlegesebb épülete.
Komor Marcell – a 150 éve született tervezőzsenire emlékezünk
2018. november 8. 13:24
Zseniális tervezőépítész, nagy műveltségű szakíró volt, aki hazája felemelkedéséért dolgozott. A 150 évvel ezelőtt született Komor Marcell formavilágára és szellemiségére főként Lechner Ödön építészete hatott.
Szinte készen áll a Miniszterelnökség új otthona
2018. november 6. 10:20
Már az egykori Karmelita kolostor környezetét rendezik, év elején beköltözhet a Miniszterelnökség a budavári épületbe. November végéig kiderülhet az is, ki készíthet majd ebédet a Miniszterelnökség dolgozói és az ott megrendezett események résztvevői számára.
Véget érhet a Rác fürdő kálváriája
2018. november 5. 10:03
Nyolc évvel a nagy felújítás után talán végre megnyílhat a Gellért-hegy aljában fekvő Rác fürdő: most bemutatjuk a fürdő hosszú, kalandos történetét.
Felújítják a zuglói Róheim-villát
2018. november 1. 17:24
A Corvin-lánc testület tulajdonába került a Hermina út 45. szám alatt álló Róheim-villa.
Bejártuk a frissen megnyílt Szépművészeti Múzeumot
2018. október 31. 21:08
A Bécs és Szentpétervár közötti térség legjelentősebb képzőművészeti múzeuma hároméves felújítás után, október 31-én nyitotta meg kapuit újra a nagyközönség előtt. Bementünk, szétnéztünk, és alaposan elcsodálkoztunk.
Átadták a továbbfejlesztett csillaghegyi strandfürdőt
2018. október 31. 18:40
Több mint 7800 négyzetméter területű fedett, 12 új medencének helyet adó fürdőépülettel bővült a III. kerületi strand.
Dupla évforduló: a Kelenhegyi Műteremház és tervezője
2018. október 31. 8:28
Az európai művészeti lexikonok is jegyzik a Mányoki út, Kelenhegyi út kereszteződésénél található Gellért-hegyi műteremházat. Az 1903-ban emelt, késő szecessziós épület számos képzőművészünknek adott otthont a XX. század óta, itt élt Czóbel Béla vagy Rippl-Rónai is. A tervező, Kosztolányi-Kann Gyula 150 éve született.
Videó: ilyen lett a felújított Szépművészeti Múzeum
2018. október 30. 14:28
Videóban mutatják be, milyen felújításokon esett át a Szépművészeti Múzeum.
Sportcsarnok épül Rákosmentén
2018. október 29. 19:51
A XVII. kerületben épül multifunkciós sportcsarnok, ahol számos sportágat lehet majd űzni.
Budapesti épületekért osztottak Pro Architectura-díjakat
2018. október 26. 16:27
A Palatinus Strand, a vizafogói Szent Márton plébániatemplom és a zugligeti lóvasút-végállomás épületei kapcsán is díjakat osztottak.
Quittner és pesti házai: száz éve halt meg a Gresham-palota tervezője
2018. október 26. 11:17
Quittner Zsigmond legismertebb munkája a Gresham-palota, de Budapesten sok más épületet is tervezett. Belvárosi lakóházak, Andrássy úti paloták hirdetik tehetségét, de a Centrál Kávéház vagy a mentőszolgálat Markó utcai épülete is a száz éve elhunyt Quittner tervrajzai szerint készült.
Újraéled a pesti szerb örökség: elkezdődött a Tökölyanum rekonstrukciója
2018. október 24. 14:40
Felállványozták a belvárosi Veres Pálné utca 17–19. szám alatti műemléki védettségű ház homlokzatának egy részét. A szerb ortodox templomtól néhány lépésnyire található, 1838-ban alapított szerb kollégium épületének rendbetétele során a kiemelkedően szép szobrászati elemeket is restaurálják.
Jóval nagyobb rekonstrukció vár az Iparművészeti Múzeumra
2018. október 18. 16:34
Mivel az épület az Ős-Duna feltöltött medrébe épült, komoly gondokat okoz a vizesedés és a megsüllyedés.
Két Weiss-villát is felújítanak az Andrássy úton
2018. október 18. 16:25
Jól tükrözi az impozáns fővárosi ingatlanok sorsát az Andrássy út 116. szám alatti villa története. Az iparmágnás Weiss Manfréd egykori lakóházát 1944-ben a németek szállták meg, később az államé lett, most – az új hotelépítési hullámban – szállodává alakítják át. A szomszédos épületen is már javában zajlik a munka: az egykor ugyancsak Weiss tulajdonában lévő palota a katari nagykövetség székhelye lesz.
Felavatták Gül Baba türbéjét
2018. október 9. 19:34
Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon.
A neobarokktól a szecesszióig: Sebestyén Artúr építőművészete
2018. október 8. 11:17
Centenáriumát ünnepli idén a Gellért Szálló, érdemes hát megemlékeznünk alkotóiról is. Egyik tervezője, Sebestyén Artúr éppen 150 évvel ezelőtt született Pesten. Keveset hallani róla, pedig rendkívül termékeny építész volt, a fővárosban és vidéken is számtalan épület született elgondolásai nyomán. De vajon hozott-e neki felhőtlen örömöt az emblematikus Gellért elkészülte?
Elkezdődött a Magyar Zene Házának építése
2018. október 6. 18:42
Újabb intézmény építése kezdődött el a Városligetben.
Járja be velünk a felújított Budai Vigadót!
2018. október 5. 17:13
A napokban megnyílt Budai Vigadó, a Hagyományok Háza régi-új otthona alaposan átgondolt felújítás eredménye, amelynek során a funkcionalitást és a korhű enteriőrök restaurálását kiválóan sikerült összehangolni.
10 érdekesség a 10 éves Megyeri hídról
2018. október 2. 22:39
Egy látványos híd a város szélén, amely 10 éve vezeti át a forgalmat a Dunán. A két hatalmas A betű közötti távolság 300 méter, ezzel Magyarország második legnagyobb nyílású hídja. Viszont mint hídrendszer ez a leghosszabb: 5 híd, 9 hídszerkezet, összesen több mint 1800 méter.
Jön a felújítás: kiszélesítik a Lánchidat
2018. október 1. 9:22
A mostani tervek szerint a Lánchidat másfél méterrel kiszélesítik. A híd életében ez lesz a harmadik nagyszabású átalakítás, amely az 1849-es átadás óta történt.
Duna-parti építési szabályozásokat fogadtak el
2018. szeptember 27. 14:35
A tájképvédelmi övezetbe tartozó területeken kiemelt cél a zöld karakterű Duna-part megőrzése, az épületek tájba illesztése.
Egyszerre újítják fel a Lánchidat és az Alagutat
2018. szeptember 27. 14:30
Az autósoknak várhatóan másfél évig kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a környéken.
Tervei túlélték a XX. századot
2018. szeptember 27. 8:18
Hoepfner Guidó eklektikus, szecessziós, konstruktivista munkái, modernista törekvései jól nyomon követhetőek ma is. A legtöbb budapesti épülete ugyanis épségben maradt.
Folyamatban az Új Közlekedési Múzeum tervpályázata
2018. szeptember 25. 17:15
A 11 meghívott építésziroda mellett négy újabb pályázó kapott lehetőséget a megmérettetésre.
Ilyen a felújított Szépművészeti
2018. szeptember 25. 11:59
Október végén nyílik a megújult Szépművészeti Múzeum. Az MTI fotói.
Október végén nyílik a felújított Szépművészeti Múzeum
2018. szeptember 25. 11:15
Az új állandó tárlatok és az újjászületett Román csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várják a közönséget októbertől.
Épülhet Budapest első Makovecz-temploma
2018. szeptember 24. 11:02
A XX. kerületi Mátyás téren tették le a Makovecz Imre által tervezett református templom alapkövét.
Átépítés a Bimbó úton: mit szólna ehhez Bánffy gróf?
2018. szeptember 23. 10:06
A hajdani főúri lakhelyen egykor újságíróként Ady Endre is megfordult, nemsokára azonban jelentősen átépített homlokzattal, hatszintes épületként nyílik újra a Bimbó út 7.
Felújították az ELTE kollégiumát
2018. szeptember 21. 10:11
Hárommilliárd forintból újult meg az ELTE Nagytétényi úti kollégiuma.
További cikkeink


