kiállítás

169870_fortepan_41587m.jpg Kiállítás mutatja be a budapesti fürdők izgalmas világát Milyen volt az élet a budapesti fürdőkben a XX. század folyamán? Milyen híres vendégek fordultak meg a Gellértben, és milyen esetekről mesélnek a fürdőigazgatóknak írt panaszlevelek? Ezeket is megtudhatjuk a Fővárosi Levéltár kamarakiállításából.
Az édes Budapest szemlélője – 100 éve halt meg Csáth Géza A szabadkai születésű Csáth Géza író, Kosztolányi Dezső unokatestvére ezer szállal kötődött Budapesthez. Rövid, de rendkívül eseménydús és drámai életében pesti egyetemen tanult, lakott a Ferenc körúton, a József körúton, a Bástya utcában, írásai fővárosi lapokban jelentek meg. Halálának 100. évfordulóján budapesti emlékei között kutakodtunk.
Íme, itt a magyar Pompeji! – 125 éves az Aquincumi Múzeum Az Aquincumi Múzeum 1894. május 10-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. A római régészeti parkban az aquincumi polgárváros mindennapi életébe pillanthatunk be, láthatjuk a rekonstruált római lakóházat, a világhírű aquincumi orgonát, a látványraktár gazdag gyűjteményét. Most nyílt egy formabontó évfordulós kiállítás is.
Minden múlt a múltam – Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában Minden fényképhez tartozik egy történet. A tárlat főszereplője az egyszerű magánember, akinek fotóin keresztül felfedezhetjük egy évszázados közös múltunkat. Jövőre lesz 10 éves a Fortepan digitális fotóarchívum, amelynek 350 fotójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
Virágzó magyar szecesszió – Komor Marcell-kiállítás nyílt a Művészetek Palotájában A magyaros szecessziós építészet egyik legnagyobb alakjának alkotásait csodálhatjuk meg a Művészetek Palotájában több mint tucatnyi tablóképen. A Virágzó magyar szecesszió – Komor Marcell című kiállítás április 5-én nyílt, a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
A Várkert Bazár ad otthont a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum kiállításainak A Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezhet kiállításokat a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum, a két intézmény együttműködési megállapodását szerdán írták alá Budapesten.
Várnegyed a föld alól – Virtuális barangolás a középkori emlékek között Az elmúlt évtized budavári feltárásainak eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában áprilisban nyíló tárlaton.
Kilátó épül a Belvárosi Főplébánia-templomban Európa egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetnek majd a látogatók, ha elkészül a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.
Kiállítás nyílt Kossuth temetésének 125. évfordulójára Kiállítás nyílt Kossuth Lajos temetésének 125. évfordulójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) Múzeumában.
Szecessziós kiállítás a Bedő-házban – Ékszerdoboz a Belvárosban A szecessziós stílusú Bedő-házban működik a Magyar Szecesszió Háza. A kiállításon és a kávéházban összesen 600 négyzetméteren korhű bútorok, dísztárgyak, festmények és mindennapi használati eszközök mutatják be a XX. század eleji Budapest polgári életét.
Felújították a Kincsem-kiállítást a Városligetben Március 19-én nyílik meg a Városligetben található Magyar Mezőgazdasági Múzeum felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítása. Átfogóan bemutatja a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a magyar lóversenysportot és lótartást. A tárlat tárgyi emlékekkel és festményekkel is gazdagodott.
Átadták a világ legnagyobb múzeumi interaktív videófalát a Szépművészetiben A Magyar Kultúra Napján, január 22-én adták át a világ legnagyobb érintőképernyős múzeumi LCD-falát, amely a megújult Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megismerését segíti.
Csak tiszta forrásból – Korniss Dezső-kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában A festőművész születésének 110. évfordulójára rendezett kiállítás azt mutatja be, hogy Korniss Dezső miként ötvözte a népművészetet a modernitással. A kezdeti bartóki gondolat szerint tiszta forrásból merítve alkotott egyszerre magyart és haladó európait.
A régi Krisztinavárost mutatja be egy fotókiállítás Archív képek mutatják be a régi Krisztinavárost a Tér-Kép Galériában.
Száztíz éves az Antik Gyűjtemény a Szépművészeti Múzeumban Kulturális programsorozattal és tudományos konferenciával ünnepli az Antik Gyűjtemény megalapításának 110 éves évfordulóját a nemrég újranyitott Szépművészeti Múzeum.
Szecessziós kiállítás nyílt a megújult Ráth György-villában A szecesszió világába látogathatunk a századforduló művészetét bemutató állandó kiállításon, amely a felújított Ráth György-villában, a Városligeti fasorban található. Megcsodálhatjuk a hazai és nemzetközi szecesszió mestereinek műalkotásait, a XIX. századi nagypolgári otthon pazar berendezését.
Vendéglátás felsőfokon – Megnyílt a Gellért 100 kiállítás A Gellért Szálló 100 éves történetében benne van a XX. századi Budapest története, annak történelmi, építészeti, és gasztronómiai oldala. A gyönyörű fekvésű, patinás szálloda túlélte a magyar történelem nagy viharait, minden hullámvölgyből talpra tudott állni.
Szecessziós kiállítással nyílt meg a felújított Ráth-villa A mi szecessziónk című állandó kiállítás mintegy 600 műtárgyat felvonultatva mutatja be a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót, nem egy műtárgytípusra, hanem a korszakra és a stílusra koncentrálva.
Isten ǀ nő – új kiállítás a Hopp Ferencben A Déví-kultusz és a tradicionális női szerepek Indiában: ez a témája a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum májusban nyíló új kiállításának.
Megnyílt a Nemzeti Szalon új kiállítása Kéz-Mű-Remek címmel megnyílt a Nemzeti Szalon legújabb kiállítása Budapesten a Műcsarnokban.
Regiomontanus: a reneszánsz csillagász Budán Johannes Regiomontanus, Mátyás király csillagásza 550 éve kezdett tevékenykedni Budán, ebből az alkalomból nyílt az életművét reprezentáló kamarakiállítás az OSZK Kézirattárában. Regiomontanus nevével egy domborművön is találkozhatunk a várkert déli oldalán.
A 200 éve született Görgei Artúrra emlékeznek A magyar kormány, mintegy 130 millió forint támogatást biztosít a Görgei 200 című tárlat megrendezéséhez.
Keretek között – a '60-as évek művészete Érdekes korszak az 1960-as évek a magyar kultúrában: már nem a szocialista realizmus az egyetlen elviselt művészeti irányzat, a cenzúra tűrőképessége nagyobb, és több területen is tapasztalhatók az oldódás jelei.
Székely asszonysorsok a Nemzeti Múzeumban A kisember történetét a nagy történelem lenyomataként értelmezik a székely asszonysorsokról szóló kiállításon a Nemzeti Múzeumban.
Ég és Föld között – kiállítás a Várkert Bazárban Hogyan élt és jelent meg a Biblia világa a XX. századi magyar képzőművészetben? Lehet-e úgy megfogalmazni egy témát, hogy ne legyen olyan érzésünk, hogy ezt már oly sokszor láttuk, hogy közhellyé vált? A Várkert Bazár október 13-án nyílt kiállításán ezekre a kérdésekre is megpróbálhatunk válaszokat keresni.
A hatvanas évek művészete a Várban A Magyar Nemzeti Galéria „Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon” címmel mutatja be új kiállítását november 17-től.
A Szabadság híd tervezőjére emlékeznek Feketeházy János hídtervező munkássága előtt tiszteleg az Öntödei Gyűjtemény.
Madarász Viktorra emlékezik a Nemzeti Galéria Kamarakiállítás nyílt Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából a Nemzeti Galériában.
Kiállítják a középkori Pest és Buda új leleteit A Budapesti Történeti Múzeumban lehet megtekinteni az elmúlt év fővárosi ásatásain előkerült izgalmas leleteket.
Görgényi István, ’56 festője – Tájképek alá rejtette a forradalom eseményeit Különleges kiállítással emlékezik meg az 1956-os forradalomról a Klebelsberg Kultúrkúria. Görgényi István évtizedeken keresztül elrejtett, a forradalom eseményeit bemutató festményeit láthatjuk a fővárosban először.

További cikkeink