Rekordidő alatt elkészült a Lánchíd új acél útpályája, amely a régi, elöregedett vasbeton pályaszerkezetet váltotta fel – írja az MTI. A behelyezett pályatáblák a híd teljes hosszán egybefüggő részt alkotnak, „ennek köszönhetően már végig lehet sétálni a Lánchídon”, a hídpályát várhatóan év végén visszaadják a forgalomnak – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján közzétett hírben.

A BKK arról számolt be, hogy alig egy évvel a pályaszerkezet bontásának kezdete és csupán 11 hónappal az új útpályát alkotó első acélelem behelyezése után már a Lánchíd teljes hosszában beépítették a vasbeton szerkezetet helyettesítő 94 darab acél pályatáblát. Hozzátették: a parti nyílásokban még folytatódnak az acélszerkezeti javítások. A két pillér között a végéhez közeledik a beépített új acéllemezek, a javított régi szerkezetek, valamint a láncok alsó szakaszának rozsdásodás elleni védelme.

A Lánchíd korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart​ (Fotó: BKK)

A BKK azt is közölte, hogy a pesti villamos-aluljáró mellett befejeződtek a jelentősebb helyszíni kőmunkák. A villamosalagút homlokfalán letört köveket javították, és újakra cseréltek, a déli oldalon pedig már a felújított korzókorlátokat szerelik a helyükre.

A budai rakpart fölötti szakaszon ugyancsak az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkák – írták. Az új acél pályatáblák és a szegélylemezek beépítése, az acélszerkezeti javítások, továbbá a függesztőorsók vizsgálata (és szükség szerinti cseréje) már megtörtént, a budai parti nyílásban pedig beépítették az új gyalogosjárdát.

A Lánchíd korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart, az útpálya már az év végén elkészül – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Nyitókép: Elkészült a Lánchíd új acél útpályája (Fotó: BKK)