PestBuda

156156_koztemeto2.jpg Hősökre emlékezve – a Kerepesi temetőben Miközben a rákoskeresztúri Új köztemető az 1956-os megemlékezések központi helyszínévé nőtte ki magát, kevesebb szó esik a Kerepesi temető 21-es parcellájáról. Pedig a forradalom napjaiban megnyitott területen ma is polgári áldozatok százai nyugszanak.
'56-os látogatóközpont lesz a köztemetőben Átadják a Nemzeti Örökség Intézete Látogatóközpontját a Rákoskeresztúri Új köztemetőben. Az új épület 1956 történetét és a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellában nyugvók életét mutatja be.
Moszkva sétány lesz az angyalföldi Duna-parton A pesti Duna-parti sétányt az Árpád híd és Dagály között Moszkva sétánynak nevezik el.
Itt a turizmusfejlesztés törvényjavaslata Megjelent a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat: Magyarország stratégiai célja a turizmus jövedelemtermelő képességének erősítése nemzetgazdasági szinten.
Lila fényben világított a Lánchíd A mellrákos betegekre hívták fel a figyelmet a lila színű fényinstallációval a Lánchídon.
A szoborparkba vitték a szimbolikus emlékművet Az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér a XX. századi magyar történelem szomorú epizódjainak szemtanúja. A téren a kommunista államhatalom magának is emlékeket állított.
Ökomenikus kápolna a Műszaki Egyetemen A BME-n ökomenikus kápolnát adtak át a héten.
A budai srác – Mansfeld Péter emlékezete A rendszerváltáskor még csak egy volt a „pesti srácok” közül, alakja csak a 2000-es években vált központivá '56 emlékezetében. Most pedig, a hatvanadik évfordulón már egy szépen kiépített parkban gyertyák és koszorúk sokasága veszi körül Mansfeld Péter egész alakos szobrát.
A katonahősökre emlékeztek Kegyeleti gyertyagyújtást tartott a Magyar Honvédség a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán.
Együttműködik Budapest és Moszkva Felújítja kapcsolatait a magyar és az orosz főváros.
Városszövetséghez csatlakozik Budapest Az Egyesült Városok és Helyi Önkormányzatok Világszervezetéhez csatlakozik a főváros.
Negyven éve védték le a Rubik-kockát Negyven éve, 1976. október 28-án kapott szabadalmi engedélyt Rubik Ernő találmánya, a bűvös kocka, amely világméretű játékőrületet indított el.
Ilyen volt a régi, kopár Rózsadomb Különleges képre bukkantunk a Rózsadombról. Sok minden megfejthető a látványból, de van, ami rejtve marad.
Telefonközpontból szálloda Hosszú idő után újraéled, ám megváltozik a funkciója annak az épületnek, amely a Horváth Mihály téren évekig üresen állt, és józsefvárosi telefonközpontként ismerhették a budapestiek. Jelenleg a felújítása zajlik, hotel lesz belőle. A rekonstrukció hónapjai pedig kiválóan alkalmasak arra, hogy felelevenítsük az épület múltját, megmutatva értékeit az olvasónak.
Változtatási tilalom a Római-parton Változtatási tilalmat rendelt el a Római-part parti sávjára szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Roma kulturális központ jön létre A budapesti Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozásáról döntött a kormány.
Végig az Orsó utcán – Nagy Imre emlékezete Az '56-os forradalom emlékezetében kiemelt szerepe van Nagy Imrének, aki meggyőződéses kommunistaként lett a nemzet miniszterelnöke, majd mártírja. És aki ugyanekkor, természetesen, apa, nagyapa, budai polgár is volt.
Százhúsz éve avatták fel az Iparművészetit 1896. október 25-én avatta fel ünnepélyesen Ferenc József a Budapesten tartózkodó II. Vilmos német császár társaságában a budapesti Iparművészeti Múzeumot.
Százhúsz éves az újpesti vasúti híd Szinte napra pontosan kereken százhúsz éve adták az Újpest és Aquincum között húzódó újpesti vasúti hidat, vagy ahogyan még ismert, északi összekötő vasúti hidat. A vasúti Duna-átkelő építését kényszer szülte, fennállásának százhúsz évében többször megerősítették és újjáépítették már.
Ikertornyok pesti módra Pest gyönyörű, Budára mosolygó Duna-parti házsorának van egy kis szépséghibája: a Petőfi téri ortodox templom. Pontosabban annak is az egyik, világháborúban lerombolt és a kétezres években kurtán-furcsán kipótolt tornya. De most talán végre helyreállhat a régi harmónia.
Visszakapja tornyát az ortodox templom Teljesen helyreállítják a Petőfi téri Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyház tornyát.
A forradalomra emlékezik a Nemzeti Múzeum Szabadtéri fotókiállítás látható a Múzeumkertben 1956 tiszteletére.
Együttműködik '56 kapcsán a Google és az OSZK Az OSZK '56-os archívuma felkerült a Google Arts & Culture alkalmazásába.
Az eltűnt budai szőlő és bor nyomában Október 15-én, Teréz napján hivatalosan is megindulhatott a szüret a budai hegyekben. Minden polgár és napszámos a szőlőben volt – így nézett ki az október valamikor, nem is annyira régen a Duna jobb partján. Mára ebből, a budai szőlőskertekből nem maradt szinte semmi.
Így döntötték le a Sztálin-szobrot Hatvan éve döntötték le a Sztálin-szobrot a Felvonulási téren az '56-os forradalom egyik szimbolikus cselekedeteként.
Nézze meg, milyen fotók jelentek meg a korabeli sajtóban 1956. október 23-ról! Tudják, hány fénykép jelent meg a budapesti napilapokban az 1956. október 23-i eseményekről? Mindössze kettő. Az egyik a Szabad Népben, a Magyar Dolgozók Pártjának központi lapjában; a fotó a Margit hídon felvonuló tömeget mutatja. A másik a Népszavában, ezen a Bem téri gyűlésen részt vevő hatalmas tömeget látjuk. Mindkettő az események másnapján, október 24-én jelent meg.
'56 korabeli villamosok járnak Budapesten A forradalom évfordulója alkalmából két korhű villamos jár majd Budapesten október 22. és november 4. között.
Kínai sorozat helyszíne lesz Budapest Több százmilliós nézettsége van annak a kínai filmsorozatnak, melynek új helyszíne lesz Budapest.
Tovább bővül az MTK-stadion Kávézó, étterem, ajándékbolt, látogatói központ, és több szobor is lesz az új MTK-stadion körül.
Pest legrégibb felvételének nyomában A minap mi is bemutattuk az eddig ismert legrégebbi, feltehetőleg 1844-ben készített dagerrotípiát Pestről, a Budapest folyóirat közlését közvetítő Mai Manó Ház nyomán. Most segítünk egy kicsit értelmezni, mi is látható a képen. Pillanatfelvételünk a reformkori Pest mindennapjairól.

További cikkeink