A Magyar Építők az MTI nyomán beszámol arról: felújítják a budapesti Szent János Kórház nővérszállóját. Az összesen 486,5 millió forintos fejlesztés keretében teljesen megújulnak a Szent János Kórház nővérszállójának belső terei. Fejlesztik a lakószobákat, a társalgókat, a vizesblokkokat, emellett új elektromos és fűtési rendszert is kiépítenek, és jut forrás az energetikai korszerűsítésre is.

A beruházást bejelentő sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter elmondta, Budapesten a most tárgyalt projekt mellett egészségügyi fejlesztések sorozata indul meg. „Az Egészséges Budapest Program keretében a Pest megyei és a fővárosi egészségügyi ellátás fejlesztésére kiemelt figyelem jut” – fogalmazott Varga Mihály. Beszédéből kiderült, 2017-ben már 40 milliárd forintot fordítanak eszközfejlesztésre és infrastrukturális beruházásokra.

A kormány eddig megtett intézkedéseiről szólva a tárcavezető elmondta, az ápolók, szakorvosok, szakgyógyszerészek béremelésére korábban 300 milliárd forintot fordítottak, 2016 szeptemberétől 2017 végéig pedig újabb 100 milliárdot fordítanak. „Az ápolók alapbére pedig 2019-re átlagosan 65 százalékkal lesz magasabb” – mutatott rá Varga Mihály.

A politikus a Szent János Kórház ellátási körzetéhez tartozó II. kerület országgyűlési képviselőjeként külön köszönetét fejezte ki azon helyi lakosoknak és lokálpatriótáknak, akik az intézmény megújítását kezdeményezték.

(MTI)