Mintegy 300, a megtorlástól való félelem miatt sok esetben hosszú ideig rejtőzködő képzőművészeti műalkotást vonultat fel a Magyar Nemzeti Múzeum (NMN) Rejt/Jel/Képek'56 – A forradalom titkos művészete című új kiállítása, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten.

Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár a forradalom 60. évfordulója előtt tisztelgő tárlat megnyitóján úgy fogalmazott: a kiállítás rámutat, hogy a művészet segít megérteni a történelmet, a hősiességet, a célokat, amelyekért elődeink saját életük kockáztatásával küzdöttek.

1956 egyetemes jelentőségű esemény volt, az első és egyetlen olyan szabadságharc a kommunizmus ellen, amelynek kizárólag politikai célkitűzései voltak. Nem a lakosság életminőségének javításáról szólt, hanem arról, hogy a magyarok függetlenséget, szabadságot és demokráciát akartak a szovjet típusú totalitárius rendszerrel szemben – hangsúlyozta Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa, és a kiállítás létrejöttét támogató 1956-os Emlékbizottság társelnöke. A Terror Háza Múzeum főigazgatója hozzáfűzte: „vannak pillanatok, amikor meg kell menteni a hazát. 56 ilyen pillanat volt”.

„Tárlatunk nem csupán két hét drámai küzdelmét mutatja be, hanem az örökségét is, amellyel együtt kell élnünk” – emelte ki köszöntőbeszédében Csorba László, a múzeum megbízott főigazgatója, aki a tárlat hivatalos megnyitója előtti sajtóbejáráson arról is beszélt: egyesekben él a vágy, hogy az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó megemlékezések legyenek hasonlóak a rendszerváltozás előtti rangos kommunista ünnepekhez, felvonulásokhoz. „Ez a kiállítás viszont egy bonyolultabb nyelvet beszél, a látogatóknak szembesülniük kell a hazugságokkal is” – fogalmazott Csorba László.

Gál Vilmos, a kiállítás egyik kurátora az eseményen hangsúlyozta: forradalmi időkben semmi sem olyan hatásos, mint a szimbólumok bukása, 1956-ban pedig számos hazug szimbólum bukott meg, a tárlat ezeket a pillanatokat igyekezett megragadni. Példaként említette a ledöntött Sztálin-szobrot, amelynek talán legnagyobb méretű fennmaradt darabja is megtekinthető a kiállításon.

A Sztálin-kézfejet a neves színész, Pécsi Sándor kapta meg a szobordöntőktől, ezt követően pedig állítólag a saját kertjében helyezte el, míg halála után a család inkább elásta. 1986-ban került elő ismét, akkor vásárolta meg a Nemzeti Múzeum – idézte fel Ihász István kurátor. Hozzáfűzte: a kiállítás igyekszik megjeleníteni a forradalom utcaművészetét is, például látható egy fényképen megörökített, vasúti kocsira felrajzolt gúnyos grafiti, amely a Szovjetunióba távozó Rákosi Mátyást ábrázolta. 

A történész-muzeológus kiemelte a tárlat anyagából Amberg József sorozatát, aki megdöbbentő minőségben dokumentálta ceruzarajzokon a harcok által sújtott Józsefváros különböző helyszíneit, majd otthon akvarellbe öntötte a képeket. Szintén láthatóak Borsos Miklós 1956-os grafikái, amelyek csak halála után, véletlenül kerültek elő hagyatékából. Páratlan művészeti értéket képviselnek az ekkor már Argentínában alkotó világhírű – mások mellett Picasso által is méltatott – Szalay Lajos 1956-os témájú megrázó erejű rajzai is.

A hangulatteremtő installációkat és korabeli mozgóképeket is felvonultató Rejt/Jel/Képek'56 című kiállítás egyik büszkesége Marc Chagall egyetlen ismert 1956-os tematikájú grafikája, az Anya gyermekkel címet viselő alkotás a nizzai Nemzeti Marc Chagall Múzeumtól érkezett Budapestre. Mellette Franciszek Starowieyski síró galambot ábrázoló rajzai láthatóak, amelyek valóságos szimbólummá váltak a magyar forradalommal szolidaritást vállaló Lengyelországban – ismertette Ihász István. 

A szakember szerint a forradalom megtorlás árnyékában rejtőzködve túlélő művészetére érzékletes példa a tatabányai Görgényi István mintegy 60 képet felölelő 1956-os tematikájú festménysorozata is, amelynek darabjait a művész később csendéletekké festette át. Az eredeti alkotások csupán az őket borító festmények eltávolításával váltak láthatóvá.

A tusrajzokat, akvarell és olajfestményeket, szitanyomatokat, kisplasztikákat, érmeket, linómetszeteket és más műtárgyakat is felsorakoztató tárlaton megjelennek a forradalom leverését követően berendezkedő új hatalmat támogató művészek alkotásai is. Ezek legfőbb visszatérő motívuma a felakasztott vagy lábbal felfelé fellógatott,„mártíromságot” szenvedett államvédelmi fegyveres – mondta el Ihász István, aki kitért arra is: az 1956-os események későbbi elhallgatására jellemző, hogy a Kádár-rendszerben gyakorlatilag egyetlen nagyobb méretű, az „ellenforradalomra” reflektáló köztéri szobor sem született. Mindössze két kisebb ilyen alkotás ismert, ezek szerepelnek is a múzeum kiállításán.

A kurátor külön kitért Légrády Sándor címerterveire is: a képzőművészt 1957-ben bízta meg a kádárista vezetés a Magyar Népköztársaság új címerének megrajzolásával. Légrádyt öt napig tartották bezárva, míg megszületett a végső változat, ugyanakkor olyan címerterveket is rajzolt, amelyeken szerepelt 1956 dátuma. Ihász István szerint elképzelhető, hogy a grafikusművész „így akart froclizni” a berendezkedő hatalommal.

A november 15-ig látogatható kiállítás utolsó részében többek között az 301-es parcella 1989-es emlékműpályázatára beérkezett makettek, valamint a forradalom 50. évfordulója előtt tisztelgő 2006-os plakátpályázat alkotásai is láthatóak – ismertette Ihász István.

(MTI)