Átadták a felújított Jókai teret a VI. kerületben – számolt be a róla a terezvaros.hu. A kerületi önkormányzat honlapjáról az is kiderül, hogy a tér július 30-án, szombaton nyílt meg a nagyközönség előtt.

A munkálatok tavaly októberben kezdődtek egy 2016-ban elnyert támogatásból, amely 200 millió forintot biztosított a tér felújítására. Akkor az önkormányzat az addigiakhoz képest lényegesen több zöld felületet ígért a parkolóhelyek rovására.

A térre kocka alakú utcabútorokat helyeztek el, amelyeket később át lehet majd rendezni (Fotó: terezvaros.hu)

A munkálatok tavalyi megkezdésekor a VI. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy a Jókai tér a magyar irodalom tereként születik újjá. Ezt demonstrálja, hogy az átalakítás során a térre mozgatható, a későbbi igényekre szabható, kocka alakú utcabútorokat helyeztek el, amelyek előtt irodalmi idézeteket olvashatók a térkőbe ágyazva. A park Andrássy úti végében lévő bazaltbeton falon is elhelyeztek irodalmi utalásokat.

Noha korábban szó volt róla, hogy Jókai Mór Stróbl Alajos által készített szobra mellé – ahogy eredetileg tervezték – elhelyezik az Olvasó lányok szobrát, mely ma a Városligetben áll, a terezvaros.hu-n olvasható beszámoló alapján úgy tűnik, erre mégsem került sor, bár korábban ez a megoldás a látványterveken is szerepelt.

Egy tavalyi látványterv:  ezen Jókai szobra mellett láthatjuk az Olvasó lányok szobrát (Forrás: terezvaros.hu)

A kőbe vésve több helyen olvashatók irodalmi idézetek (Fotó: terezvaros.hu)

A tér Andrássy úti végében lévő bazaltbeton falon is több irodalmi utalás található (Fotó: terezvaros.hu)

A tér növényei is megújultak: bár az újonnan telepített fasor egyedei még csemeték, az ígéretek szerint 10 év múlva már tekintélyes lombkoronával adnak majd árnyat; ezenkívül telepítettek gyepet, ültettek virágokat, kihelyeztek padokkal, asztalokkal berendezett pergolát, csobogót, játékokat, ugrálót – derül ki a cikkből. 

Virágokat és fákat is ültettek (Fotó: terezvaros.hu)

Jobbra Jókai Mór 1929-ben felállított szobra, Stróbl Alajos alkotása (Fotó: terezvaros.hu)

A felújítás során az úttest és a járda egy síkba került, felújították a felfestéseket, a 45 fokos parkolósávok végébe pedig kis virágágyakat helyeztek el. 

Az úttest és a járda egy szintbe került (Fotó: terezvaros.hu)

Forrás: terezvaros.hu

Nyitókép: a felújított Jókai tér, középen a csobogóval (Fotó: terezvaros.hu)