Befejeződött a Szent János Kórház Kútvölgyi toronyépületének külső megújulása – derült ki a kórház honlapján megjelent közleményből. A felújításról korábban mi is beszámoltunk. A beruházás keretében lebontották az épület külső homlokzatáról a korábbi külső burkolatot, és új díszburkolat került fel. Emellett az energetikai korszerűsítés jegyében kicserélték a nyílászárókat is, illetve új szigetelést is kapott az épület.

Kicserélték a nyílászárókat is az energetikai korszerűsítés jegyében (Forrás: Facebook/Fürjes Balázs)

A beruházásról beszámolt közösségi oldalán Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára is. Ahogyan az az államtitkár bejegyzéséből is megtudható, korszerűsítették a kórház hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor még zajlanak az épület belső felújítási munkálatai. Ennek keretében 250 új betegágy befogadására alkalmas kórtermeket, 5 új műtőt és endoszkópos labort hoznak létre, illetve megújulnak az orvosi szobák, az ápolók pihenői és a betegek közösségi terei is.

A tervek szerint a Kútvölgyi Kórház teljes felújítását követően ideiglenesen ide fog költözni a Szent János Kórházból a belgyógyászat, a gasztroentorológia, az urológia, a sebészet és az intenzív ellátás is, hogy a Szent János Kórház területén megkezdődhessen az új budai centrumkórház kivitelezése.

Forrás: janoskorhaz.hu, Facebook/Fürjes Balázs

Nyitókép: Megújult a Kútvölgyi Kórház külseje (Forrás: Facebook/Fürjes Balázs)