2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Petőfi Irodalmi Múzeum a Nyári Fesztiválját. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabban értelmezik. A szervezők tervei szerint lesz koncert, színház, kabaré, három héten keresztül a múzeumban.

A fesztivált egyrészt a szabad térre, a múzeumkertbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába szervezik.

A kertben főleg zenei programok lesznek, a Budapest Bár zenekartól a kortárs irodalmárok és zenészek együttműködéséből születő Rájátszás koncertekig. és idén is szervezünk Rájátszás koncertet kortárs költőkkel, írókkal, zenészekkel. Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József lesz a múzeum vendége. 

A komolyzene világából érkeznek majd a Budapesti Vonósok. Egy Kurt Weill-esttel Szilágyi Enikő várja a közönséget sanzonestéjére. A fiatalabb fesztivállátogatóknak a Bob és Bobék Orchestra Petőfi-koncertje szól majd.

A múzeum bejáratánál, az árkádok alatt láthatjuk Bálint Andrásnak a Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplója szövegeiből készült estjét. Lázár Kati önálló estjén Jászai Mari elevenedik meg a Kripli Mari című előadáson. És lesz még sok kabaré s evés-ivás a PIM ezévi Nyári Fesztiválján június 27. és július 17-e között.

A fesztivál programjáról itt olvashatnak.

(Forrás: museum.hu)