Elkezdődött a hatodik Versmaraton hétfőn délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából.

A mediaklikk.hu oldalon élőben közvetített esemény megnyitóján Doncsev András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője elmondta: a Versmaraton célja, hogy a közönség kedvet kapjon a versolvasáshoz és íráshoz. Hozzátette azt is, hogy a közmédia kötelessége támogatni minden olyan rendezvényt, amely a kulturális értékek megőrzését és közvetítését szolgálja.

Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel.

A 103 szerző alkotását felsorakoztató kötet szerkesztője, a József Attila-díjas Zsille Gábor arról beszélt, hogy a kortárs magyar költészetre nagy formagazdagság jellemző, a válogatásban a szabadversektől a klasszikus kötött formákig, például a szonettig minden fellelhető.

Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. együttműködésével megvalósuló költészet napi rendezvényen 60 költő olvas fel verseiből, köztük Kukorelly Endre, Makkai Ádám, Lackfi János, Kürti László, Szentmártoni János, Serfőző Simon, Térey János, Marno János, Falusi Márton, Rózsássy Barbara és Ágh István is. A szerzőkkel a felolvasás előtt a rádió munkatársai beszélgetnek.

A Versmaratonhoz kapcsolódva idén is megszervezik a Kálvin téri aluljáróban a Költészet vásárát. A rendezvényen az érdeklődők nyolc kiadó kínálatából válogathatnak, személyesen találkozhatnak számos kortárs szerzővel – például Kalász Mártonnal, Vas Tiborral, Szőcs Gézával és Végh Attilával –, miközben a pódiumszínpadon megzenésített versek előadói fognak fellépni félóránkénti váltásokkal. 

A Versmaraton fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Az ingyenesen látogatható rendezvény a mediaklikk.hu internetes oldalon élő adásban, valamint óránkénti bontásokban is követhető. Az esemény teljes hanganyagát a későbbiekben DVD-n is megjelentetik.

(MTI)