Megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat módosítását a Fővárosi Közgyűlés

2020. október 1. 9:00

Módosította a Városligeti Építési Szabályzatot szeptember 30-ai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, annak érdekében, hogy ne épülhessen fel az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház, s helyükön zöldfelület lehessen. A döntés ellentétes a keddi kormányrendelettel.

Megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosítását szerdán a Fővárosi Közgyűlés: 18-an támogatták, 10-en ellenezték a javaslatot, egy képviselő pedig tartózkodott – írja az MTI.

Az előterjesztés felidézi, hogy a meg nem kezdett kivitelezésű nagylétesítmények, azaz az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Fővárosi Városligeti Színház, valamint egyes kiszolgáló, kiegészítő rendeltetésű önálló vendéglátó és kereskedelmi létesítmények építési helyét szünteti meg a módosítás. A cél, hogy a tervezett épületek helyén teljes értékű zöldfelület alakulhasson ki elsődlegesen közparki funkcióval.

A Magyar Innováció Házának látványterve (Forrás: Városliget Zrt.)

Az elfogadott javaslat – egyebek mellett – pontosítja a területi hatályt, a vendéglátó teraszok, méretét és elhelyezését, a park növényállományának védelmében módosítja az előírásokat, kiegészül a megújuló energiaforrásra vonatkozó előírásokkal és talajszonda elhelyezéséről is rendelkezik.

A közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester indítványát, amely a Kós Károly sétány „főúthálózati szerepköre” megszüntetésének közlekedési feltételei közé emeli be azt, hogy a Szegedi út és a Nagy Lajos király útja között közvetlen közúti kapcsolatot teremtsenek a vasúti sínek „külön szintű keresztezésével”.

A javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a közgyűlés mostani döntése jogszerűtlen, mivel az ellentétes a témában kedden született kormányrendelettel.

Emlékeztetett arra: a miniszterelnök korábban arra tett ígéretet, hogy azok az épületek nem készülnek el a Városligetben, amelyeket a főváros nem szeretne, ennek megfelelően nem is kezdődtek el építkezések a területen. Láng Zsolt hozzátette, hogy a kormány tárgyalni szeretne arról, miként lehet európai szinten is kivételes módon megújítani a Városligetet. Kiemelte, nem értik a városvezetés miért fél az egyeztetéstől és miért akarja egy életre lezárni a terület rendezésének kérdését.

Az Új Nemzeti Galéria látványterve (Forrás: Városliget Zrt.)

Forrás: MTI

Nyitókép: A Városliget látképe (Forrás: Városliget Zrt.)

Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ne épüljön semmi, bontsuk le azt is ami van.
Gratulálok a főváros "építő" programjához!

Válaszok:
persona | 2020. október 1. 13:16

Kb. 15 evvel ezelott Bukarestben jarva dobbenten irigykedtem, hogy az ottani varosi park bar kisebb, megis mennyivel tisztabb es szinvonalasabb volt, mint a mi Varosligetunk. Azota sok europai varosban megfordulva mindig ugyanez az erzes fogott el az ottani kozparkok lattan. Amiota az eszemet tudom a "Lizse" egy lepukkant cegaj, Budapest sokadik szegyenfoltja volt, ahova a labamat sem szivesen tettem be olyan lehangolo latvanyt nyujtott. Sotetedes utan meg a kornyekere sem mentem volna. Ha a fovaros vezetese szamara ez jelenti a "teljes erteku zoldfeluletet" akkor en koszonom, de inkabb a tervezett beruhazasokat valasztanam.
A Varosligeti Szinhaz es a Kozlekedesi Pavilon csodalatos es nem tul nagy epuleteinek visszaepiteset abszolut tamogatom es bar a Nemzeti Galeria merete es arculata valoban kelthet fel aggodalmakat annyi biztos, hogy a fortelmesen igenytelen Petofi Csarnokhoz kepest hatalmas elorelepes lenne.


A poen az egeszben az, hogy a Fovaros onerobol sohasem lesz kepes nagyivu fejlesztesekre mivel nincsenek forrasai es Magyarorszag regioi kozul egyedulallokent az EU penzere sem szamithat mert a fejlettsege meghalad egy bizonyos szintet. A kormany kiemelt allami beruhazasai reven viszont ezt megkerulve megvalosulhatnanak bizonyos egetoen szukseges projektek EU-s penzekbol. Ehhez azonban a Fovarosnak egyeztetnie kellene a kormannyal kompromisszumkereses celjabol. Nem ugy tunik, hogy ebbe az iranyba mennenek a dolgok, marpedig enelkul boritekolhato Budapest felzarkozasanak elmaradasa es versenykepessegenek csokkenese nemzetkozi viszonylatban aminek vegso soron a varos lakoi fogjak leginkabb a karat szenvedni.


" A Biodómot azonnali hatállyal le kéne bombázni" (V. Naszály Márta, az I. kerület Párbeszédes polgármestere)
Most tényleg, a romboláson, a tagadáson és biciklisávok felfestésén kívül van valami pozitív mondanivalója is a jelenlegi városvezetésnek? Ráadásul a Biodómot nem is a Kormány, hanem Persányi Miklós liberális politikus kezdeményezte.


Nincs jelentősége, mit határoz a Főváros. Tarlós István főpolgármestersége idején sem volt sok. Egyrészt nem ment széllel szemben a kormánydöntéseknek. Másrészt - mivel nem vonult kivont karddal hadonászva, mint Demszky Antall József és Orbán Viktor kormányai ellen - a város érdekeinek is hangot érvényt tudott szerezni , mint a mindenkori kormány együttműködő fele. Demszky naiv álmodozónak látszott, miközben a háttérből sötét háttéremberek legaljasabb utasításait hajtatta végre a Közgyűléssel. Karácsony, V. Naszály, Niedermüller, László és társaik egy óvodáscsoport hozzájuk képest, akik az egykori Városliget, egykori kutya..aros homokozójában duzzognak



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó