A Fővárosi Törvényszék új eljárásra kötelezte kedden a fővárosi kormányhivatalt a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába tervezett krízisszálló megnyitását tiltó határozata miatt – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán, az MTI híre szerint.

Karácsony Gergely főpolgármester még a koronavírus-járvány első hulláma alatt döntött úgy, hogy a fővárosi önkormányzat Gerlóczy utcai, kihasználatlan szárnyában a korábban tervezett Budapest Galéria helyett átmeneti krízisszálló lesz kialakítva – emlékeztettek az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az V. kerületi Gerlóczy utca, szemben a Károly körút (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Mint írták, az ehhez szükséges munkálatok már majdnem teljesen elkészültek, amikor a fővárosi kormányhivatal műemlékvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta, hogy az épületben hajléktalanszállót alakítsanak ki.

Ezt a kormányhivatali döntést támadta meg a bíróságon a fővárosi önkormányzat, mert nem látta megalapozottnak és valós indoknak a műemlékvédelemre hivatkozó tiltó határozatot, hiszen az épület állaga, műemlékvédelmi jellege nem sérült volna az ellátó kialakításával és megnyitásával.

A Merlin Színház épülete a Gerlóczy utca – Károly körút sarkán (Fotó: MTI/Mónus Márton)

A fővárosi önkormányzat üdvözli a törvényszék döntését és arra számít, hogy az átmeneti hajléktalanszálló minél hamarabb megnyithat, most, amikor arra a legnagyobb szükség van – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Budapest Főváros Kormányhivatala még 2020. június 9-én tájékoztatta az MTI-t arról a döntéséről, hogy elutasította a fővárosi önkormányzat örökségvédelmi engedély iránti kérelmét, így nem nyitható hajléktalanszálló a Városháza műemlék épületében.

Az invalidusok épületének, más néven Károly-kaszárnyának (a későbbi Városházának) a háztömbnyi hosszú főhomlokzata a Városház (Gránátos) utcában, jobbra a Gerlóczy (Rostély) utca 1900-ban, Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

A kormányhivatal akkor a közleményben azt írta: a főpolgármester a Városház utca 9–11.–Gerlóczy utca 2–6. szám alatti központi Városháza épületében tervezte megnyitni a hajléktalanszállót, az érintett ingatlan azonban műemlék, továbbá műemléki jelentőségű területen és a turisták által is nagy számban látogatott világörökségi védőövezetben fekszik, illetve kiemelten védett régészeti lelőhelyeknek is része.

Mindezeken túl Belváros-Lipótváros kerületi építési szabályzata szerint a Városháza vegyes városközponti terület építési övezetében található, ahol szállásfunkció nem helyezhető el, így hajléktalanszálló sem létesíthető, és erre a meglévő épület, illetve épületrész rendeltetése sem módosítható – tették hozzá.

„Mindemellett a kormányhivatal álláspontja, hogy az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete” – állt a 2020. június 9-i közleményben.

Ezt az álláspontjárt kell újragodolnia Budapest Főváros Kormányhivatalának, és új eljárást lefolytatnia a Fővárosi Törvényszék döntése miatt.

Forrás: MTI

Nyitókép: A Városháza bejárata 2020. augusztusában (Fotó: ujpestihirmondo.hu)