A hegyvidek.hu beszámol arról: véget ért a többéves előkészítő munka után lefolytatott kisajátítási eljárás, így a Hegyvidéki Önkormányzat birtokba vehette az egykori Hotel Olimpia épületét a Normafánál. A város legnépszerűbb kirándulóhelye mellett éktelenkedő, lepusztult állapotú szálló bontása a tervek szerint egy hónapon belül megkezdődik, hogy a helyén park lehessen, valamint kiépülhessen az Eötvös út új szakasza - írja a portál..

A Hotel Olimpia onnan kapta a nevét, hogy az átadása évében, 1972-ben zajlottak a müncheni ötkarikás játékok, és itt rendezte be főhadiszállását a világversenyre készülő magyar csapat. A hotel 16 éve zárt be.

A portál szerint teljesen lepusztult a szálloda külseje és belseje is. 

„Régóta vártunk erre a pillanatra. A Hotel Olimpia átvételével megkezdődhet a Normafa kapujához kapcsolódó területek átalakítása” – mondta el Pokorni Zoltán kerületi polgármester annak alkalmából, hogy a hosszú előkészítő munka után másfél évvel ezelőtt közérdekből elindított kisajátítási eljárás lezárult, és ennek eredményeképpen a Hegyvidéki Önkormányzat január 30-án birtokba vehette a területet. 

A bontásra azért van szükség, hogy megújulhasson a Normafa különleges adottságú központi területe, és vissza lehessen adni a kirándulóknak az egyedülálló panorámával rendelkező hegygerinc város felőli részét, amelyet jelenleg nagyrészt az autók uralnak.

A fejlesztés részeként lezárnák az Eötvös út legfelső szakaszát, ezzel együtt pedig új utat alakítanának ki a Távcső utcával párhuzamosan, a Hotel Olimpiától egészen a Konkoly-Thege Miklós útig. Az új útszakasszal párhuzamosan a fogaskerekű vasút normafai meghosszabbításának is biztosítanák a szükséges méretű területet, az Eötvös út és a Konkoly-Thege Miklós út találkozásánál pedig egy rendezett, modern parkoló várja majd a látogatókat.