Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.
„A másfél hektáron működő új közösségi tér a múlt értékeit és a jelen természeti érdekességeit mutatja be elsősorban a felnövekvő nemzedéknek” – emelte ki az új terület csütörtöki megnyitóján Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Elmondta, hogy az állatkerti területen jelenleg épül a 21. század technikai vívmányait is felvonultató, méretében és látványelemeiben is lenyűgöző öthektáros Pannon Park, amely szerinte új dimenzióba helyezi az ismeretterjesztésről eddig alkotott képet. Ezen kívül előkészítési szakaszban van a látogatók parkolási gondjaira megoldást kínáló 700 férőhelyes Hermina Garázs is.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség élére jelölt fideszes politikus a Fővárosi Állatkert szerepét, elkötelezett munkáját méltatta a környezet- és állatvédelemre való nevelésben, majd kiemelte: a Holnemvolt Vár egy újabb lehetőség erre a feladatra, ahol a gyerekeknek és a felnőtteknek lehetőségük nyílik az együttlétre, a tanulásra és a kikapcsolódásra.
„Remélem, hogy ez az új park előrevetíti azt a gazdag tartalmat és minőséget, amely az egész állatkertet, valamint a napjainkban újjászülető Városliget majd' száz hektárját is jellemezni fogja a jövőben” – mondta Persányi Miklós főigazgató. Hangsúlyozta, hogy a Holnemvolt Várral egy régi álom vált valóra, amelyben az állatok, a játék és a mese egyszerre lehet jelen. Mint mondta, ezek azok a dolgok, amelyek a gyerkeket boldoggá tehetik, és segítheti őket abban, hogy jobban szeressék és megértsék a természetet.
Az új területen főként a szelídebb állatok vannak jelen, az új állatsimogató, a tengerimalacok városa és számos, nagyrészt háziállatokat, ház körüli jószágokat bemutató létesítmény várja a közönséget. A Szőrmókosban az alpakákkal, a karavánszerájnál a kétpúpú tevékkel, a Várkertben kialakított majorságban pedig a magyar tarka marhákkal, a gyimesi racka juhokkal, a mangalica sertésekkel lehet találkozni.
A Nyíhangár övezetében az állatkert lovas hagyományai születnek újjá, a Macskaköves udvarban pedig kézműves programok, egyebek közt agyagozás és pékműhely is várja az érdeklődőket. A központi építményében, a Hetedhét Palotában a magyar állatmesék világával lehet megismerkedni. Az ötszintes épület 2700 négyzetméterén egy oktató- és játszóház található, amelynek játékai között ismerős állatmesék elevenednek meg, és a játékok Vuk, Mekk Elek, A Nagy Ho-ho-horgász, Pom Pom, Süsü és Dr. Bubó történetei köré szerveződnek, de Csukás István kifejezetten a helyszín számára egy teljesen új mesét is írt Brekk berek címmel.
A játékok mellett a létesítményben az adott mesékhez kapcsolódó állatok is láthatók, az egyes fajokat bemutató ismertető táblák szövegét szintén Csukás István írta. A helyszínhez kapcsolódik a Frakk terem is, amely az ismert meséken keresztül oktatja a gyerekeket a felelős állattartásra. Az állatkerti játszópark része lesz a még kialakítás alatt lévő Sünispotály, amely az állatkertben zajló mentőmunka új központjaként funkcionál majd; ezen a bázison ismerheti meg a közönség a munka részleteit is.
Kialakításra vár a területen lévő Cápasuli is, amely a Pannon Parkhoz kapcsolódó fejlesztés egyik eleme. A leendő Park központi építményéhez, a biodómhoz ugyanis egy tengeri akvárium is kapcsolódni fog, ahol a közönség különféle cápákat láthat majd. Ehhez azonban szükség van egy cápaneveldére, amely a többihez képest jóval korábban, még ebben az évben elkészül és a Holnemvolt Vár részeként megnyílik a közönség előtt.
(MTI)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció