174965_millisits_mate_uj.jpg

Millisits Máté

Cikkek

Kétszáz éve született Feszl Frigyes, a romantikus építészet legjelentősebb hazai mestere Feszl Frigyes legismertebb alkotása a pesti Duna-partot koronázó Vigadó épülete, de Budapest-szerte több ház is hirdeti munkásságát. Bár rengeteg elképzelése, így például az Országházra vonatkozó terve is megvalósítatlan maradt, az elkészült, romantikus stílusú épületei a XIX. század kiemelkedő magyar művészeti alkotásai közé tartoznak. Ám Feszl nemcsak hazánk építészettörténetének „aranykönyvébe” írta be a nevét, de iparművészeti tervei és gyönyörű vízfestményei is jelentősek, amelyeken az 1873-ban egyesített főváros fejlődését örökítette meg.
Csaba királyfitól Gábriel arkangyalig – Különleges üzeneteket hordoznak Budapest főterei Budapest szimbolikus terein a XX. század első felében több olyan nagyszabású szoborcsoportot állítottak fel, amelyek elsőre talán könnyen értelmezhetőnek tűnnek, ám valójában jóval mélyebb jelentést hordoznak. A Hősök tere, a Szabadság tér vagy a Kossuth tér szobrai egytől egyig olyan alkotások, amelyek megjelenésükkel identitásformáló erővel is hatnak a sokat megélt magyarság számára.
Kell egy csapat! – 120 éve, a Millenáris pályán játszották az első magyar bajnoki futballmeccset Az angol eredetű futball az 1890-es évek közepén honosodott meg Budapesten. Százhúsz éve, 1901-ben alapították meg a Magyar Labdarúgó Szövetséget, és ugyanebben az évben indult el az első hazai labdarúgó-bajnokság, amelynek győztese a Budapesti Torna Club (BTC) csapata lett, soraiban tudva az olimpiai bajnok építészt, Hajós Alfrédot. A BTC csak pár évig volt a bajnokság meghatározó együttese, ezt követően az MTK vagy az FTC csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.
Évszázadok budapesti Jézus-ábrázolásai A magyar fővárosban több tízezer különböző korú és eltérő művészi színvonalú Jézus-ábrázolás található. A műalkotások többsége a római katolikus egyház rendkívül gazdag egyházművészeti tevékenységéhez köthető. A reformáció felekezetei közül a Luther Márton munkássága révén létrejött evangélikusnál a templomi művészet gazdagabb, a reformátor az oltárnak a liturgikus térben történő használatát meghagyta, de az oltárképeken a hitújítás Krisztus-centrikussága kell érvényesüljön. A másik történelmi protestáns felekezet, a református a templomi térben tiltja mindenfajta emberábrázolás lehetőségét, de a fővárosi kálvinista emlékanyagot megvizsgálva egy különleges szoborcsoportot találunk, amelynek kiemelt alakja az Atyaistenre tekintő Krisztus.
Kilencvenéves a Nemzeti Sportuszoda, a XX. századi építészet kiemelkedő alkotása Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd tervezte a Nemzeti Sportuszodát, amely a „magyar vizes sport Mekkájának” tekinthető. A Margit-szigeten található létesítmény nemcsak a hazai sportéletben betöltött szerepe miatt kiemelt jelentőségű épület, hanem a XX. századi magyar építészet meghatározó alkotása is.
Múlt és modernitás: Lajta Béla szakrális művészete Nemrég emlékeztünk meg a 100 éve elhunyt Lajta Béláról, a XX. század hajnalának egyik legmeghatározóbb építőművészéről, aki jelentős számú értékes alkotással gazdagította a magyar fővárost. Most pedig szakrális műveit mutatjuk be, amelyek Budapesten a Salgótarjáni utcai és a Kozma utcai zsidó temetőkben állnak, s a magyar szecesszió és a korai art deco stílusjegyeit hordozzák.
Zugló 85 éves lett – Villák, paloták, lakótelepek városrésze Kilencven évvel ezelőtt hozták létre, de 85 éve kezdte meg önálló kerületként a működését Zugló. A XIV. kerület a belvárost köti össze a külső városrészekkel, és ez az építészetében is megmutatkozik: megtalálhatók itt a kiegyezés utáni évtizedekben készült gyönyörű historizáló és szecessziós épületek, híres művészek egykori villái, lenyűgöző szépségű iskolaépületek és egyéb intézmények műemlék székházai, de az 1970-es években felhúzott lakótelepek is.
150 éve született Szlezák László aranykoszorús harangöntőmester Az egyik leghíresebb magyar harangöntőként tartjuk számon a Felvidéken született Szlezák Lászlót. Már 14 éves korától a fővárosban élt, budapesti műhelyében gyönyörű harangokat öntött a fővárosi templomok számára, művészi kivitelezésű munkáit ma is megcsodálhatjuk szerte a városban, így a fasori és az angyalföldi református templomban, a Ferenciek terén(nyitóképünkön, a Haller utcai katolikus templomban vagy a Lechner Ödön tervezte kőbányai templomban is. Legnagyobb és leghíresebb harangja, a Szent István-bazilika számára készített, 7945 kg tömegű Szent Imre-harang a második világháborúban megsemmisült.
Megnéztük az új budapesti református templomot A kalotaszegi négy fiatornyos templomok világát idézi a szeptember 5-én Soroksár-Újtelepen felszentelt református Istenháza. Ez a szakrális épület a nyolcadik fővárosi, új építésű református templom, amelyet a rendszerváltás után emeltek. Amíg a külső megformálásán a múlt értékei köszönnek vissza, addig a belső tere modern megfogalmazásúnak tekinthető.
A budapesti Szent István-bazilika harangjai – Magyar és német mesterművek a templom tornyaiban A budapesti Szent István-bazilika egykori és mai harangjainak öntészet- és egyháztörténeti értéke országos szinten is jelentős. A templom mai nagyharangját a német nép adományaként 1990-ben a passaui Perner-cég készítette el, amelyet harminc éve, 1990. augusztus 20-án szenteltek fel. Ez az öntvény Magyarország legnagyobb tömegű harangja.
Egész Budapest Zsolnay kerámiákkal van tele – 120 éve halt meg a főváros díszítője Százhúsz éve hunyt el Zsolnay Vilmos, a magyar iparművészet kiemelkedő személyisége, akit a legnagyobb magyar fazekasnak hívtak kortársai. Neve egybeforrt Magyarország legjelentősebb kerámiagyárának XIX. századi történetével. Zsolnay Vilmos baráti kapcsolatot ápolt korának neves építészeivel, Steindl Imrével, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, akik budapesti épületeiken előszeretettel alkalmazták a gyár építészeti kerámiáit.
155 éve született Csók István festőművész – Meg akarta hódítani a világot Csók István festőművész élete első felében csak rövidebb szakaszokban kötődött a magyar fővároshoz. Párizsból hazaköltözve 1910 és 1917 között Pesten, 1917 és 1923 között Budán, majd újra Pesten élt, ekkor a fővárosban készültek alkotásai. Csók István nemcsak alkotóművész volt, hanem a Szinyei Merse Pál Társaság elnökeként és főiskolai tanárként is aktív közéleti szerepet vállalt.
Száz éve hunyt el Szinyei Merse Pál, a modern magyar festészet előfutára Szinyei Merse Pál neve összeforrt fő művével, a Majálissal, amelyet bár az 1870-es évek elején festett, két évtizedes meg nem értést követően, csak 1896-ban, a millenniumi kiállítás idején kapott ünnepelt elismerést. Alkotóját később a Képzőművészeti Főiskola rektorává választották. Szinyei Merse Pál a budapesti kávéházi élet meghatározó személyisége volt.
A művészeti anatómiától a mozaikokig – 120 éve született Barcsay Jenő festőművész Barcsay Jenő magyar festő, grafikus, művészpedagógus 120 éve született. Munkássága a XX. századi magyar képzőművészet értékes darabja. A Művészeti anatómia című könyvét több világnyelven, számos alkalommal kiadták. Budapesten két, mozaikban megfogalmazott alkotása mutatja, hogy kisebb méretű festményeinek képalkotási elveit a monumentális felületeken is ugyanúgy tudta érvényesíteni.
Anonymustól a Kőkedvesig – Legendás szobrokat alkotott a 75 évvel ezelőtt elhunyt Ligeti Miklós Ligeti Miklós a XX. század első felének egyik legkiemelkedőbb tehetségű magyar szobrásza volt. A 75 évvel ezelőtt elhunyt művész munkássága egyesíti a szobrászat több évszázadra visszanyúló klasszikus hagyományait a XX. század hajnalán kedvelt művészeti irányzatokkal, így az impresszionizmussal, a szimbolizmussal és a szecesszióval. Ligeti fő műve az Anonymus-­emlékmű, a Városligetben található alkotás, amely a magyar főváros egyik legkedveltebb szobra.
A magyar szecesszió és neobarokk építészet mestere volt Hegedüs Ármin Százötven éve született Hegedüs Ármin, a magyar építészet termékeny alkotója, számos fővárosi iskola tervezője. Évtizedeken keresztül közös tervezőirodát tartott fent Böhm Henrikkel, akivel a késői historizmustól a szecesszión át a neobarokkig több városházát és jelentős számú fürdőépületet hozott létre.
II. Rákóczi Ferenc emlékezete Budapesten A magyar Országgyűlés egyhangú szavazással, 2018. novemberében a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából. Az emlékév végéhez közeledve betekintést nyújtunk a vezérlőfejedelem életébe, és ismertetjük budapesti emlékezetét, valamint szobrászati ábrázolásait.
Megvalósult a több mint százéves álom: a népköztársaság Népstadionjától az új Puskás Arénáig A 2019. november 15-én ünnepélyes keretek között átadott Puskás Aréna nemcsak egyedi méreteivel és technikai újdonságaival emelkedik ki a magyar sportlétesítmények közül, hanem azzal is, hogy a tervező, Skardelli György építészcsapata egy olyan stadiont alkotott, amely számos elemében őrzi a régi Népstadion értékeit. Igaz, funkciójában a Népstadion teljesebb volt, de az új Aréna teljesen megfelel a legkorszerűbb sportépítészeti elvárásoknak.
125 éves a legendás New York Kávéház A magyar főváros legimpozánsabb kávépalotája, a New York Kávéház 125 éve, 1894. október 23-án nyílt meg. A kávéház Budapest több kávét kínáló vendéglátóhelyei közül nemcsak belső tereinek míves kialakításával tűnt ki, hanem vendégkörének egyedülálló, sokszínű világa miatt is. A magyar kultúra meghatározó képviselői tartoztak egykori törzsközönségéhez, a Nyugat folyóirat íróitól a zenei élet kedvelt komponistáin át az Est lapok illusztrátoraiig.
Fába faragott évszázad – Thék Endre mestermunkáira emlékeztek az Országházban Thék Endre bútor- és zongoragyáros halálának százéves évfordulóján konferenciát szerveztek az Országházban 2019. október 17-én. A Parlament delegációs termében megtartott rendezvény iránt mutatott nagyszámú érdeklődés kifejezte, hogy a XXI. századi iparművészet iránti érdeklődők megbecsülik a múlt kiemelkedő mestereit.
A festőfejedelem hazatért – László Fülöp kiállítása a Nemzeti Galériában László Fülöp-kiállítással tiszteleg a Magyar Nemzeti Galéria a kiváló portréfestő előtt születésének 150. évfordulóján. A „Nagyvilág művésze vagyok” címet viselő tárlat a nagyon gazdag életmű gyöngyszemeiből válogat. A Budavári Palotában jövő év elejéig látható portréfestmények segítségével az érdeklődő bepillantást nyerhet a műfaj virtuóz fejedelmének egyedülálló képi világába.
160 éves a Dohány utcai zsinagóga A Dohány utcai zsinagóga a Kárpát-medencei zsidóság legimpozánsabb épülete. Az építtető Pesti Izraelita Hitközség a bécsi Ludwig Förstert bízta meg a romantikus stílusú szakrális épület megalkotásával. Művével az osztrák tervező egyszerre alkotott újító és hagyománykövető zsinagógát.
Renoir festménye visszatért – Megnéztük a Szépművészetiben a Fekvő női aktot A Fekvő női akt 1907 végén már látható volt Budapesten a Nemzeti Szalon tárlatán Renoir tíz másik alkotása mellett. A kép most végleg visszatért, mert sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.
Lovagvárat idéző műtermes villát építtetett a 150 éve született László Fülöp festőművész Budapesten a XX. század első évtizedeiben több impozáns műtermes villa épült. A főváros művészvilágának egykori megbecsültségét mutatja, hogy gyakran szegény sorból indult festők és szobrászok, elismertté válva vagy jó házasságot kötve különlegesen gazdag díszítéssel ellátott házakat tudtak építtetni. Zugló kertvárosias részében áll László Fülöp (1869–1937) festőművész lovagvárat idéző műtermes villája.
A XX. század meghatározó festő-grafikusa volt Herman Lipót 135 éve született Herman Lipót festőművész, grafikus, karikaturista, aki közel hét évtizeden át a magyar művészeti élet egyik meghatározó szervezőjeként fejtett ki közösségépítő tevékenységet. Életműve több mint négyezer festményt és húszezer grafikát ölel fel. Könyv- és újságillusztrációinak számbavétele az elkövetkező évek művészettörténészi kutatásának a feladata.
Száz éve hunyt el Mednyánszky László, a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója Ősrégi magyar nemesi családból származott a száz éve elhunyt Mednyánszky László festőművész, aki a város peremvidékére sodródott nehéz helyzetű emberek világát örökítette meg. A tájképfestészetben is kiemelkedőt alkotott.
A magyar protestáns templomépítészet remekművét szentelték fel Pesterzsébeten Pesterzsébeten a Klapka Téri Református Egyházközség magas művészi igényű templomának az építése a II. világháború vérzivataros évei alatt félbeszakadt. A főváros XX. kerületének református gyülekezete fél évszázadon át használta az eredetileg az impozáns templom altemplomának szánt épületrészt. 2017-ben érkezett el az alkalmas idő a „töredékesen” maradt, szakrális épületnek az eredeti tervek szerinti megépítésére.
Kossuth három nehéz éve a budavári börtönben Kossuth Lajos 1837. május 5-től 1840. május 10-ig a budai Várnegyedben álló börtönben töltötte fogságát. A mai Táncsics Mihály utca 9. számú házat akkor politikai foglyok elzárására használták. Kossuthnak három évet kellett itt raboskodnia. A fogság évei felkészítették a politikust élete későbbi nehézségeinek méltósággal történő elviselésére. A 125 éve elhunyt politikusra emlékezünk.
Budapest fontos helyszíne a Kossuth-kultusznak „A magyar szabadságeszme egyik legdicsőbb apostola volt” – írta Kossuth Lajosról Hegyaljai Kiss Géza református lelkész. Bár az 1848–49-es szabadságharc vezető egyéniségének kultusza az Alföldön volt a legintenzívebb, de a reformkor kiemelkedő politikusára emlékeztető fővárosi emlékjelek mutatják, hogy Budapest is fontos helyszíne a magyar Kossuth-kultusznak. A 125 éve elhunyt Kossuth Lajosra emlékezünk, cikkünkben a kiváló hazafi életének első évtizedeivel ismerkedünk meg.