A Millenáris új parkja alatt ötszáz férőhelyes mélygarázst is kialakítottak. Idén ősszel a kivitelezés befejeződik, várhatóan október végén lesz az átadás – mondta Halmai Zoltán, a beruházó Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. ügyvezetője a Budai Polgár című II. kerületi lapnak. A park jelentős része már a műszaki átadás-átvételi folyamat ideje alatt is látogatható lesz, a mélygarázs megnyitását is szeretnék úgy időzíteni, hogy ősztől már az is működjön.

A tervek szerint a park legfontosabb funkciója, hogy zöldszigetként rekreációs terület legyen a Margit körúti térségben. A parkot két oldalról határoló támfalrendszer is azt a célt szolgálja, hogy védjen a zajtól. Most még sok a beton, de a látványt hamarosan a növények zöldje uralja majd. Halmai Zoltán szerint bár a burkolt felület csökkentésének a „közösségi tér funkció” mellett az is határt szab, hogy a park fekvésénél fogva jelentős átmenő gyalogosforgalmat vonz, de a több mint háromszáz előnevelt fa, a sok cserjeféle mellett az óriás függőkert is növeli a zöldfelületet.

A Millenáris park napjainkban (Fotó: pestbuda.hu)

Természetesen minden felszíni építmény – így a kávézók és a lépcsőházak is – zöldtetőt kap. Lesz gyep is bőven, és a Millenárison hagyomány, hogy a fűre lépni szabad! 

A globális felmelegedés egyre inkább érzékelhető hatásaira is próbál a park reagálni: egyrészt a zöldfelületek maximalizálásával, másrészt a víz erőteljes jelenlétével. Kialakítanak egy közel hétszáz négyzetméteres élő tavat, vízinövényekkel, halakkal, továbbá egy vízjátékot programozható vízsugarakkal és párásító fúvókákkal.

A Millenáris új parkjában kialakítanak egy élő tavat vízinövényekkel, halakkal, továbbá egy vízijátékot programozható vízsugarakkal (Forrás: Budai Polgár)

Épül egy látványos digitális vízfüggöny is a park Margit körúti főbejárata mellett, amely a lehulló vízcseppekből változatos alakzatokat, akár tetszőleges szöveget formál majd, mindemellett a levegőt is hűti a nyári kánikulában. A túl erős naptól védenek a napelemes árnyékolók, amelyek hasznos funkcióik mellett látványosak is. A park természetesen akadálymentes lesz.

A már zöldülő függőkert több mint 200 méter hosszú, a legmagasabb pontján 18 méter magas (Forrás: Budai Polgár)​

A környező utcákból is lehet látni a már zöldülő függőkert több mint kétszáz méter hosszú, a legmagasabb pontján 18 méter magas tartószerkezetét, amelyen két szinten lehet majd sétálni, megközelíteni pedig lépcsőn, rámpán, illetve két lifttel lehetséges. Az acélszerkezet mindkét oldalán rozsdamentes háló van kifeszítve, amelyet befutnak az öntözőrendszerrel ellátott ültetőládákból, fóliaházban előnevelt kúszónövények.

A növények részben örökzöldek – mint a borostyán –, részben pedig lombhullatók – például különböző vadszőlőfajták, kúszó hortenzia, nagylevelű pipavirág és a hálóra kapaszkodva idővel többé-kevésbé összefüggő zöldfelületet hoznak létre. A függőkert járdáján át lehet sétálni a Millenáris Park másik részébe is.

Épül a függőkert a Magit körút és a Millenáris park között (Fotó: pestbuda.hu)

A parkosítást végző cég vezetője, Czérna Zoltán elmondta, hogy a faiskolákból már a kora tavaszi időszakban megkezdődtek a szállítások, és ahogy az ütemezés engedi, úgy kerülnek a fák végleges helyükre. Addig ideiglenes tárolóhelyen várakozik elültetésre az a 330, faiskolákban előnevelt fa, amelynek kiválasztásánál szempont volt az is, hogy mérete miatt már a kiültetéskor is jelentős zöldfelületet képezzen.

Nagyobb összefüggő állomány a százötven darab díszcseresznye, ezek húszas-harmincas csoportokban elültetve a cseresznyevirágzás idején különleges hangulatot árasztanak majd, de vannak nagyobb méretű lepényfák (Gleditsia), tölgyek, fenyők, almák, nyírek és gyertyánok is.

A tájépítész tervezők nem arborétumot szerettek volna létrehozni, ahol minden növény más és más, hanem hasonló élőhelyű fajtákból álló ligeteket, fa- és cserjecsoportokat magában foglaló, gazdagon virágzó évelőfelületekkel és változatos terepalakulatokkal kialakított igazi parkot.

A Fogadó épülete és a Kis Rókus utca közötti területen épül a játszótér, amely nem a Zöld Péterhez hasonló tematikus, hanem ügyességi játszótér lesz.

A függőkertet nem beleszámolva, a vízszintes zöldfelület közel 17 ezer négyzetméteres lesz. A háromszázharminc előnevelt fa mellett nagyjából ötvenezer évelő növény, rengeteg díszfű, nagyméretű cserje és negyvenháromezer hagymás növény (tulipán, jácint, szellőrózsa, sáfrány, gyöngyike, nárcisz) színesíti a parkot.

Természetközeli gyeptársulás is lesz pipacsokkal, a füvesítés pedig gyepszőnyegezéssel valósul meg. Bár a Kis Rókus utcából jelenleg látható külső betonrészek sokakat talán megijesztettek, érdemes megnézni a látványterveket, mert végleges állapotukban egészen más benyomást fognak kelteni a parképítő cég vezetőjének ígérete szerint. A környező házak felől nézve is változatos, tagolt lesz a tér, megszűnik a korábbi gyárépületek monotonitása. Mind a Margit körúton, mind a Kis Rókus utcában kialakítanak egy-egy zöldsávot fákkal, padokkal, ami a kibővülő Millenáris „előszobája” lesz, és kapcsolatot teremt a város és a park között.

Forrás: Budai Polgár, 2019.április 20.

Nyitókép: A Millenáris új parkjának látványterve, sok növény színesíti majd a parkot (Forrás: Budai Polgár)