
kiállítás

2020. október 20. 9:00
A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
A Semmelweis Egyetem 250 éve – Kiállítás a Orvostörténeti Múzeumban
2020. szeptember 28. 14:00
Mária Terézia rendeletére 1769. november 7-én jött létre az orvosi kar a Pázmány Péter alapította Nagyszombati Egyetemen, az első tanévet 1770. november 8-án indították útjára. E történelmi esemény 250. évfordulója alkalmából nyílt meg a Nagyszombattól a Klinikákig – Oktatás, hagyomány, innováció című kiállítás Budapesten.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán
2020. szeptember 25. 12:00
Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
A budapesti hajózás kétszáz éve – Új tárlat a Kossuth Múzeumhajón
2020. szeptember 24. 17:00
Budapest a Dunáról. Képek a budapesti hajózás 200 évéből címmel nyílt időszaki kiállítás a Vigadó térnél horgonyzó Kossuth Múzeumhajón. A tárlat, amely az elmúlt kétszáz év fővárosi hajóközlekedésének legérdekesebb pillanatait villantja fel, szerdától látogatható.
Újra megnyílik az első bástyakiállítás a budai Várban – Időutazás a XVI. századba
2020. május 28. 14:00
A pünkösdi hétvégétől, május 30-tól újra látogatható a Táncsics utca 9. szám alatti Erdélyi bástya a budai Várban, ahol régészeti kiállítás és csodaszép panoráma várja a látogatókat. Aki erre jár, egy „időutazáson” vehet részt, ahol a XVI. századi Buda várfalainak tövében sétálva megnézheti a feltárt leleteket.
Újra látogatható az Aquincumi Múzeum
2020. május 24. 10:00
Több mint két hónapos zárvatartás után szombaton újra megnyitotta kapuit az Aquincumi Múzeum. A Régészeti Park, a Fürdő Múzeum és a Hercules Villa már látogatható, a múzeum belső tereit és az ott lévő kiállításokat azonban még nem lehet megtekinteni.
Kezdődik a Kelenföldi pályaudvar épületének felújítása – Megmentik a kiemelt közlekedéstörténeti emléket
2020. május 13. 14:00
A Közlekedési Múzeum által kidolgozott koncepció szerint megkezdődik a kelenföldi vasútállomás indóházának felújítása. A 130 éves műemlék épületben kulturális központot terveznek, ahol terepasztalokat és vasútmodelleket is kiállítanak. A kelenföldi állomásépület, amely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten, a jövőben családbarát kiállítóhely és új közösségi tér lesz.
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást
2020. március 7. 14:00
Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Bejártuk a középkori királyi palota megújult részeit a budai Várban
2020. február 9. 13:00
A Vármúzeum középkori palotájában található kiállításának Albrecht pincei része megújult és újra látogatható. A helyreállított kiállítóterekben feltárul a középkori palota története a ciszternától a kápolnáig.
Pest zöld szíve – Fotókiállítás a Múzeumkert kerítésen
2020. január 25. 14:00
Az elmúlt idők kertjéről, hangulatáról, történetéről mesélnek a régi fotográfiák, amelyek a Nemzeti Múzeum évszázados kerítésén láthatók.
A Himnusz eredeti kéziratát is bemutatják a magyar kultúra napján az Országos Széchényi Könyvtárban
2020. január 20. 17:00
A Himnusz eredeti kéziratával és a hozzá kapcsolódó Erkel-kottával, Ady Endréről szóló kiállítással, íróműhellyel és könyvbemutatóval is készül az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kultúra napjára.
Időutazás a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországára
2019. december 29. 10:00
A Magyar világ 1938–1940 című kiállítás pillanatképet ad a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországáról. A tárlat a korszak politikai, társadalmi és művészeti életét mutatja be interaktív eszközökkel úgy, ahogy azt az adott kor emberei látták és átélték. Beléphetünk az egykori kávéházba, moziterembe, szavazófülkébe.
Újra látogatható az Albrecht pince a középkori királyi palotában
2019. december 22. 15:00
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht pincei része megújult és hosszú idő után újra megnyílt a látogatók előtt.
7000 éves üzenet - Kiállítás nyílt a főváros egykori területén élt lakók életéről
2019. december 16. 15:00
Az Aquincumi Múzeumban most nyílt kiállítás a főváros egykori területein élő első telepeseknek, az első élelemtermelő közösségeknek az életét mutatja be. Az őskori üzenetet nívós leletekkel, multimédiával és makettekkel is illusztrálják.
Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél
2019. december 8. 15:00
Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.
A Lánchíd alakváltozásai
2019. november 21. 15:00
A Lánchíd „születésnapján” új időszaki kiállítással köszönti a főváros ikonikus hídját a megújuló Közlekedési Múzeum. „A Lánchíd alakváltozásai” című tárlat a november 20-án 170 éve elkészült első fővárosi állandó híd felújításait, átalakulásait mutatja be. A kiállítást egész napos szakmai konferencia keretében nyitották meg a BME OMIKK épületében.
A Gerbeaud-legenda – Száz éve halt meg Gerbeaud Emil
2019. november 15. 9:00
A nevéből fogalom lett, az igényességet és az eleganciát képviselte, nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a magyar cukrásziparnak. Emlékkiállítás nyílt Gerbeaud Emilről.
Középpontban a középkor – A Vármúzeumban láthatóak a tavalyi ásatások legérdekesebb leletei
2019. november 14. 14:00
A Budapesti Történeti Múzeum új régészeti kiállítása, a „Középpontban a középkor” a 2018. évi régészeti ásatások legérdekesebb leleteiből nyújt válogatást.
Újra látogatható a Borsos Miklós-kiállítás a Várnegyedben
2019. november 13. 15:00
Elkészült az Úri utca 6. szám alatt lévő Borsos Miklós Lakásmúzeum teljes körű felújítása. November közepétől az alkotó életművéből rendezett állandó kiállítással és kulturális programokkal várják a látogatókat.
Kilátópont nyílik a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban év végén
2019. október 25. 8:00
Várhatóan karácsonyra készül el a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. Egyedülálló körpanoráma nyílik majd a városra.
Bejártuk a Millennium Házaként újjászületett volt Olof Palme-házat
2019. október 1. 16:30
A Városliget egyik legrégebbi épülete kívül-belül teljesen megújult, és október végétől interaktív kiállítással, kávéházzal és rózsakerttel idézi majd fel a századforduló hangulatát.
75 éve érte bombatalálat a Közlekedési Múzeumot
2019. szeptember 23. 15:00
Végzetes volt az 1944-es év nemcsak az ország, hanem a Közlekedési Múzeum számára is. A július 2-i amerikai szőnyegbombázás után ősszel, szeptember 17-én újabb bombatalálat érte az épületet, a gyűjtemény háromnegyede megsemmisült. Az 1896-os millenniumi kiállítás idején elnyert formáját pénzhiány miatt a múzeum nem kaphatta vissza, de 1966-ban a rossz minőségben helyreállított épület ismét megnyílt a közönség előtt.
A Közlekedési Múzeum új épületéhez készült látványtervekből nyílt kiállítás
2019. augusztus 11. 11:00
A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben. Az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a 120 éves Múzeum történetét is megismerhetik a látogatók.
Magyar fotósok munkáit is láthatjuk a szürrealista mozgalmat bemutató kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában
2019. július 11. 9:30
A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat anyaga külföldről érkezett, de két magyar fotóművész, André Kertész és Brassai munkáit is láthatja a közönség.
Megnyílt a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény
2019. július 2. 16:00
Szent László Napon átadták az új Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt. Az állandó kiállítás a kerület felvirágzásának korszakait, az első időszaki tárlat pedig a kőbányai porcelángyártás múltját meséli el a látogatóknak.
Magyar múzeum a világ legjobbjai között – A The Times szerint is látni kell a Szépművészeti Múzeum kiállítását
2019. június 29. 14:00
A Szépművészeti Múzeum nemrég vásárolt Renoir-festményét bemutató tárlatot az ezen a nyáron feltétlenül megtekintendő kiállítások közé sorolja a The Times. A tekintélyes brit napilap internetes kiadásának cikke szerint az 1903-ban festett Fekvő női akt a budapesti múzeum elmúlt száz évének legértékesebb szerzeménye.
Kiállítás és körpanoráma – Megnyílt a Margit-szigeti víztorony
2019. június 12. 22:14
Június 1-től idén is látogatható a főváros emblematikus építménye, a 108 éves műemlék víztorony a Margit-szigeten. Mielőtt megcsodálnánk a kilátóból elénk táruló körpanorámát, a kiállításokon betekinthetünk az elmúlt 80 év legszebb pillanataiba az achív vetített fotókon keresztül.
Kiállítás mutatja be a budapesti fürdők izgalmas világát
2019. június 8. 11:00
Milyen volt az élet a budapesti fürdőkben a XX. század folyamán? Milyen híres vendégek fordultak meg a Gellértben, és milyen esetekről mesélnek a fürdőigazgatóknak írt panaszlevelek? Ezeket is megtudhatjuk a Fővárosi Levéltár kamarakiállításából.
Az édes Budapest szemlélője – 100 éve halt meg Csáth Géza
2019. június 3. 11:00
A szabadkai születésű Csáth Géza író, Kosztolányi Dezső unokatestvére ezer szállal kötődött Budapesthez. Rövid, de rendkívül eseménydús és drámai életében pesti egyetemen tanult, lakott a Ferenc körúton, a József körúton, a Bástya utcában, írásai fővárosi lapokban jelentek meg. Halálának 100. évfordulóján budapesti emlékei között kutakodtunk.
Íme, itt a magyar Pompeji! – 125 éves az Aquincumi Múzeum
2019. május 18. 9:40
Az Aquincumi Múzeum 1894. május 10-én, 125 éve nyitotta meg kapuit. A római régészeti parkban az aquincumi polgárváros mindennapi életébe pillanthatunk be, láthatjuk a rekonstruált római lakóházat, a világhírű aquincumi orgonát, a látványraktár gazdag gyűjteményét. Most nyílt egy formabontó évfordulós kiállítás is.
További cikkeink


