pestbuda.hu

164068_regi_mucsarnok.jpg Jókor érkezett Lang Adolf – a budapesti nagyépítkezések kezdetén Andrássy úti villákat, budapesti bérházakat, fővárosi és vidéki középületeket tervezett Lang Adolf, aki 170 éve, 1848. június 15-én született.
Villámgyógyászat a Nagykörúton – Százharminc éve épült a Körúti fürdő Az Erzsébet körút népszerű fürdője százharminc éve épült Freund Vilmos tervei szerint. A kor legmodernebb felszereltségű intézményében hullám- és gőzfürdő, valamint elektromos fürdő is működött. Ez utóbbit az igazgató, Schreiber S. H. honosította meg az országban.
150 éve indult a zugligeti lóvasút 1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
Negyed évszázada tervezik a dél-budai hidat Az Új hídra, azaz a Galvani utca vonalába tervezett Duna-hídra kiírt pályázat nem az első volt. Még 1992-ben a főváros írt ki pályázatot egy itteni átkelőre.
Az új Duna-híd tervpályázatából nyílt kiállítás Új hidat terveztek a Dunára Dél-Buda és Csepel közé. Tervezésénél évszázados hagyományt újítottak fel: a nemzetközi tervpályázaton a legnevesebb hídtervezők nyújtották be pályázataikat, amelyek közül a nyertes tervet kiválasztották. A 17 pályamű a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új kiállításán tekinthető meg.
Nyolcvanöt éve tűnt el a régi Tabán Nyolcvanöt éve, 1933. május 23-án kezdték meg a Tabán bontását. Eredetileg egy új, modern városrészt álmodtak a helyére, de a II. világháború elsöpörte a terveket.
Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.
BEAC: emléktáblát avattak az egykori sportpályának Tudta, hogy egykor focipálya volt az Allee helyén? Íme, a BEAC-pálya kalandos története.
Százötven éve dőlt el a Margit híd és a Ferenc József híd helye Budapest fejlesztése szempontjából 1868. május 17-én történt az egyik legfontosabb esemény. Százötven éve ezen a napon alakult meg ugyanis a fővárosok szépítésére létrehívott bizottmány, amelynek utóda a legendás Fővárosi Közmunkák Tanácsa.
Ötven éve indult a színes televízió Ugyan csak kísérleti jelleggel, de ötven éve indult a színes televízió Magyarországon.
Hosszabb lesz a kisföldalatti – itt a története Tudta, hogy a kisföldalatti a városkép védelméért aggódó városvezetőknek köszönhető? A napokban született döntés arról, hogy meghosszabbítják a kisföldalattit. Olvassa el nálunk a történetét!
Magyar tervezőé is lehetett volna az első állandó Duna-híd Tudta, hogy magyar hidász terveit is mérlegelték az első állandó pest-budai Duna-híd pályázatán?
Ilyen volt a lóvasút a Margit-szigeten 1928-ban egy valamikori nagy múltú közlekedési eszköz utolsó képviselője is beszüntette a működését a fővárosban. Megszűnt a lóvasút a Margit-szigeten.
Villamos az Erzsébet hídon? Több mint 45 éve nem jár villamos a Rákóczi úton. Valamikor Pestet teljesen behálózták a villamossínek, sőt arra is volt elképzelés, hogy azokban az utcákban is villamosközlekedést alakítsanak ki, amelyekben a normál kocsik el se fértek.
Melyik híd lesz az év hídja? Tudta, hogy megszavazhatja, melyik híd legyen „Az év hidja?” Az április 30-ig tartó szavazáson összesen 10 híd „indul”, amelyek közül 4 budapesti.
Tudta, hogy kétszintes autópályát terveztek Budapesten? Aki járt Párizsban, az találkozott a szűkebb Párizst körbeölelő Boulevard périphérique-vel, egy magasan vezetett útvonallal, ami a városba beérkező főutakat összefogja. Budapesten is terveztek ilyet, mégpedig a Hungária körút vonalában.
Pillanatfelvétel a Várkert kioszkról Ybl Miklós születésnapját követően, április 7-én szakmai bejáráson nézhető meg a felújított Várkert Kioszk, legújabb nevén (mert sok volt neki) Ybl Budai Kreatív Ház. Aznap osztják ki az idei Ybl-díjakat is.
A Gellért-hegy barlangja Tudta, mire használták a Gellért-hegy oldalában a barlangot? A 19. és a XX. század fordulójának Budapestjéről azt gondoljuk, hogy egy maihoz hasonló modern világváros volt, ahol villamosok csilingeltek a magas, többemeletes házak között a kövezett utcákon. Azonban a korabeli fotókat nézegetve előtűnnek olyan képek, amelyek a városnak teljesen más arcát mutatják, néha egészen meglepő helyekről.
Ismeri a Városliget különös hídját? Tudta, miért áll egy látszólag értelmetlen híd a Városligetben? Nem, nem szobortalapzat, és nem is tribün. 1973-ig a Millenniumi Földalatti járt alatta.
Autópályahíd a belvárosban, felüljáró a Gellért téren? Tudta, hogy ötven évvel ezelőtt létezett egy olyan terv, hogy lebontják a Szabadság hidat? Az 1960-as években Budapest is a motorizáció és a modernitás lázában égett, és ennek oltárán sok mindent készek voltak feláldozni. A Szabadság híd helyére egy „modern”, az autóközlekedést mindennél jobban szolgáló kétágú híd épült volna.
Száznyolcvan éve tarolta le Pest-Budát a nagy árvíz Pest történetének egyik legsötétebb napja 1838. március 13-a. Az ekkor kezdődő áradás március 15-ig egyszerűen letarolta Pestet és Buda alsóbb részeit.
Sportkomplexum épül Józsefvárosban a Maccabi Játékokra A 2019-es zsidó világversenyhez a józsefvárosi pályaudvaron alakítanak ki komplexumot.
Megújult a Millenáris parkja Újjászületik Bel-Buda egyik legfontosabb közösségi, kulturális és turisztikai tere.
Európai Örökség címre jelölték a Dohány utcai zsinagógát Ezzel Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet a listán.
Fejlesztik az óbudai Duna-part védelmét Négymilliárdból valósulhat meg az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme.
Átadták a Moszkva sétányt A sétány közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között.
A Róheim-villa titka: 99 éve gyilkolták meg Tisza Istvánt Panamázó fakereskedő, francia neoreneszánsz díszítés, fali hímzések, márvány női aktszobor a kertben, Tisza-gyilkosság, Almássy Denise ellőtt orra és az ÁVH. Hogyan férnek meg ezek együtt a négy fal között?
Átadták a Reformátorok terét A XVI. kerületben emlékeztek meg a reformátorokról a tér átadásán.
Öko-bicikliút megy majd keresztül Budapesten A Rákos-patak torkolatától Budapest péceli határáig halad majd egy zöldövezeti kerékpárút.

További cikkeink