Bár a pandémia visszavetette a Budapestre irányuló nemzetközi turistaforgalmat, jól tudjuk, hogy a magyar főváros igen népszerű célpontja a külföldi utazóknak. Így volt ez már a két világháború közötti időszakban is, amit az akkori kormányok és a városvezetés is igyekezett kihasználni. A nemzetgazdasági hasznon túl meglátták annak a lehetőségét is, hogy kampányoljanak a trianoni békediktátum revíziója érdekében. A turizmusra tehát meghatározó tényezőként tekintettek, és igyekeztek az idelátogatóknak minél színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtani.

Már akkor is a fürdők vonzották leginkább a külföldieket, ezért a városvezetés Budán a Várhegytől délre eső fürdőket (Rác, Rudas és Gellért) sétányokkal kötötte volna össze, így egy hatalmas, parkos fürdőkomplexumot létesítve. Építészeti ötletpályázatot is hirdettek, a legtöbb beérkezett terv a Rudas és a Gellért közötti sétányt a Duna-parton vezette végig, a forgalmat pedig az alsó rakpartra terelte.

A budai oldal fürdőinek összekötéséről szóló tervrajz (Forrás: Tér és Forma, 1931. 5. szám)

A pesti Duna-part fejlesztésére is történtek kezdeményezések, de ezek már nem a kabinethez, hanem magánszemélyekhez fűződtek. Dr. Frizt János főorvos 1925-ben javasolta, hogy a Duna-korzón emeljenek egy felhőkarcolót, amelyben az ezeréves magyar történelmet mutatnák be a turistáknak. A helyszínt azért választotta, mert szerinte ezzel teljessé válna az a négyszög, amelynek északi oldalát a Lánchíd, a nyugati oldalát a Budavári Palota együttese, a déli oldalát pedig az Erzsébet híd alkotja.

Az ötlet Lechner Jenőnek – Lechner Ödön unokaöccsének – is megtetszett, és készített hozzá terveket. A helyszínt azonban lejjebb tolta: az egykori Ferenc József rakpart déli szakaszán, a mai Belgrád rakpart mentén építette volna fel a tornyot. A korzó épületei akkor még szép egységes képet mutattak, az Erzsébet hídtól délre eső rész viszont sokkal zavarosabb volt, így azokat könnyebb szívvel bontotta volna le. A korzót inkább a túlparthoz hasonló fürdősétánnyá alakította volna.

Lechner Jenő: A Ferenc József tér (ma Széchenyi István tér) és a Duna-korzó rendezési terve (Forrás: Dr. Lechner Jenő: Budapest városrendezési feladatairól, 1938)

Lechner Jenő elképzelése szerint az Erzsébet híd és a Ferenc József híd (ma Szabadság híd) közötti Duna-partra egyetlen összefüggő épületegyüttest emelt volna. Az 530 méter hosszan elnyúló, árkádos kiképzésű monstrum az olasz novecento hatását tükrözi. Mégis a hatalmas mérete ellenére csak háttérként szolgált volna a 130 méter magas Magyar Történelem Tornyának, ami a fő attrakciót jelentette.

Ennek földszintjén egy centrális kupolacsarnok, a névtelen hősök kriptája, valamint a Szent Koronát adományozó Szilveszter pápa emlékműve kapott volna helyet. Lechner az első négy emeleten a magyar ipari és művészi exportcikkekből álló kiállítást és boltokat rendezett volna be. Fölöttük tíz szinten az ezeréves történelem eseményei, tárgyai jelentek volna meg, tehát minden szint egy-egy évszázadot mutatott volna be. Legfölül a Magyar Hiszekegy kápolnája, amelyet kilátóteraszok fogtak volna körül.

A Ferenc József rakpart déli szakasza 1939-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 76656)

Lechner Jenő​ terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Az épületet – a tervek alapján – egyszerűsített pártázat zárta: a négy sarkon egymás mögött nyíló hatalmas, virágszirom alakú párták emelkedtek. Ezekkel Lechner Jenő a XVI–XVII. századi felvidéki pártázatos reneszánsz stílusára tett utalást, ami szerinte egy jellegzetesen magyar stílus – így a felhőkarcolót a tartalmán túl külsejében is magyarosra akarta formálni.

A Magyar Történelem Tornyának makettje 1930-ból. Az épület az ezeréves magyar történelmet mutatta volna be a turistáknak (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

Nem ez volt az első alkalom, hogy egy modern toronyházra a klasszikus építészetből származó elemeket helyezett: 1922-ben a Chicago Tribune napilap székháza számára is hasonló tervet készített. Az Egyesült Államokban kevésbé volt érthető a magyaros pártázat, mindenesetre a sajtóvállalattól elismerő oklevelet kapott a tervért.

Lechner Jenő terve a Chicago Tribune székházára, az amerikai sajtóvállalattól elismerő oklevelet kapott érte (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)

A Magyar Történelem Tornyának tervében tulajdonképpen egyesültek egy idegenforgalmi szolgáltatóközpont hétköznapi és egy nemzeti panteon magasztos funkciói. A bérleti díjakból és a belépőjegyekből származó bevételeket a magyar gyerekek, tehát a jövő támogatására fordították volna.

Lechner az épületet elsősorban külföldi turistáknak szánta, akik így megismerhetik a magyarság történetét, hogy mi mindent tettünk Európa védelme érdekében, és ehhez képest mennyire igazságtalan volt a trianoni békeszerződés. Határozott propagandisztikus célt valósított volna meg a torony, mint a két világháború közötti minden reprezentációs beruházás. Méretével ugyanakkor azt az erőt is ki akarta fejezni, amely a magyarságban lakozik, és amelynek köszönhetően még egy ilyen történelmi katasztrófa után is fel tudott állni.

Nyitókép: Lechner Jenő​ terve (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)