Várfalból promenád

Buda legrégebbi sétánya most tényleg a legszebb arcát mutatja. Amúgy is rendkívül látványos korzó ez, nem véletlen, hogy elsőként parkosították a XVIII. században. A budai Vár nyugati várfalán sem a középkorban, sem a török időkben nem volt végig járható út, csak egy keskeny sikátor húzódott itt a városfal tövében, és azon is csak a katonák jártak. Az 1700-as évek elején azonban már hol szélesebb, hol keskenyebb utca lett belőle, amelyet Langen Wand, azaz Hosszú fal néven is emlegettek. (Valóban hosszú ma is, csak kevés feljáró van innen a Várba.)

A XIX. században Bastei Promenade, később Bástya sétány lett a neve, és egy ideig, 1931 és 1946 közt gróf Bethlen István nevét is viselte. A régi térképek már az 1820-as években is fásított útként jelölik, de más források szerint az első kettős fasor létesítése már 1720-ban megtörtént – ha ez így van, Buda jó 70 évvel megelőzte a pesti oldal első fasorát –, és már akkor is csodálatos kilátás nyílhatott innen a budai hegyek felé, igaz, az akkori sétálók nem épületeket, hanem végtelen szőlőskerteket, kis présházakat, erdőfoltokat láthattak. 

Korzó minden generáció számára (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Sétány 1902-ben, az egykori (és mára újjáépített) kioszkkal (Forrás: Fortepan)

A sétányon időről időre elhelyeztek műalkotásokat: középrészén az 1934-ben felállított lovas hősi emlékmű a volt 2-es erdélyi huszárezred tiszteletére készült, az Ősforrás című Zsolnay díszkutat Pécs város és Baranya megye ajándékozta 1973-ban a százesztendős Budapestnek, a Fehérvári rondellán Görgey Artúr tábornok lovas szobra áll (ifj. Vastagh György alkotásának Marton László által készített másolata 1998 óta vigyázza ismét a környéket). Mindenki ismeri a Hadtörténeti Múzeum előtti ágyúkat is. A sétány része a Savanyúleves-bástya: ezt a fura nevű bástyát feltehetően a XVII. század folyamán védelmi célból építették, török neve Eksi as Kuleszi volt, ami magyarra lefordítva savanyú lé. 

A korzó

A Bástya sétány az igazi budavári korzó szerepét töltötte be. Számos visszaemlékezés idézi fel az itteni vasárnap délelőttöket, amikor az egész város(rész) apraja-nagyja itt sétált. Csodálatos adottsága a helynek, hogy egyfelől nagyon szép kilátás nyílik innen, másfelől a délutáni napfény is beragyogja, amely a házfalakról visszaverődve kellemes mikroklímát teremt. Szerb Antal ezt írja róla 1935-ös Budapesti kalauz marslakók számára című munkájában: „Csodálatos, ez még megmaradt. Pedig ezt is lebonthatták volna, mint a Tabánt, mert ez is szép. Nagyon szép az egész Vár.”
A fasor, legalábbis a belső, a házak homlokzata előtti oldala már kezdetben is vadgesztenyékből állt: sajnos az első telepítésből mégsem igen találni itt egyedeket. A sétaút másik oldalán korai fürtös juharok voltak. 

1914-ben: a boldog békeidők utolsó hónapjai (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

Vége a békeidőnek: a sétány 1945-ben, rommá lőve (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A századfordulón a Savanyúleves-bástyán egy nyolcszögletű kioszk is állt, amely a vasárnapi térzenének és jótékonysági rendezvényeknek adott helyet. Az 1960-as években egy modern pavilont emeltek a helyére, amelyben bisztró működött. A XIX. században többször is felvetődött a várfalak lebontásának a gondolata, de ez szerencsére nem valósult meg.  

Hány meg hány szerelem szövődött itt az árnyas lombok alatt! Ezt Szerb Antal is megemlíti a fentebb már említett munkájában: „A szerelmek itt szoktak kezdődni, Uram, miért, miért nem, ki tudja. Talán a tábornokok ihletik a tudatalatti rétegeket, hogy a hazának katona kell. Az ember leül egy padra a hölggyel, majd megfagy, csak a szíve fűti. Néha egy ápolt kiskutya felugrik kettejük közé a padra, érdeklődik, hogy meddig jutottak. Megnyugvással veszi tudomásul, hogy már elpattant az első csók, az a bizonyos nem is nagyon kellemes, mert az ember még egy kicsit fél a közvetlen következményektől (talán pofon), és a távoli következményektől (talán házasság), de mégis túl kell esni az első csókon, ha az ember el akar jutni a másodikig. Sok végzet indult itt útjára, Uram, és lent kézlegyintve kongott a Krisztina-templom bölcs harangja.”

1955: újjáéledő fasor (Forrás: Fortepan)

Hetvenes évek: újfent minden generáció a sétányon (Forrás: Fortepan)

Újjászületés cseresznyevirágzással

A világháború nagyon megviselte a Várnegyednek ezt az oldalát is. „Hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa” – írja Radnóti Miklós az Erőltetett menet című versében: valóban nemcsak az épületek mentek tönkre, hanem a fák is derékba törtek, kipusztultak. 1946-ban a sétány új nevet kapott: Tóth Árpádról nevezték el. A költő ugyan a Vár másik oldalán lakott, a Táncsis Mihály utcában, de az kétségtelen, hogy nagyon szívesen üldögélt és sétált ő is itt – erről több versében is megemlékezik.

Az elnevezés kicsit kilóg a negyed történelmi utcanevei közül, de meg- vagy visszaváltoztatásának gondolata eddig nem merült fel. 1967–68-ban Kecskésné Szabó Ildikó tevei szerint változatos burkolatokkal, utcabútorokkal épült át a sétány – a kor szellemiségéhez illeszkedő módon. Ekkoriban is a vadgesztenye mellett korai juharfák szegélyezték az utat, és változatos cserje- és facsoportok is színesítették az összképet.

Reggeli fényben is megkapóan szép az összezáruló fasor (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Csodálatos még a föld is a lehullott virágoktól (Fotó: Viczián Zsófia/ estbuda.hu)

Az idősebb generációnak valószínűleg ma is eszébe jut a sétányról a híres táncdal sora: „Ti budai alkonyok, fényetek rám ragyog. Állunk a bástya szélén, szerelmes lettem én” (Fényes Szabolcs – Szenes Iván). De híressé tette a helyet a Bástyasétány 77 című operett és az abból készült film is. 
Az utóbbi években sokat szépült Buda régi promenádja. A Savanyúleves-bástyán például 2007 óta újra egy szépen épített fakioszkot találunk. 2009-ben készült el a sétány déli szakaszának a felújítása, és ekkor kerültek ide a japán díszcseresznyék is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. Mára kivételes szépségű fasor vált belőlük: végigsétálni alattuk valóságos ünnep. Próbálják ki!