Újjászületik az Orczy negyed is

2016. június 17. 14:24

Mintegy kétmilliárd forintból újul meg a józsefvárosi Orczy negyed egy szociális városrehabilitációs program keretében.

Józsefváros alpolgármestere, Sára Botond a kerület portáljának elmondta: mintegy kétmilliárd forintos pályázati forrásból valósulhat meg az a szociális városrehabilitációs program, amely az Orczy negyed hosszú távú fejlesztésének első lépése lehet. 

A társadalmi, foglalkoztatási és bűnmegelőzési programok mellett a pályázat kiemelt figyelmet fordít a lakhatási problémák megoldására. A tervek között szerepel egy integrált városrehabilitációs program is, amelynek keretében közterek és épületek újulhatnak meg. Emellett a Ludovika-beruházás is nagy hatással van a környék fejlődésére.

A képviselő-testület májusban döntött arról, hogy indul a „Leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” című pályázaton. Sikeres elbírálás esetén mintegy kétmilliárd forintból egy szociális városrehabilitációs program valósul meg, amelyben a társadalmi, foglalkoztatási, bűnmegelőzési elemekre helyezzük a hangsúlyt.

Alapvetően a lakhatási problémákra szeretnének fókuszálni úgy, hogy a bérlővédelmi és otthonfelújítási programban megfogalmazottak érvényesüljenek. Józsefváros önkormányzata hosszú távú és méltányos segítséget szeretne nyújtani az együttműködő bérlőknek. Emellett viszont fellépnek a lakásfoglalókkal, illetve azokkal szemben, akik nem tartják be a társadalmi együttélés szabályait.

A foglalkoztatási és gazdaságélénkítési elem keretében szeretnék bevonni a helyi civileket és vállalkozókat is a programba. A városrészben található szakiskolák végzősei a tervek szerint – az önkormányzat közvetítésével – gyakornoki helyekre pályázhatnak majd a vállalkozásokhoz, de számítanak a civil szervezetek és az egyházak közreműködésére is.

A korábbi beruházásoknál is jellemző volt, hogy már a tervezés időszakában aktívan bevonták az érintetteket. A Magdolna negyedhez hasonlóan az Orczy negyedben is számítanak a lakosság összefogására.

A Magdolna Negyed Program folytatásaként a Kálvária tér és környékéről indul a rehabilitáció – írja a Józsefváros.hu.

(Forrás: Józsefváros.hu)

 


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó