Két védett síremléket újítottak fel a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, Manno Miltiades és Jász Géza restaurált nyughelyét június 23-án, az olimpia napján adták át.

Manno Miltiades származása ellenére mindvégig magyarnak vallotta magát, és soha nem akarta elhagyni az országot. Egy igazán sokoldalú sportember volt, aki úszásban, futásban, válogatott evezősként, atlétaként, labdarúgóként, kerékpárosként, síelőként egyaránt komoly eredményeket ért el, de ugyanúgy jeleskedett mint grafikus, festő, szobrász és költő is – írja közleményében a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

Olyan maradandó alkotás fűződik a nevéhez, mint a Ferencváros profi csapatának madaras címere. A polihisztor sportoló síremléke mellett megújult Jász Géza, a Magyar Labdarúgó-szövetség első elnökének síremléke is. A két sírt a „Magyar futball elsők” rendezvénysorozat keretében adták át – fogalmaz a NÖRI.

Jász Géza megújult sírja a Fiumei úti sírkertben (Fotó: NÖRI)

A közleményből megtudhatjuk, hogy az avatóünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója mondott beszédet, aki arra mutatott rá, hogy az elmúlt években elért magyar sikerek láttán megtapasztalhattuk, hogy a futball egy olyan nemzetösszetartó erő, amelynek eredményeit az egész magyarság egy emberként ünnepeli. Hozzátette: hazánk jövőjének záloga az összefogásra képes, életerős és egészséges társadalom, és ennek neveléséhez elengedhetetlen a sport, amely megtanít kitartóan, magunkért és egymásért vállvetve küzdeni, megtanít tisztességesen győzni és emelt fővel veszíteni. 

A NÖRI tájékoztatása szerint a „Magyar futball elsők” védett síremlékeinek felújítása többek között a Magyar Labdarúgó-szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Ferencvárosi Torna Club, a Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Nemzeti Örökség Intézete támogatásával, a Görög Intézet, a Batthyány Casino – Történelem Kedvelők Egyesülete, a Magyar Futballtörténeti és Labdarúgók Sírját Kutató, Nyilvántartó, Gondozó Társaság és a Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság szervezésében valósult meg.

Forrás: Nemzeti Örökség Intézete

Nyitókép: Megújult Manno Miltiades sírja a Fiumei úti sírkertben (Fotó: NÖRI)