Az ünnepélyes átadón részt vett és beszédet mondott Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Varga Mihály, pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, valamint Tarlós István főpolgármester is. A piac és közösségi tér fejlesztésének első üteme lezárult, a modern létesítmény a április 26-tól várja a vásárlókat, szombaton pedig a koncerttel és előadással egybekötött ünnepélyes megnyitóval várják az érdeklődőket a Heltai Jenő téren.

A Békásmegyeri Piac új csarnoképülete (Fotó: Molnár Péter)

„Hosszú ideje várunk erre a mai napra” - kezdte beszédét Óbuda-Békásmegyer polgármestere a Békásmegyeri Piac új csarnoképületének sajtónyilvános megnyitóján. Bús Balázs elmondta: a régi és a most elkészült piac közti átmeneti állapot és az építkezés kellemetlenségei nem kevés türelmet követeltek a környéken élőktől, illetve a piac árusaitól és rendszeres vásárlóitól is, de aki itt körülnéz, bátran mondhatja: megérte.

Lezárult ugyanis a Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér építésének első üteme, elkészült és az árusok birtokba vehették a modern csarnoképületet.  A mintegy 40 éve épült, akkor átmenetinek szánt piacépület megújítását régóta szerette volna már elérni a kerületi önkormányzat.

Az újraálmodott piac és közösségi tér kivitelezése – 2012 óta tartó tervezés után, a Magyarország Kormányától kapott támogatás birtokában – 2017 nyarán kezdődhetett el. A 2017-es év folyamán közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra került a fejlesztés generálkivitelezője, és lebontásra került a vállalkozói piac.

Zöldtető a Békásmegyeri Piac új csarnoképületén (Fotó: Molnár Péter)

Annak érdekében, hogy a vállalkozói piac bérlői a kivitelezés ideje alatt folytatni tudják a kereskedelmi tevékenységüket, egy új Ideiglenes Piac létesült a Heltai Jenő térhez közel, a Pünkösdfürdő utca és a Hatvany Lajos utca találkozásánál. A polgármester szerint a költségeket firtatóknak érdemes figyelembe venniük, hogy egy időben, egyszerre két piacba invesztált az önkormányzat, mivel nem kockáztathatta a szolgáltatás és a közösségi élet felfüggesztését.

A régészeti feltárás után elindulhattak az új vásárcsarnok építési munkálatai. 2018 folyamán megépült az új csarnoképület szerkezete, melyen 2019-ben már csak kisebb befejező munkálatok maradtak hátra, illetve a bérlők bevonásával az üzlethelyiségek belső kialakítása valósult meg. Bús Balázs beszédében a mostani fejlesztést messze a legnagyobb volument képviselő kerületi innovációként jellemezte.

"Amit láthatnak, abban nem csak beton, üveg, és egyéb építőipari infrastruktúra érhető tetten, hanem az a XXI. századi elvárásoknak megfelelő gondolatiság és érzékenység is, melyek igazán szerethetővé teszik az új piacot.”

Az új létesítményben 188 férőhelyes mélygarázs jött létre, ahol a lifthez legközelebb eső területeken külön parkolóhelyek érhetőek el a mozgáskorlátozottak, a családok, valamint – német mintára – a hölgyek számára. A csarnoképület megnyitása után elektromos töltőpontok is elérhetők lesznek. Szintén a mélygarázsban kulturált mosdók állnak rendelkezésre a látogatók részére. A mozgáskorlátozottak számára fenntartott mosdóban lehajtható pelenkázó asztal is található.

Az új csarnoképület 50 üzlethelyiséggel kezdi meg a működését, amelyek a földszinten helyezkednek el, és ugyanitt kaptak helyet a piacüzemeltetés irodái, az elsősegélynyújtó helyiség, valamint a gombavizsgáló is. Az árumozgatásra külön rakodóudvar áll rendelkezésre a bérlők részére, a hús- és hentesáru üzletek, illetve a büfék számára elkülönített folyosón lehetséges az üzlethelyiségek feltöltése. Az új csarnoképület tetején korszerű zöldtető található, amely a II. építési ütemben napelemekkel fog kiegészülni.

Az árusok birtokba vették a modern csarnoképületet (Fotó: Molnár Péter)

"A kormány egyre nagyobb mértékben tud hozzájárulni az önkormányzati beruházásokhoz, a családok megerősítéséhez és a vállalkozások fejlődéséhez is – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője az átadón. Mint mondta: a folyamatos, az emberek számára is érzékelhető fejlődéshez nemcsak a gazdasági eredmények, hanem a kormány, az önkormányzatok, egyházi és egyéb szervezetek hatékony együttműködése is hozzájárult.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az itt élőkkel közösen elérte, hogy a főváros III. kerülete az egyik leggyorsabban fejlődő területe legyen Magyarországnak – tette hozzá Varga Mihály.

„Mértékadó kutatások bizonyították, hogy a települések jólétének, egyenletes fejlődésének kulcsa a helyi adottságokra építő, a kulturális értékeken alapuló közösségépítés. Öröm látni, hogy Észak-Budán teret nyitnak mindazon kezdeményezésnek, amelyek közelebb hozzák egymáshoz az embereket” – ezt Tarlós István főpolgármester mondta beszédében.

A kerület korábbi polgármestere kiemelte: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának jelmondata – »Közösséget építünk« – mutatja a kerület döntéshozóinak szándékát és 2019-ben is támogatnak minden olyan megmozdulást, amely a környék lakóit a közös értékek mentén összefűzi. „Ebben a munkájukban, ahogy eddig is, számíthatnak Budapest városvezetésének támogatására” – zárta beszédét Tarlós István.

Az ünnepi beszédek után Bús Balázs polgármester átadta a csarnoképület kulcsait az üzemeltetőnek, a Békásmegyeri Piac Kft. ügyvezetőjének, Horváth Antalnak, majd az új létesítmény bemutatása és bejárása következett.

A Heltai Jenő tér egy részére már új utcabútorok, padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók és növények érkeztek. A projekt a II. építési ütemében további üzlethelyiségek és a közösségi tér kialakítása következik majd, ezzel válik teljessé a Heltai Jenő tér komplex rehabilitációja. Ez az ütem régi csarnoképület lebontásával veszi kezdetét, és nagyjából másfél hónapig fog tartani.

A csarnok előtti téren új utcabútorokat, padokat, hulladékgyűjtőket és növényeket helyeztek el (Fotó: Molnár Péter)

A II. építési ütem kivitelezése, vagyis a teljes projekt zárása várhatóan 2020 elejéig tart majd. A teljes, 11000 négyzetméterre kiterjedő beruházás összköltsége – ami a tervezést, a kivitelezést, az engedélyezést, a műszaki ellenőrzést, a projektmenedzsmentet, a 2017 nyarán létrehozott Ideiglenes Piac kiadásait és minden egyéb költséget tartalmaz – 7,9 milliárd forint, amiből 6,3 milliárd forintot Magyarország Kormánya biztosít a kerület számára. A beruházás most lezárult első üteme időben és költségekben is a fejlesztés nagyobbik részét jelentette: az előzetes várakozásoknak megfelelve nagyjából 5,2 milliárd forintba kerültek az eddigi munkálatok.

Forrás: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

Nyitókép: A Békásmegyeri Piac új csarnoképülete (Fotó: Molnár Péter)