Buda szívében, az Alkotás utca – Győri út – Kiss János altábornagy utcák ölelésében indul a főváros legnagyobb campusfejlesztése. A Testnevelési Egyetem területe több ütemben, újabb 78.000 négyzetméteren épül és újul meg, hogy néhány éven belül egy komplex, innovatív és zöld városrésszé válhasson.

Az épülettömb tetején található 9000 négyzetméteres tetőn sportpályák lesznek: Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, lugas, valamint egy kávézóterasz található majd.  

A tervezők célja, hogy a magyar sportoktatás hagyományait a tervezés modern megoldásaival ötvözzék. Olyan élhető, átsétálható, lélegező egyetemi városrészt képzeltek el, amely a sportszakmának különleges megoldásokat mutat, a környéken élőket pedig egy friss, elérhető városrésszel gazdagítja.

Látványterv az épületről és a történeti kertről (Forrás: tspc.hu)

A campus nemcsak az oktatás helyszíne, hanem kreatív, XXI. századi élettér kíván lenni: nyitott, nagyméretű közösségi terei maradásra biztatják az egyetemistákat és a betérőket is. A tervező fontosnak tartja a fiatalok igényeit is: a tető igazi rooftop-életérzéssel és lazán szerveződő közösségi terekkel várja a diákokat.  
 
Az innovatív megoldások mellett fontos az öröklött értékek gondozása is: a fejlesztési területen található, Hauszmann Alajos által tervezett, 1884-ben elkészült főépület és az azt körülvevő történeti kert nemcsak megőrzésre, de továbbgondolásra került. „A tervezés elejétől kezdve nagyon fontosnak tartottuk, hogy az épületek a lehető legjobban illeszkedjenek a meglévő értékekhez és a városszövethez, a környező iroda- és lakóházak léptékéhez. Így egy olyan beépítést terveztünk, ami a történeti kerteket vizuálisan elválasztja az utcai közlekedéstől, de bizonyos stratégiai pontokon nemcsak belátást, hanem bejárást is biztosít a területre – ezzel létrehozva a belső kertek intimitását” – mondta Szántó Csilla, vezető építész.  

 A tervezés két évvel ezelőtt kezdődött, a feladat komplexitására jellemző, hogy a tervezési területen több épületben mintegy 20 sportág oktatásra alkalmas tereit kellett elhelyezni, illetve a legnagyobb, Alkotás utcai épületegyüttesben bonyolult funkcionális rendben kapcsolódnak össze mindezek egy 4 csillagos sporthotellel.

 

Látványterv az új sportpályákról (Forrás: tspc.hu)


Néhány érdekesség a fejlesztésről

– Nyitottság: Az Alkotás utcában sétálva az uszodatérbe és az atlétikacsarnokba is beleshet az utca embere: a campusokra jellemző nyitottság elvét sugallja ez a transzparencia. 

– Edzés versenyhű körülmények között: A készülő uszoda megfelel majd a hivatalos FINA-minősítésének, így alkalmas lehet versenyek megrendezésére is. A tervezési alapkoncepció szerint azonban ez nem cél, inkább azért fontos, hogy a sportolók minősített versenykörülmények között készülhessenek a megmérettetésekre. 

– Zárt atlétikai csarnok futókörrel: Itt épül Magyarország első, televíziós közvetítésre is alkalmas zárt atlétikai csarnoka, amely a 200 méteres futókört is az épületen belül valósítja meg.   

– Vertikális kert: A Hauszmann-épület védett, történeti kertjét az atlétikacsarnok 13 méter magas fala zárja le. A tervezők egy különleges megoldással, vertikális kert kialakításával kívánták vizuálisan „folytatni” a különleges örökséget. A 66 méter hosszú, 7,5 méter magas hatalmas falat tájépítész tervezői és speciális szaktervezői segítséggel futtatják be zöldfallá. 

– Egymásra épülő sportterek: Különleges megoldás és komoly szakmai kihívás a sportpályák elhelyezése a tornacsarnok épületében: a három emeleten különböző funkciójú terek épülnek egymásra. A tornacsarnok fölött a két szinten a küzdősportok termei (karate, judo, birkózás és ökölvívás) találhatók.  

– Valami régi, valami új: A Tornacsarnok homlokzatában egy igazi építészeti érdekesség jelenik meg: a Kiss János altábornagy utca helyi védettséget élvező épületének tégla architektúráját őrzi majd az új koncepció. Ez a védett homlokzat megtartásra kerül és mögötte végigfut majd az új épülettömb.   

– Transzparencianövelés: Az épületet finombeton homlokzatburkolat öleli. A burkolatnak perforált és dombornyomott elemi is vannak, a perforáció is minél nyitottabbá és átláthatóbbá teszi a campust, transzparenciát növelő héjként fut végig az épületen. A transzparenciát biztosító burkolat az Alkotás utcai homlokzaton a legtöbb áttörést tartalmazó, majd a Győri út felé egyre jobban bezár. 

– Szigorú szerkesztettség: Az építész tervezési feladatok során a szakemberek folyamatosan fókuszban tartották a Testnevelési Egyetem alapelveit, melyet a „Szellemet, erkölcsöt, erőt egyesíts!” szlogenben fogalmaznak meg. A szigorú szerkesztettség, a legmagasabb minőségi elvárásoknak való megfelelés és a sportéletben elengedhetetlen fegyelem és rend építészeti sarokpontjai a tervnek.     

Nyitókép: Látványterv, a Testnevelési Egyetem új Kampusza II. ütem megvalósítása, Atlétika csarnok, Uszoda, Sporthotel és Tornacsarnok épületegyüttese (Forrás: tspc.hu)