A Vizafogó lakótelep magas panelházainak gyűrűjében elhelyezkedő Vizafogó Tagóvoda teljes körű átalakítására és bővítésére is sor került – írja a budapest13.hu. Az egyik népszerű online portál szakírója így jellemezte: „az ovi, ahol kicsúszdázhatsz az udvarra”.
A legjobb épület díját nyerte idén a Vizafogó Tagóvoda (Archikon Stúdió) a Média Építészeti Díj versenyben (Fotó: archikon.hu)
A gyerekek már szeptembertől birtokba vehették az izgalmas kortárs épületet, annak játékos és fejlesztőtereit, sószobáját, különleges és biztonságos szabad teraszait. A mostani átadáson a Vizafogó óvoda 35. születésnapját is ünnepelték, és azt is, hogy a Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotócsapat nemrég több szakmai elismerést is kapott, köztük a Média Építészeti Díjat a megvalósult épület kategóriában.
Az óvoda 1984-ben épült, és vasbetonpaneles szerkezetű. Az egyemeletes intézmény 208 férőhellyel működött, 8 csoportszobával, ugyanakkor szűkösek voltak a kiszolgáló helyiségek, számuk is elmaradt a szabványban előírttól.
Ezért is volt szükség a teljes körű felújítás mellett – ebbe az energetikai rendszer is beletartozik – az épület átalakítására, kisebb bővítésére. A tágas játszóudvart még 2015-ben felújította a XIII. Kerületi Önkormányzat, így azt nem kellett most korszerűsíteni, fejleszteni.
A korszerű belső terek a kreativitást is ösztönzik (Fotó: archikon.hu)
Az önkormányzat 925 millió forintot fordított a Vizafogó óvoda modernizálására. Dr. Tóth József polgármester ünnepi beszédében arra is kitért: az óvoda rekonstrukcióját tervező ARCHIKON régóta jelen van a kerületben. Ők tervezték – például – a XIII. kerületben elsőként épített 100 lakásos passzívházat, a Meséskert óvodát, mindkettő számos építészeti, szakmai díjat nyert el. Alkotásaiknak kultúra- és közösségformáló erejük van. Náluk az építészeti formanyelv és környezettudatos tervezés egymást feltételező alapigények.
A Vizafogó óvoda rekonstrukciójánál abból az alapvetésből indultak ki: egy óvodát a specifikusabb belső terei is korszerűbbé tesznek, amelyek egyrészt a felzárkóztatásra szolgálnak, másrészt a kreativitást is ösztönzik, vagy éppen az egészség védelmét nyújtják. A Vizafogó óvoda átalakításával a gyerekek mozgástere bővült, a letisztult, otthonos környezet nyugalmat áraszt, mindez rendkívül pozitív hatással van a kicsik közérzetére, fejlődésére.
Az ünnepi átadón az intézmény volt óvodásai is felléptek, többek között Hais Dorottya a „Mindenki” című Oscar-díjas film egyik főszereplője.
Az óvoda átalakításával a gyerekek mozgástere bővült, a letisztult, otthonos környezet nyugalmat áraszt (Fotó: archikon.hu)
Hogyan zajlottak a Vizafogó Tagóvoda fejlesztési munkálatai?
2018 szeptemberében indult a kivitelezés. A terveknek megfelelően az épület nagy részét megtartották, de bontottak és áthelyeztek válaszfalakat, hogy a használati terek minőségét javítsák. A csoportszobák és az új funkciók ideális helyre kerülését – tervezői kreativitással – a keleti homlokzati sík előrébb csúsztatásával oldották meg.
Az épületre jellemző erős szimmetrikus szerkezet megtartásával a hozzáépítés nem kelti azt az érzetet, hogy utólag bővítették az épületet. A faszerkezetes bővítmény egy része kültéri, mely mindkét szinten közvetlenül kapcsolódik a beltérhez, ezzel a tervezők megteremtették az emeleti csoportszobák és a kültér közti kapcsolatot. Ezen terek összekötésével új térhelyzet jött létre, az előtérből nyíló átrium. A szinteket egy 7,5 méter hosszúságú csúszda és ezzel egy irányba futó lépcső köti össze.
A középső tömb megoldotta a védett megérkezést, a kerékpár- és kismotor-tárolást, az átriumba, kertbe való kijutást és egy lifttel a szintek közötti akadálymentes közlekedést. Az emeletre érve tágas előtérbe érünk. Innen nyílik az új tornaszoba az egyedi készítésű mászófallal. Az emeleten alakították ki a sószobát is homokozóval.
A kerületben elindított Sószoba-program a Vizafogó óvoda fejlesztését is érintette: a sós levegő belégzése erősíti a gyermekek immunrendszerét, serkenti a légzőszervek aktivitását és a hörgők öntisztulását, képes csökkenteni a közösségekben terjedő fertőzéses megbetegedések kialakulását.
A tágas csoportszobákhoz nagy üvegezett megnyitásokkal fedett-nyitott terasz is kapcsolódik (Fotó: budapest13.hu)
A csoportszobákhoz kapcsolódik nagy üvegezett megnyitásokkal a szintenkénti fedett-nyitott terasz. Olyan szabad terek jöttek így létre, amelyek mozgásra és elmélyült játszásra is egyaránt alkalmasak. Ilyen építészeti megoldással a szabad levegőn töltött minőségi idő jelentősen megnő. Akár egész nap összeköthető a benti tartózkodás a szabadban való játékkal.
A Vizafogó mint terület a Dunához kötődik. A csoportszobák az elnevezésüket a magyarországi élővizekben valaha előforduló halakról – kölönte, süllő, pisztráng, stb. –kapták. Az előtérben nagyméretű akvárium, az intézmény tömbjei között tavacska kapott helyet. A víz az óvodának kiemelt tematikája, egyben a környezettudatossághoz és a fenntarthatósághoz kapcsolható program is. A tetőről összegyűjtött csapadékvizet például szürkevíz formájában a vécék öblítésére használják.
A Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotók nemrég elnyerték a Média Építész Díjat a megvalósult épület kategóriában a médiazsűritől és a közönségtől is, valamint a Lechner Tudásközpont Épületrekonstrukciós Különdíját is.
Az Építészfórum.hu szakírója így fogalmazott írásában az óvodaépületről: „Az építészek gondos, minden bútorra, dekorációra kiterjedő figyelmének köszönhetően a vizafogói gyerekek példaértékű épületben szocializálódnak. Öröm, hogy egy ilyen színvonalú intézmény önkormányzati fenntartásban, lakótelepi környezetben valósulhatott meg. Ettől lesz ez az épület más értelemben is példaértékű.”
Forrás: budapest13.hu
Nyitókép: Megnyílt a Vizafogó óvoda új épülete (Fotó: budapest13.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció