XIII. kerület

2023. május 24. 17:00
Egy korábbi parkoló helyén alakították ki a csaknem ötezer négyzetméteres új közparkot a XIII. kerületben. A Thurzó park nagy részét növények borítják, 77 fát, 3 ezer kisebb cserjét, sok virágot és díszfüvet is ültettek. Függőágyakat, padokat, napozóágyakat és piknikasztalokat is elhelyeztek a pihenőparkban.
2023. május 10. 19:00
Ünnepélyesen felavatták az Embermentők parkját a XIII. kerületben, a Pozsonyi úti református templom melletti területen. Az újlipótvárosi parkban 2020-ban állítottak emlékművet az embermentők tiszteletére.
2023. április 25. 15:00
Hatalmas robbanás rázta meg 60 éve Budapestet, egy 60 ezer köbméteres gáztartály semmisült meg a XIII. kerületben. A robbanás oka villámcsapás volt, az első feljegyzett eset a világon, amikor egy gáztartályt villám pusztított el.
2023. április 5. 20:00
A XIII. kerületben felújítják a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot, a fejlesztés koncepcióterve már elkészült. Új fákat ültetnek, növényeket telepítenek, játszódombot, napozórétet alakítanak ki, a parkot átszelő út vonalvezetése a park nevének megfelelően a Dráva folyó mederkanyarulatait idézi majd.
2023. március 27. 16:00
Március 26-án átadták a felújított Frangepán utcai református templomot. A XIII. kerületi templom 1933-ban épült, 2017-ben állították helyre a tornyát, tavaly pedig elkészült a tető és a homlokzat felújítása. Az épület az ünnepélyes átadás időpontjára teljesen visszanyerte a kilencven évvel ezelőtti formáját.
2023. január 20. 20:30
Közbeszerzési pályázatokat hirdettek a II., a III. és a XIII. kerületet érintő kerékpárhálózat fejlesztésére. A munkálatok idén nyáron kezdődnek, céljuk a kerékpáros közlekedés biztonságának növelése, a kerékpározás ösztönzése.
2022. szeptember 14. 14:00
Befejeződött a XIII. kerületi Babér utcában álló Szent Mihály-templom külső felújítása. A neoromán stílusú, vöröses téglából és fehér kőből épült templom 1930-ban épült Foerk Ernő tervei szerint.
2022. szeptember 13. 20:00
A régi épület elbontása nélkül épül Magyarország első okosóvodája. A XIII. kerületi panelépület rekonstrukciója és bővítése során figyelembe veszik a fenntarthatóság és a digitális fejlődés szempontjait is.
2022. július 15. 17:30
A XIII. kerületi Szent István parkban, a Pozsony út és Hollán Ernő utca közötti területen az eddig alacsony kerítéssel körbevett sarokparcellákat közösségi kertté alakítják. Felújítják a kosárlabdapályát is.
2022. július 6. 19:30
A XIII. kerületben július 5-én felavatták a Horn Gyula sétányt. A gyalogút, amelyet a volt szocialista politikusról neveztek el, Angyalföld szép közparkját, a Gyermek teret szeli ketté, és önálló közterületként a múlt évben hozták létre telekalakítással.
2022. június 8. 20:30
Szabad-e egy ellentmondásos politikusról utcát elnevezni Budapesten? Ez volt az egyik legfontosabb kérdés a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén. Végül a testület megszavazta, hogy legyen Horn Gyula sétány a XIII. kerületben.
2022. május 3. 14:00
Egy XIII. kerületi ingatlan és egy XXI. kerületi épületegyüttest nyilvánítottak műemlékké, ezzel tovább bővült a fővárosban lévő műemlékek listája. A múlt hét pénteken megjelent Magyar Közlönyben számos vidéki ingatlan mellett a Kartács utca 20. alatti lakóház, illetve a Kvassay híd szomszédságában lévő Kvassay-zsilip kiszolgálóépületei kaptak műemléki védelmet.
2022. március 21. 12:30
A 135 éve született Kassák Lajos 17 éves korában költözött Érsekújvárról Budapestre. A költő, festőművész, a magyar avantgárd mozgalom elindítója közel 40 évig Angyalföldön élt, majd a II. világháborút követően Békásmegyeren egy romos parasztházat utalt ki neki alkotói munkásságára és megrongálódott lakására tekintettel az akkori kormány. Élete utolsó tizenhárom évében Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti házban találjuk.
2022. március 9. 19:30
Kedden átadták a XIII. kerületben a Vizafogó parkot. A terület úgynevezett ökopark, vagyis a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy ökológiai szempontból fenntartható legyen. Egy új, másfél méter mély mesterséges tavat is kialakítottak, amely egyben a legfőbb látványelemként is szolgál.
2022. február 8. 09:30
A nagy múltú, több mint százéves Lehel téri piac helyén húsz évvel ezelőtt adták át a Lehel Csarnok épületét. A hatalmas, több mint háromszáz üzlethelyiséget magában foglaló ötemeletes csarnok megítélése a mai napig nagyon megosztó. A sokak által csak kofahajónak nevezett, posztmodern stílusban épült csarnokban naponta több ezer ember vásárol. Hogy lehet az, hogy bár már az 1900-as években is csarnokot akartak tervezni ide, mégis egészen a 2000-es évekig kellett várni erre? Ennek jártunk utána.
2022. február 5. 15:00
Angyalföldön kapott szobrot a száz éve született Szepesi György, a legendás sportriporter, az Aranycsapat „tizenkettedik tagja".
2021. november 7. 15:00
Cziffra György születésének 100. évfordulóján szobrot avattak a zongoravirtuóz emlékére a róla elnevezett parkban.
2021. február 16. 14:00
Új park épül a XIII. kerületi Vizafogón, az Esztergomi út és a Párkány utca közötti füves területen. A várhatóan még idén elkészülő, az esővizet is hasznosító egyhektáros ökoparkba 55 új fát és több mint 23 ezer növényt ültetnek, lesz mesterséges tó fölötte átívelő híddal és köztéri szobor is kerül ide, amelynek megalkotására az önkormányzat pályázatot ír ki.
2019. november 5. 19:30
Az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén döntöttek a Szent István-szobor felállításának elhalasztásáról. A Városligetben a még el nem kezdett beruházások megvalósulását nem támogatja a közgyűlés, így nem ért egyet az új Nemzeti Galéria megépítésével sem. Ezek helyén park kialakítását tervezik.
2019. november 5. 07:00
Városképi szempontból jelentős ügyeket tárgyal mai alakuló ülésén az új fővárosi közgyűlés. Dönthetnek a Szent István-szobor felállításának elhalasztásáról, a Városliget építkezéseiről és a Római-partra tervezett mobilgátról is.
2019. október 23. 09:30
Friss levegő, elegancia és egy kis romantika: ezek voltak a kulcsszavak az 1920-as évek végén az újlipótvárosi Szent István park tervezésekor. Az eredmény pedig ma is önmagáért beszél, hisz valóban egy igazán modern, átlátható, jól használható zöld terület jött itt létre, ahol már generációk sora nőhetett fel. A budapesti fák nyomában ezúttal ide vezetett az utunk.
2018. szeptember 10. 08:28
Felújították a XIII. kerületi Láng Művelődési Központot, ami a harmincas évektől működött Angyalföldön.
2017. február 23. 15:14
Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök emlékére köztéri szobor állítását kezdeményezi a XIII. kerületi önkormányzat.
2017. január 25. 20:40
Dagálysétány, Edison tér, Tripolisz tér: új neveket kaptak közterületek a XIII. kerületben.
2017. január 19. 13:26
Újabb közterületeket újítanak fel a XIII. kerület különböző részein.
2017. január 17. 21:02
A pesti Duna-part mentén gyalogossétány és kerékpárút épül a Parlament és a Rákos-patak között.
2016. november 2. 10:17
A pesti Duna-parti sétányt az Árpád híd és Dagály között Moszkva sétánynak nevezik el.
2016. augusztus 30. 14:30
Passzívházas technológiával épült egy óvoda a XIII. kerületben.
2016. augusztus 21. 18:45
Átadták a XIII. kerületben a háromszoros olimpiai ökölvívó bajnok Papp Lászlóról elnevezett teret és a sportoló szobrát.
2016. július 19. 22:09
Megújul a XIII. kerületi Láng Művelődési Központ. Az utoljára a hetvenes években átépült kultúrház bővülő kulturális lehetőségeket nyújt majd a látogatóknak.

összesen: 33 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó