torony
A pesti Duna-parton épült volna fel a 130 méter magas Magyar Történelem Tornya
2022. január 8. 10:30
Még az idén elkészül a MOL új székháza, mely egyben a főváros első felhőkarcolója lesz. A tetőn elhelyezett műszaki berendezésekkel együtt 143 méteres toronyházat Budán, a lágymányosi városrészen építik fel, egy hasonló méretű épületet viszont a pesti Duna-partra is terveztek még a két világháború között. Lechner Jenő Magyar Történelem Tornyának tervében egyszerre jelentek meg egy idegenforgalmi szolgáltatóközpont hétköznapi feladatai és egy nemzeti panteon magasztos funkciói.
A budai Duna-part pentagonja – A teljesen megújult Szilágyi Dezső téri templomban jártunk
2021. október 21. 10:30
A Szilágyi Dezső téri református templomot 1896 virágvasárnapján vehették birtokba a hívek, tehát idén ünnepelte építésének 125. évfordulóját. Az Egyházközség számontartotta a jubileumot, és már két évvel ezelőtt megkezdték az épület belső felújítását, amely nagyrészt márciusban fejeződött be. Az építészet hónapja – és a reformáció emléknapjának közeledte – apropóján megnézhettük, milyen lett az új enteriőr.
A középkori István-torony ihlette az Országos Levéltár tornyát – Újjáépítése után kilátó működik majd benne
2021. január 2. 12:00
A napokban jelent meg a hír, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében fel fogják újítani a budai Várban lévő Országos Levéltár épületét, valamint ismét megépítik annak ikonikus tornyát. Ennek apropóján a torony történetének járunk utána.
Íme 10 gyönyörű kupola, amelyek leginkább hiányoznak a budapesti városképből
2020. november 8. 10:00
Egy friss kormánydöntés értelmében számos, városképi szempontból jelentős épület hiányzó kupoláját, tetőidomait és díszeit rekonstruálják a közeljövőben, először három budapesti házét. Szubjektív listánkon 10 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyeknek egykor gyönyörű, ma fájóan hiányzó kupoláját, tornyát és díszeit az elsők között kellene újraalkotni.
A budapesti Szent István-bazilika harangjai – Magyar és német mesterművek a templom tornyaiban
2020. augusztus 21. 9:00
A budapesti Szent István-bazilika egykori és mai harangjainak öntészet- és egyháztörténeti értéke országos szinten is jelentős. A templom mai nagyharangját a német nép adományaként 1990-ben a passaui Perner-cég készítette el, amelyet harminc éve, 1990. augusztus 20-án szenteltek fel. Ez az öntvény Magyarország legnagyobb tömegű harangja.
A magyarok temploma volt – Hetven éve kezdték meg a Mária Magdolna-templom bontását
2020. július 31. 11:00
Ma már csak a Magdolna-torony és a mellette lévő romkert tanúskodik a Várnegyedben arról, hogy a Kapisztrán téren egykor egy fontos templom állt. Története folyamán hosszú ideig a magyarok temploma volt, a török idők alatt órás mecset lett belőle. Tanúja volt I. Ferenc király koronázásának, és hosszú ideig helyőrségi templomként működött. Megmenthető lett volna a háború után, de politikai döntés született az elbontásáról.
Budapest, ahogyan még nem láthattuk – Templomtoronyban nyílt kilátó a Belvárosban
2020. június 27. 13:00
Egyedülálló, modern, izgalmas turisztikai attrakcióval bővült Budapest látványosságainak sora azzal, hogy toronykilátókat alakítottak ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. A tornyokból egészen új nézőpontból csodálhatjuk meg Budapest pazar látképét.
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátópontja
2020. április 23. 14:00
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátója, és befejeződött a két torony felújítása. Ugyan a kilátó nagyközönség előtti megnyitását el kellett halasztani, de fotókon megmutatjuk, mit látnak majd a turisták a magasból, ha elvonul a járvány. A napokban lebontották a munkálatok miatt felállított védőparavánokat is, így ismét láthatóvá vált a templom teljes homlokzata.
Toronyzene harsogott egykor a régi pesti Városháza tornyáról – Kik voltak a turnerek?
2020. január 14. 9:00
A régi pesti Városháza fontos szerepet játszott a város életében, tornya viszonyítási pont volt: a polgárok innen értesültek nemcsak a pontos időről, hanem arról is, hol és mennyiért kapható jó bor a városban.
Kilátópont nyílik a Belvárosi Plébániatemplom tornyaiban év végén
2019. október 25. 8:00
Várhatóan karácsonyra készül el a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. Egyedülálló körpanoráma nyílik majd a városra.
Visszakapta elpusztult tornyát a Petőfi téri ortodox templom
2019. október 5. 9:30
Hetvenöt év után újra két egyforma toronnyal büszkélkedhet a városképi szempontból is jelentős épület, amelynek toronysisakjait Ybl Miklós tervezte.
Kilátó épül a Belvárosi Főplébánia-templomban
2019. április 8. 9:00
Európa egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetnek majd a látogatók, ha elkészül a lifttel elérhető kilátópont a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.
Újra látogatható a Mária Magdolna torony
2017. szeptember 13. 15:57
A közel 600 éves műemlék Buda egyetlen, eredeti állapotban megmaradt, gótikus stílusban emelt középülete.
Újra bejárhatjuk a Vajdahunyadvár tornyait
2016. március 10. 9:48
Korábban zárt épületrészek megnyitásával tavaly óta a városligeti Vajdahunyadvár nagyközönség számára eddig ismeretlen tereit járhatjuk be: március 1-től újra felkapaszkodhatunk a különös vár tornyaiba is.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.