Római-part

2022. június 29. 19:00
Július 15-től újra lehet fürödni a Dunában, a Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti, Duna-parti területen. A szabadstrand augusztus végéig lesz nyitva.
2021. szeptember 11. 12:00
Ha valakinek a strandolás, lángosozás jelenti a kikapcsolódást, úti célként többnyire a Balaton jut eszébe. Pedig Budapesten a Római-part is kínál hasonló lehetőséget. Itt nyílt meg 2021 nyarán – hosszú szünet után – a főváros első legális dunai szabadstrandja. Ám ennél a Római-part sokkal több. A terület az egyetlen igazi vízparti élményt nyújtó helyszín a budapesti Duna-szakasz mentén, sajátos miliője magával ragadja a látogatót. Aki a mintegy öt kilométeres partot valóban meg akarja ismerni, többórás kirándulásra készüljön, mint ahogy ezt mi is tettük. Tartsanak velünk!
2021. július 24. 14:00
Július 30-tól újra fürödhetünk a Dunában Budapesten. A Római-parton, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. szám melletti Duna-parti területen ugyanis szabadstrand nyílik, ahol egészen augusztus végéig bárki megmártózhat majd a Dunában.
2021. május 21. 09:00
A Római-part már az 1900-as években is kedvelt dunai pihenőhely volt, az 1920-as évektől vált igazán népszerűvé. Az egykori csónakházak építészeti, sport- és kultúrtörténeti értékeinkről mesélnek – ma már leginkább csak fotókon.
2020. október 19. 14:00
Október 30-ig várják a véleményeket arról, hogy a városlakók milyennek szeretnék látni a Római-part teljes szakaszát a jövőben. A Római-parti vendéglátás és sportélet szereplőit is bevonják a tervezésbe.
2019. november 5. 07:00
Városképi szempontból jelentős ügyeket tárgyal mai alakuló ülésén az új fővárosi közgyűlés. Dönthetnek a Szent István-szobor felállításának elhalasztásáról, a Városliget építkezéseiről és a Római-partra tervezett mobilgátról is.
2019. augusztus 14. 11:00
Közösségi tervezéssel szeretné fejleszti a Római-part zöldfelületeit a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat. A most meghirdetett felhívás szerint a cél a Duna-part természeti értékeinek és a táj hangulatának a megőrzése.
2019. június 27. 13:00
A Római-parton, a Szent János utca és a Kossuth Lajos üdülőpart 31. szám közötti Duna-parti területen nyílik meg jövő nyáron a szabadstrand – erről döntöttek a napokban Óbudán. A Dunának ezen a részén kedvezőek az áramlási viszonyok, a sodrás lelassul, az árnyas, fás Duna-part pedig alkalmas pihenőhelyek kialakítására.
2019. február 11. 15:08
Ha a strand megvalósításának nem lesz akadálya, akkor a tervek is elkészülhetnek.
2018. június 14. 15:08
A parti sávban létesítendő védvonalat támogatta a főváros közgyűlése.
2017. június 27. 08:59
A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, ami árvízkor megvédi a partot.
2017. június 14. 13:55
A Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy gondoskodjon az árvízvédelmi létesítmény megvalósításához szükséges engedélyezési eljárások megindításáról.
2017. április 5. 16:42
A római-parti védmű a Duna-part menti nyomvonalon történő megépítését támogatja a Főváros Közgyűlés a szerdán meghozott határozatával. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kijelentette, a javaslatban szereplő nyomvonalon megfelelő védelmet nyújt majd a város egyik legszebb és legsűrűbben lakott területének.
2017. március 17. 16:53
Óbuda-Békásmegyer hat képviselője helyi népszavazást kezdeményezett a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről.
2017. március 8. 16:03
A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.
2016. október 26. 17:20
Változtatási tilalmat rendelt el a Római-part parti sávjára szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
2016. május 10. 15:57
A Római-part árvízvédelmét szolgáló beruházás Budapest vezetése szerint biztonsági szempontból halaszthatatlan, gyors lebonyolításához jelentős közérdek fűződik. 2019-ig megvalósulhat az új rendszer.