A Műegyetem történetének elmúlt 240 évét mutatja be Az elemi részecskéktől a világűrig című ingyenes kiállítás, amely május 30-tól látható a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) újonnan átadott látogatóközpontjában – írja az MTI.

A kiállításon olyan relikviákkal is találkozhatunk, mint a Rubik-kocka (Fotó: bme.hu)

A BME hétfői közleménye szerint az új látogatóközpontban megnyílt kiállítás az intézmény kimagasló eredményei, nemzetgazdasági jelentőségű képzéseinek hagyományai és innovációi mellett az itt végzett és a jelenlegi hallgatók kutatásait mutatja be. Megtekinthetők az egyetem történeti és kutatásfejlesztési érdekességei: a rektori lánc másolata, amelynek eredetijét Habsburg József herceg 1909-ben adományozta az intézménynek, vagy a világ legkisebb, mindössze 5x5x5 centiméteres SMOG-1 nevű kisműholdja.

A BME közreműködésével fejlesztett Cavinton gyógyszer molekulamodellje mellett bemutatják a Litracon nevű üvegbetont, Losonczi Áron építészmérnök világszerte alkalmazott fejlesztését, valamint egy önvezető modellautót is.    

Látható a Cavinton gyógyszer molekulamodellje​ és a Gömböc (Fotó: bme.hu)

A kiállítótérben a nyolc műegyetemi kar mindegyike egy-egy installációval mutatkozik be. A látogatók megismerhetik például az első magyar építészmérnöknő, Várnay Marianne munkásságát, Oláh György Nobel-díjas kémikus műegyetemi kutatási témáit, olvashatnak a drónfejlesztés legújabb eredményeiről és újrahasznosított üvegből készült innovatív építőanyagokat is láthatnak.

A Műegyetem mérföldköveit bemutató idővonal az elődintézmény, az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum 1782-es megalakulásától az egyetemi rendre emelkedésen és az 1956-os szabadságharcban való szerepvállaláson keresztül egészen napjainkig vezet, sorra veszi a legutóbbi években született eredményeket is. Mint írják, 2020-ban az intézmény például csatlakozott a 9 partnerből álló EELISA (European Engineering Learning Innovation & Science Alliance) egyetemi szövetséghez, rá egy évre pedig megnyitotta kapuit a BME Balatonfüredi Tudáscentruma.

A tárlaton megismerhetjük az intézmény tevékenységét és világszínvonalú eredményeit (Fotó: bme.hu)

A BME több mint két évszázada otthona azoknak a mérnököknek, közgazdászoknak, természettudósoknak, akik kutatásaikkal és találmányaikkal szakmai áttöréseket érnek el, valamint munkájukkal és szakértelmükkel hozzájárulnak a rendkívüli megoldásokat kívánó jövő formálásához – idézi a közlemény Czigány Tibor rektort, aki szerint a látogatóközpontban létrejött kiállítás a műegyetemi szakok iránt érdeklődő középiskolásoknak, a külföldi vendégeknek és a volt hallgatóknak is egyaránt élményt nyújthat.     

A BME Látogatóközpont hétfőtől péntekig, reggel 6-tól este 9 óráig látogatható az intézmény központi épületében.

Forrás: MTI

Nyitókép: Az új BME Látogatóközpontban kiállítás mutatja be a Műegyetem elmúlt 240 évét (Fotó: bme.hu)