Az M3-as metró felújításáról a BKV azt közölte, hogy a Deák Ferenc tér és Ferenciek tere állomásokon napokon belül elkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött.

Még további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok, a Lehel tér, Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Nagyvárad tér állomások területén, valamint az utolsó simításokat végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél – olvasható a BKV honlapján.

A Dózsa György úti állomás (Fotó: BKV)

A felszínre vezető lift az Erzsébet téren (Fotó: BKV)

A közlekedési társaság tájékoztatójából az is kiderül, hogy a Nagyvárad tér és Lehel tér kulcsszerepet játszott az utasforgalom fenntartásában a rekonstrukció kezdete óta, hiszen itt fordultak a szerelvények. A két állomást csak idén májusban zárták le, így egy év alatt kell megújulniuk. Az üzemi területeken még számos feladat vár megoldásra, de az utastereken is látható már a változás, a burkolati elemek sejtetik az állomások leendő arculatát.

A Nyugati pályaudvar és Arany János utca metróállomásokon várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom, a felújítási munkálatok az időzítésnek megfelelően haladnak. A gépészeti berendezéseket – vízköddel oltókat, hő- és füstelvezető rendszereket, zajcsillapítókat – már beépítették. Lassan szépülnek az utasforgalmi terek is.

A Nyugati pályaudvaron itt-ott felsejlik egy-egy burkolati elem, ami elárulja, hogy a Corvin-negyed hiperűrugrása ezen az állomáson folytatódik. Az Arany János utca állomás felszíni épületének üvegfala mozaikra emlékeztető mintát kapott, a tetejét pedig a szárazságot is jól tűrő növényekből álló zöld felület borítja – közölte a BKV.

Az Arany János utca állomás felszíni épületének tetejét zöld felület borítja (Fotó: BKV)

A bal vágány már teljesen megújult, az északon forgalomban lévő szerelvények ezen az oldalon jutnak el a BKV Zrt. Kőér utcai járműtelepére. A jobb vágányon még mintegy 3,5 km-es szakaszon tart a sínpálya korszerűsítése.

A 2-es metró vonalához vezető összekötő folyosó a Deák téren (Fotó: BKV)

A déli szakaszon jelenleg Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között közlekedik a metró. Az utasforgalom ellátásához azonban a szerelvényeknek be kell menniük a Deák térre megfordulni. 

Forrás: BKV Zrt.

Nyitókép: A 2-es metró vonalához vezető összekötő folyosó a Deák téren (Fotó: BKV)