Fiumei úti Nemzeti Sírkert

KK3 2.jpg Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására és természetesen Budapest történetének folyamatos dokumentálására. A kerek évforduló kapcsán érdekes lehet áttekinteni azt is, hogy az utókor milyen módon hajtott fejet egykori városvezetői előtt, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét.
A Fiumei úti sírkertbe szállították a Petőfi híd budai hídfőjénél talált sírköveket Négy sírkövet kiemeltek, és a Fiumei úti temetőbe szállítottak azok közül, amelyeket az 1960-as években építettek be a Duna-partba, és a folyó alacsony vízállása miatt októberben újra láthatóvá váltak. A sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete igyekszik megszüntetni a kegyeletsértő állapotokat.
Felavatták Zichy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt Zichy Mihály, a rajzolófejedelem. Bár évtizedeken át távol élt hazájától, a Fiumei úti sírkertben, a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron temették el. A most felújított síremlékének mellszobrát Stróbl Alajos készítette.
„Megilletődött csendben, kalaplevéve vonultak el a szimbolikus sír mellett" A Fiumei úti sírkertben sétálva nemcsak a történelmi ismereteinket bővíthetjük, de kegyelettel emlékezhetünk meg azokról is, akik már nincsenek velünk. Ez nem volt mindig magától értetődő: a trianoni döntés után milliók sírja került az új országhatáron kívülre. Hogy méltóképpen emlékezhessenek rájuk hozzátartozóik, Budapest 1931-ben egy jelképes sírt alakított ki a Kerepesi temetőben. E már rég nem létező szimbolikus sírhely történetét mutatjuk be abból az alkalomból, hogy hamarosan új kegyeleti tér épül ugyanitt, a nemzeti sírkertben.
Már kétszáz híres ember síremlékéhez navigál a FiumeiGuide A modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyve a Fiumei úti sírkert, ahol a legnagyobb magyarok sírjai, mauzóleumai kereshetők fel. Pár éve már nem csak idegenvezetők kíséretében ismerkedhetünk meg a síremlékekkel, de saját sétáink során is, ha letöltjük a FuimeiGuide mobilalkalmazást. Az új fejlesztéseknek köszönhetően mostantól immár kétszáz híres ember sírját kereshetjük fel a segítségével, sőt 27 tematikus séta közül is választhatunk, a síremlékeknél pedig QR-kód segítségével olvashatunk ismertetéseket az ott nyugvókról.
Eldőlt, milyen lesz a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye A határainkon túl nyugvó magyarok Fiumei úti sírkertben felállítandó emlékhelyére kiírt tervpályázat győztes alkotása 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, de egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, amelyeken költőktől és íróktól vett idézetek olvashatók. A legjobbnak ítélt nyolc tervet a nagyközönség is megismerheti a Fiumei úti sírkertben most nyílt kiállításon.
Felavatták Munkácsy Mihály megújult síremlékét Átadták Munkácsy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben. Telcs Ede alkotását magánadományból állították helyre, a környezetét a Nemzeti Örökség Intézete hozatta rendbe. Az államilag védett síremlékeket folyamatosan újítják fel a Nemzeti Sírkertben.
Hevesi Sándorra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben A 150 éve született Hevesi Sándor síremlékénél tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben. Hevesi Sándor egy személyben volt színházi rendező és igazgató, drámaíró és fordító, továbbá színművészeti oktató és publicista.
Március 15-én a Fiumei úti sírkertben 1848–49-es emléksétával várják a látogatókat A Nemzeti Örökség Intézete március 15-én 14 órától 1848–49 emlékezete címmel tart sétát a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Az ünnepnapon emellett szabadon látogathatók a sírkert legnagyobb sírépítményei, így bárki betekinthet a Batthyány-, a Deák- és Kossuth-mauzóleumba.
Kegyeleti emlékhely készül a Fiumei úti sírkertben azoknak a magyaroknak, akiknek nem hazánkban van a nyughelyük A Nemzeti Örökség Intézete egy jelképes emlékhelyet kíván létrehozni a Fiumei úti sírkertben, amely minden olyan egykori honfitársunk szimbolikus kegyeleti tere, akiknek nincs országhatárainkon belüli nyughelye, vagy azért, mert más országok területén található a sírhelyük, vagy pedig azért, mert a XX. század traumatikus eseményei nem tették lehetővé, hogy bárhol is sírhelyük lehessen.
Barabás Miklós halálának 125. évfordulójára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Barabás Miklós Magyarország legjelentősebb alkotói közé tartozik, halálának 125. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzást tartottak a Fiumei úti temetőben található síremlékénél, amelyet Telcs Ede készített. Az eseményen elhangzott: a festőművész portréi fontos kordokumentumok, elengedhetetlen forrásai a magyar emlékezetnek.
Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Görgei Artúr honvéd tábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján a sírjánál a Fiumei úti sírkertben. Elhangzott: Görgei olyan történelmi személyiség, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben.
Megújul Munkácsy Mihály síremléke a Fiumei úti sírkertben Felújítják Munkácsy Mihály síremlékét, Telcs Ede alkotását, amely a Fiumei úti sírkertben található, és műemlékileg is védett. A tervek szerint a munkálatok tavaszra fejeződnek be, a megújult sírhelyet a festőművész halálának 123. évfordulóján, 2023. május 9-én avatják majd fel.
Köztemetőnek szánták, Nemzeti Panteon lett: 175 éve döntöttek a Kerepesi temető megnyitásáról Budapest legjelentősebb sírkertje, a Kerepesi temető – mai nevén a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert – létesítése után nem sokkal a nemzet dísztemetőjévé vált. Ám 1847-ben ennél prózaibb okok vezettek a megnyitásához: Pest három nagy temetője, a Váci úti, a Ferencvárosi és a Józsefvárosi temető csaknem megtelt. Már a XIX. században elrendelték, hogy a rossz anyagi körülmények között vagy magányosan elhunyt tudósokat, művészeket ingyenes temetés és díszsírhely illesse meg itt.
Gyertyagyújtás nemzetünk nagyjainak sírjainál a Fiumei úti sírkertben A Fiumei úti sírkertben november 1-jén gyertyát biztosítanak mindazoknak, akik a nemzeti sírkertben nyugvó nagyjainkra szeretnének emlékezni. A látogatók ünnepi szentmisén is részt vehetnek.
Újabb műalkotásokat lehet megismerni a Fiumei úti sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben újabb jelentős művészeti értéket képviselő síremlékekről és alkotójukról olvashatunk ismertetést QR-kód segítségével. Az intézmény Szoborpark programjába most bekerült húsz műemlékleírás között szerepel Miklós Andor mauzóleumának szobra, valamint Pállik Béla síremléke.
Felavatták a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos emlékhelyét a Fiumei úti sírkertben A tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos tiszteletére állított emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete és a Madách Színház. A nyelvújító Kazinczy Ferenc fiát 1849. október 25-én végezték ki Aradon. A Fiume úti temetőben megtalálhatjuk az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek parcelláját is, valamint három aradi özvegy síremlékét.
Móricz Zsigmondra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Móricz Zsigmond 1942. szeptember 5-én hunyt el 63 éves korában, halálának 80. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Fiumei úti sírkertben. Az évfordulóra felújították a síremlékét is, amelyet jó barátja, Medgyessy Ferenc Kossuth-díjas szobrászművész készített 1952-ben.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető titkai Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertje, a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg, a mai Fiumei úti sírkert szomszédságában. Számos síremlék a zsidó szimbólumok és a magyar népi motívumkincs elemeit egyesíti. A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló mauzóleumok közül a legtöbbet Fellner Sándor és Quittner Zsigmond tervezte. Szeptember 4-én bárki megnézheti őket.
Védett síremlékeket újítottak fel a Fiumei úti temetőben Az olimpia napján, csütörtökön adták át Manno Miltiades görög származású sportoló, olimpiai bajnok és Jász Géza, a Magyar Labdarúgó-szövetség első elnöke felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben, mindkettőjük nyughelye védett.
Felavatták a Petőfi család felújított síremlékét Felavatták a Petőfi család megújult síremlékét szombaton a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A sírban Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István nyugszanak.
A királyi palota építője 175 éve született – Hauszmann Alajosra emlékeztek A 175 éve született Hauszmann Alajosra emlékeztek csütörtökön a Fiumei úti sírkertben. Ő volt a Kossuth téri Királyi Kúria, a New York-palota, a Műegyetem központi épülete, valamint a királyi palota bővítésének és átépítésének tervezője, de számos budapesti középület, magánház és villa készült az ő tervei szerint. Tanári munkásságán keresztül jelentős hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére, építészeire.
A Fiumei úti sírkertben avattak emléktáblát Jókai Anna tiszteletére Jókai Anna halálának ötödik évfordulóján avatott emléktáblát a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben. A nemzeti emlékhelyen nemcsak tábla, de mostantól a főbejáratnál található tér is őrzi a kilencven éve született író nevét, aki a Nemzeti Kegyeleti Bizottság első elnöke volt.
A síremlékművészet remekei a Fiumeiben – Szoborparkként is megismerhetjük a sírkertet A Fiumei Úti Nemzeti Sírkert nem csupán az ország nagyjainak nyugvóhelyeként érdemel kiemelt figyelmet, de a síremlékekhez tartozó szobrok, műalkotások is felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Alaposabb megismerésükhöz mostantól a sírkertben járva már a telefonunkat is használhatjuk: a művészeti szempontból legkiemelkedőbb szobrokról és alkotójukról QR-kód segítségével olvashatunk ismertetést.
150 éve született Telcs Ede, aki a szobrászat több ágában is mesterműveket alkotott Telcs Ede a magyar szobrászat kiemelkedő alakja, budapesti művei között a reprezentatív köztéri emlékmű, a síremlék és az épületplasztika is megtalálható. A magyar fővárost díszítő műveit javarészt a Városligetben és a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, valamint a Belvárosban helyezték el. Munkássága összeforrt a világvárossá fejlődő Budapest jeles személyiségeinek életével, a legszorosabban Alpár Ignác építészével.
Felavatták a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben Szombaton felavatták a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet. Az emlékmű felállításával – amelyen 124 hősi halott neve szerepel – azok előtt tisztelegnek, akik kötelességük teljesítése közben hunytak el.
Újratemették Slachta Margitot, az első magyar országgyűlési képviselőnőt December 7-én a Fiumei úti sírkertben újratemették Slachta Margitot, a XX. század egyik meghatározó magyar női politikusát és emberi jogi aktivistáját, az első magyar országgyűlési képviselőnőt.
Felújították Erkel Ferenc síremlékét a Fiumei úti sírkertben A zeneszerző most megújult síremlékét 1904-ben állíttatta a Budapesti Filharmóniai Társaság. A Kallós Ede által alkotott domborművön Erkel főműve, a Himnusz taktusai olvashatók.
Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
Felavatták Szervátiusz Tibor síremlékét a Fiumei úti művészparcellában Felavatták Szervátiusz Tibor szobrászművész síremlékét a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában. A Nap-kapu nevű emlékmű Kontur András alkotása.

További cikkeink