Jövő tavasszal, nyár elején várható a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységének megnyitása, a több mint hárommilliárdos beruházás alapkövét és az időkapszulát csütörtökön tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője és a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója, Szőke László. 

Tarlós István elmondta, hogy az alapkőletétellel újabb jelentős állomásához érkezett a főváros fürdőfejlesztési programja, ugyanis a fejlesztésnek köszönhetően Budapest egy újabb, egész évben nyitva tartó fürdőegységgel gazdagodik. A főváros és a BGYH vezetésének nem titkolt célja, hogy megőrizze és folyamatosan továbbfejlessze Budapest gyógyfürdőit és strandjait – közölte, megjegyezve, hogy a főváros fürdőiben tizenkilenc különböző hatóanyagú gyógyvizet tartanak nyilván. A főpolgármester elmondta azt is, hogy a gyógyfürdők Budapest egyik legfőbb turisztikai vonzerejét jelentik, felmérések szerint a magyar fővárosba érkező külföldi turisták mintegy 60 százaléka látogat el valamelyik fürdőbe. Kijelentette, a BGYH a múlt évben már a turisztikai piac egyik legfontosabb szereplője lett, stabilan, nyereségesen működik és számos projektje folyamatban van.

 Tarlós István a beruházásról szólva elmondta, hogy a főváros és a BGYH szolgáltatásbővítést tervez. A beruházás célja kettős: egyrészt, hogy a tervezett épület a lakosság színvonalasabb kiszolgálását szolgálja wellness részleggel, szaunavilággal, gyerekparadicsommal, valamint étteremmel. Másrészt, hogy a sportolók részére, elsősorban az utánpótlás céljait szolgálva, nevelésre otthon nyújtson.

Szőke László elmondta, hogy hét szinten épül majd meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméternyi fürdőterületet építenek be tizenegy medencével. A strand három szabadtéri medencéje is megmarad. A fürdő egyik éke lesz egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amelyet a hamarosan lebontandó régi újpesti fürdőből hoznak majd át – közölte. 

(Fotó: MTI)