Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Zene Háza kivitelezése: a többemeletnyi, egyes szakaszokon közel 12 méter magas, vízszintes szerkezeti osztás nélküli, egybefüggő homlokzati üvegtáblákból álló üvegfal-felületet a maga nemében nemcsak Magyarországon, de egész Európában is a legnagyobb lesz – írja közleményében a Városliget Zrt. Ez az üvegfal fogja biztosítani az épület légiességét, transzparenciáját és egyediségét – jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Igazi építészeti bravúr, hogy üveggerendák támasztják meg a hatalmas, áttetsző üvegfalat, amely az épület nyitottságának érzetét megteremtve a városligeti parkot vizuálisan összeköti majd a Zene Háza belső tereivel Budapest egyik legegyedibb, emblematikus kortárs épületének kivitelezése előrehaladott, közel szerkezetkész állapotban van: madártávlatból már látható a Magyar Zene Háza egyik jellegzetességét adó, lyukakkal áttört, játékosan hullámzó tetőszerkezet.

A világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett, hármas funkciójú épület egyaránt szolgál majd állandó és időszaki kiállítások otthonaként, fogad be zenei eseményeket és működik zenepedagógiai központként, a zenei beavatás színtereként (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A térszint alatti – kiállítótermeknek is helyet adó – terekben szintén a tervezett ütemben haladnak a munkálatok. Az elbontott egykori Hungexpo irodaépületek helyén épülő, a világ egyik leginnovatívabb építészeként számon tartott, japán Sou Fujimoto  által tervezett Magyar Zene Háza egy világszerte egyedülálló tartalmú, zenei beavató intézményként 2021 végén nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az épület bejárásán elmondta: a Városliget átfogó megújítását szolgáló Liget Budapest projektnek köszönhetően megépülő új intézmény kiállító- és előadóhelyként, valamint zenepedagógiai központként, vagyis egy komplex zenei beavató intézményként működik majd. A Magyar Zene Háza nemcsak a világszínvonalú épület-kialakítás és a világszerte egyedülálló tartalomkínálata miatt lesz különleges, hanem azért is, mert a legfontosabb nemzetközi épületminősítési rendszer, a BREEAM környezettudatossági szempontból is példaértékűnek értékelte a kivitelezési munkálatokat és a leendő épületet.

A Magyar Zene Háza építése önmagában is szimbolizálja a Liget Budapest projekt célkitűzéseit: a Városliget átfogó megújításának köszönhetően a projekt egyidejűleg bővíti és rehabilitálja a park zöldfelületét és újítja meg – 21. századi színvonalon – a Liget kulturális intézményrendszerét.

„Az intézmény funkcióját tekintve egyfajta zenei beavató intézményként a gazdag magyar zenei hagyományt viszi közelebb minden hazai és külföldi látogatójához, a világon egyedülálló komplexitású tartalomkínálattal, a 21. századi technikán alapuló interaktív állandó és időszaki kiállításokkal, zenepedagógiai műhelyekkel, zenei és a zenéhez kötődő rendezvényekkel és az egykori zenepavilonok hangulatát idéző szabadtéri koncertekkel” – mutatta be az intézményt a miniszteri biztos.

A Magyar Zene Háza nyitása várhatóan 2021 decemberében lesz (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„A ház egyedi kinézete mögött különleges mérnöki megoldások sorozata húzódik meg, a homlokzati üvegfal 94 darab egyedileg gyártott, osztatlan és hőszigetelt panelből áll majd, melyek az épület egyes szakaszain elérik a majdnem12 méteres magasságot is. Ezeket a monumentális üvegelemeket speciális üvegbordák fogják megtámasztani, melyekből szintén 94 darabot szerelnek az épület szerkezetébe” – mondta el Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt vezérigazgatója.

Mind az üvegpanelek, mind a tartógerendák behelyezését hosszas tervezés előzte meg, hiszen az épületben fontos statikai szerep hárul rájuk - ezért a hatalmas elemek rögzítése lézerpontosságú precizitást igényel, melyen tucatnyi szakember dolgozik.

„Az egyedileg gyártott üvegbordák feladata az épületre ható vízszintes irányú erők felvétele, kivételes teherbírásukat 500 mm-es mélységük és 67,5 mm szélességük adja, az egyes elemek magassága pedig követi a tető szerkezetét, azaz azonos magasságúak lesznek a homlokzati üveggel” – emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a ház tervezése során a japán tervezőiroda és magyar partnere megvizsgálta a nemzetközi madárvédelmi gyakorlatot, valamint a Magyar Madártani Egyesület ajánlásait is kikérte annak érdekében, hogy az épület áttetszősége ne veszélyeztesse  a Ligetben élő madarak repülési útvonalát.

Az egyedileg gyártott üvegek beépítése óriási precizitást igényel (Fotó: Városliget Zrt.)

A felszín alatti – kiállítótereknek is helyet adó – szinteken is jó ütemben halad a kivitelezés, jelenleg a szakipari munkákat végzik, melynek során beépítik a gépészetet, elektromos rendszereket és a gipszkarton elemeket.

„A Magyar Zene Háza klímabarát épület lesz, ezért már tervezési szakaszában különös hangsúlyt fektettünk a megújuló energiaforrások, speciális hűtési és fűtési rendszerek alkalmazására. Az épület szomszédságában lévő Nagyrét egy kisebb területén 120 talajszondát helyeztek el 100 méter mélyen a föld alá, amelyek a ház környezettudatos, megújuló, geotermikus energiával történő ellátását szolgálják majd. A szondák behelyezése lezárult, jelenleg újrafüvesítjük ezt a területet, amit hamarosan újra használhat a közönség. További speciális és gazdaságos műszaki megoldás, hogy az épület hűtését távhűtéssel fogják biztosítani, melyet a szomszédos műjégpálya gépparkja szolgáltat majd” - mondta Gyorgyevics Benedek.

Az épület légiességét 94 db hatalmas, akár 12m magas homlokzati üvegfala adja (Fotó: Városliget Zrt.)

Az épület földalatti szintje a kiállítások tere, amely izgalmas tárlatokkal, korszerű technológiai megoldásokkal változtat a hagyományos múzeumélményen. A hazai múzeumi palettáról eddig fájón hiányzó állandó kiállítás átfogó zenetörténeti képet ad Európa és kiemelten hazánk zenetörténetének legfontosabb fordulópontjain és emblematikus alakjain keresztül.

A munkálatok most mérföldkőhöz érkeztek, már épül a ház „láthatatlan” fala (Fotó: Városliget Zrt.)

Az időszaki kiállítótérben a tervek szerint elsőként az elmúlt fél évszázad magyar könnyűzene történetét feldolgozó izgalmas tárlat várja majd a közönséget – mondta Batta András, a Zene Háza szakmai munkacsoportjának vezetője. „Ezen a szinten kap helyet egy úgynevezett hangdóm is. A különleges félgömb alakú kupola térben egyedi hangtechnika hoz majd létre hangtereket, így izgalmas helyszínek zenei és képi világát ismerheti meg a látogató” – mutatott rá a ház egyik különlegességére Batta András.

Európa legnagyobb egybefüggő, vízszintes osztás nélküli üvegtáblákból álló üvegfal-felületete készül (Fotó: Városliget Zrt.)

Az épület földszintjén egy koncertterem és egy előadóterem, valamint egy szabadtéri színpad épül, melynek programkínálata a zene sokszínűségét tükrözi. A Magyar Zene Háza az oktatásában is szerepet vállal, az épület emeleti szintjén zenepedagógiai termek és egy digitális könyvtár helyezkedik el, amely iskolai és gyerekcsoportok számára nyújt majd átfogó programkínálatot.

Magyar Zene Háza a lerobbant Hungexpo irodaházak helyén

Az elmúlt évben az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén a legjobb középületnek járó díjat elnyert Magyar Zene Háza a Városligeti-tó mellett, a Vajdahunyad vára és a Műjégpálya épülete közelében épül, a hajdan volt, évekig használaton kívüli lerobbant Hungexpo irodaházak helyén. Az eddig a látogatók elől elzárt, közel 10.000 négyzetméter nagyságú területen épül fel a térszínen mintegy 3.000 négyzetméter alapterületű új intézmény, így több ezer négyzetméternyi, megújított zöldfelületet kapnak vissza a parkhasználók.

A világhírű japán építész Sou Fujimoto (magyar partner M-Teampannon) által tervezett környezetbarát épülete kifejezetten törekszik arra, hogy a külső és belső tér között teremtett vizuális folytonossággal, harmonikus átmenetet alakítson ki a természetes és a mesterséges környezet között, és hogy egyben maximálisan szolgálja a ház egyedi funkciójából fakadó igényeket.

A homlokzati üvegpaneleket bemutató videót itt érhetik el.

A Magyar Zene Házát bemutató látványos videó itt tekinthető meg.

Forrás: Városliget Zrt.

Nyitókép: Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala (Fotó: Városliget Zrt.)