Magyarország érdeke, hogy templomaink ne csupán kulturális örökségünk élettelen részei, hanem élő közösségek otthonai maradjanak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter március 26-án, vasárnap az angyalföldi református templomban. Gulyás Gergely a templom felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten kiemelte: a kereszténység a „legszemélyesebb közügy”. Végigtekintve Magyarország történelmén az államalapítástól napjainkig jól látható, hogy a kereszténység mit tett hozzá a magyarság életéhez – olvashatjuk az MTI hírében.

A miniszter úgy fogalmazott: „Emlékeznünk kell, miként formálta gondolkodását és kultúráját, miként mutatott utat jó és rossz időkben, hogyan adott erőt kiállni a nehézségeket, és reményt, hogy a legnehezebb időkben is higgyünk egy jobb kor eljövetelében.” Az angyalföldi gyülekezetről szólva felidézte: a múlt század elején néhány lelkes fiatal lelkész kezdte a missziót a legszegényebb munkásnegyedben. A küldetés új erőre kapott, amikor „Trianon száműzöttjei”, az Erdélyből Angyalföldre telepített „vagonlakó menekültek” is csatlakoztak a gyülekezethez.

A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség felújított Frangepán utcai temploma 1933-ban épült (Forrás: frangepan.hu)

Az itt élők nemcsak felépítették, de a XX. század legnehezebb évtizedeiben – amikor kellett hatalmas erőfeszítések árán – is megőrizték a templomot és a gyülekezetet – mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a templomépítés mindig közösségépítés is. Az angyalföldi gyülekezeti tagok, akik vasárnaponként együtt hallgatják Isten igéjét, azok, akik online követik az igehirdetéseket, valamint az a 400 iskolás, akik református hittant tanulnak az angyalföldi iskolákban, egy közösséget alkotnak. Olyan közösséget, amelynek tagjai részt vesznek egymás életében, közös a hitük, „osztoznak végső reménységünkben”, számíthatnak egymásra, és élnek a gyülekezet által biztosított sokféle találkozás lehetőségével – sorolta Gulyás Gergely.

Hálaadó istentiszteletet tartottak az angyalföldi református templom felújításáért (Fotó: Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség Facebook-oldala)

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében a Példabeszédek könyvének egy szakaszát magyarázva azt mondta: Salamon egyik legbölcsebb tanácsa, hogy az ember ne magával kezdje, ne magából induljon ki. Mert „aki magával kezd, az előbb-utóbb csak magánál marad”. Ezért „kezdjük Istennel”, aki ugyanis így tesz, az előbb-utóbb rádöbben, hogy „nem mi kezdünk Istennel, hanem ő kezd velünk”.

A bibliai emberek történetében az a közös és lényeges, hogy sohasem ők kezdték, hanem velük kezdett valamit Isten. Isten kezdett annak idején Ábrahámmal, amikor azt mondta neki, „menj ki a te földedről”, kezdett Mózessel, felszólítva, hogy vigye ki népét a „szolgaság házából”, és ő állította meg Pál apostolt a damaszkuszi úton, hogy aztán Saulusból Paulus lehessen.

Balog Zoltán kitért arra: az igaz ismeret megrendüléssel kezdődik. Az ismeret, a bölcsesség kezdete, amikor az ember megrendül azon, hogy a világ teremtője arra méltatja őt, hogy utat nyit az ő megismeréséhez. A megrendülésből bizalom lesz, a bizalomból hit, a hitből pedig hitvallás – mondta a református püspök, hozzátéve, ez a soha véget nem érő történet, amelyet örökkévalóságnak hívnak.

A felújított templom a bejárat felől (Fotó: Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség Facebook-oldala)

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a kerület templomai megmaradjanak és szolgálják a közösséget. Megítélése szerint a kerületben az önkormányzat és a történelmi egyházak együttműködése kiegyensúlyozott és harmonikus.

A XIII. kerület, Frangepán utca 43. szám alatt található református templom és parókia alapkövét 1927-ben tették le, az építkezés 1933-ban fejeződött be. A templom felújítása 2017-ben a II. világháborúban megsérült, majd ideiglenesen helyreállított torony visszaépítésével kezdődött, 2022-ben pedig megtörtént a tető és a homlokzat felújítása. A beruházás költségét a gyülekezeti tagok adományából és pályázaton elnyert kormányzati támogatásból fedezték.

Forrás: MTI

Nyitókép: A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközség felújított Frangepán utcai temploma 2023. március 26-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)